-Miért utál engem mindenki?-kérdeztem miközben Josh vállaiba kapaszkodtam. Arcomat nyakának nyomtam és úgy zokogtam. Éreztem, hogy feszült de a felvett maszkját megtartotta és higgadt maradt.
-Nem utál téged senki. Illetve Naomi igen, de őt nem vesszük figyelembe.-próbált viccelődni de semmi kedvem nem volt hozzá. Nem is válaszoltam csak magamhoz öleltem és lassacskán nyugodni kezdtem. Josh nem panaszkodott, nem szólt semmit csak várta, hogy befejezzem a hisztimet. Mikor már úgy éreztem, hogy megbékéltem felemeltem a fejemet, de kezeim még mindig a nyaka köré voltak fonódva. Mélyen belenéztem zöldes-sárga szemeibe és közben teljesen megfeledkeztem magamról. Ajkaimat az övéhez nyomtam. De alig pár másodperces táncot lejthettek mert felálltam és elsétáltam. A sarokra érve azonban még visszafordultam és azt suttogtam.
-Te vagy az ördög!-azzal könnyes szemekkel visszaindultam a kapuhoz. Nem volt kedvem az iskola területén maradni. Gondoltam haza megyek és kifaggatom a bácsikámat, hogy miért nem mondta el, hogy mi vagyok, mi ő és mik Carterék. De alig, hogy két lépést tettem a kapun kívül, Josh utánam kiáltott.
-Várj már Bonnie!-azzal mellém lépett. Karjaimat összefontam a mellkasomon és megálltam.-Legalább enged, hogy hazavigyelek. Nem akarom, hogy egyedül mászkálj.
-Honnan tudod, hogy haza akarok menni?-elvileg nem akartam hozzá szólni....na puccs neki!
-Hát nem rég tudtad meg, hogy a szerelmed vámpír, a bácsikád egy ősöreg vámpírvadász te meg egy fegyver vagy. Gondoltam ki akarod kérdezni a hallottakról...-utálom, hogy mindig igaza van. Szó nélkül megfordultam és az Aston Martin mellé sétáltam. Hirtelen előttem termett Josh és kinyitotta az ajtót. Mérgelődve beültem majd szép lassan felberregett a motor.
Amikor már az erdős résznél jártunk, pont ott ahol a medált találtam, leállította a motort.
-Mit csinálsz? Sokba került a benzin, mi?-fintorogtam és kezem a zár felé indult azzal a céllal, hogy kiszállok és gyalog megyek tovább. De nem engedte. Áthajolt és tarkóm mögé illesztve kezeit magához húzott. Ajkait rátapasztotta az enyémekre és bár először tiltakoztam, végül hagytam magam táncba vinni...
Lassan átmászott az én oldalamra: a széket hátradöntöttük így mind a ketten kényelmesen elfértünk. Beletúrtam barna fürtjeibe ő pedig benyúlva a pólóm alá, simogatni kezdett. Mielőtt azonban levehette volna a pólómat, hirtelen valaki betörte a felőlünk lévő ablakot és Josh felordított fájdalmában.
-Nem takarodsz le Bonnieról?
-Ne!-sikítottam-Edward bácsi hagyd! Hagyd őt!-mikor Josh levonszolta magát rólam megláttam, hogy bácsikám kezében egy jól megtermett fecskendő van amiben még volt egy kis sárgás folyadék. Vasfű.
Mikor újra felé bökött a fecskendővel, vállalva a fájdalmat elé ugrottam és a tű belefúródott a vállamba. Nem tudom, hogy a vámpírokra milyen hatással van ez a szer de az én karom zsibbadni kezdett tőle.
-Te jó ég! Mi a fenét képzelsz Bonnie?-rémüldözött Edward bácsikám és kihúzott a kocsiból. Láttam, hogy derékszíján ott himbálózik egy karó.
-Ne bántsd őt. Nem...Nem az ő hibája!-próbáltam értelmesen beszélni.
-Na jól van, gyere.-azzal egyik kezével átkarolt. Mikor felsegített azért még hátrafordult és odakiáltott Joshnak.
-A kocsi kárát nem fizetem ki!
*
Bent a házban jó meleg fogadott. A bácsi bevitt a konyhába majd elővett egy rongyot, bevizezte és a még kissé sajgó vállamra terítette. Leült velem szemben, de nem szólalt meg. Gondoltam azt várja, hogy kérdezzek. Hát jó...
-Miért nem mondtad el?-kérdeztem és tekintetem róla, abba az irányba vándorolt ahol Josht sejtettem.
-Nem akartalak terhelni vele addig, ameddig nem szükséges.
-De hisz alig fél hónap van a születésnapomig! Az átváltozásomig! Én is olyan leszek mint...mint...
-Mint én?
-Igen.-feleltem halkan.
-Nem.-meglepődve pislogtam rá.-Te jobb leszel. Sokkal jobb Bonnie! Hatalmad lesz és...és...Te elképzelni sem tudod milyen erő lakozik benned. Ha 18 leszel meg fogod tudni. Az a mámorító érzés amikor szétárad az ereidben az erő egyszerűen...fantasztikus!
-Azt viszont el felejtetted megemlíteni, hogy a gonosz vámpírfeleséged engem akar. Ó és, hogy egy fegyver vagyok. Ne hagyjuk ki a barátomat és annak testvérét se akik szintén...
-Elég volt Bonnie!-szólt rám Edward és felállt.-Mit tudsz?-elmeséltem azt amit Cartertől hallottam majd vártam.
-Igen. Ez mind igaz. De azt is tudod, hogy el kell pusztítanod Juliette-t?
-Klassz. Esetleg a város lakók nem tündérek? A húgom nem egy vérfarkas? Az osztálytársaim nem koboldok? - kérdeztem gúnyos és egyben ijedt hangon.
-Hagyd abba Bonnie. Ezzel nem segítesz. Egyenlőre még biztonságban vagy.-levettem a karomról a vizes rongyot. A szúrás helyén egy tenyérnyi nagyságú helyen ronda zöldes kék színű dudor éktelenkedett. Felszisszentem.
- Úúú...- Edward bácsi vizsgálgatni kezdte- Ez elég csúnya. Sajnálom Bonnie. Azért vágtam olyan erősen bele a tűt mert a vámpírok bőre keményebb az emberéknél. És hát te buta lány elé ugrottál.-mondta mérgelődve.
-Igen. Elé ugrottam. Mert a szerelmem bátyja.
-De hisz rád mászott. Hozzád ért és....-itt döbbenten nézett rám. Felálltam a székről azzal a szándékkal, hogy besétálok a kórházba.-....ugye nem? Bonnie ugye nem történt meg AZ?-sérült karom ernyedten lógott, ép kezem pedig már a kilincset markolta.
- Nem. Nem feküdtem le Joshsal.-megkönnyebbülve kifújta a levegőt. Kinyitottam az ajtót de még egyszer visszafordultam és gúnyosan odavetettem.-De Carter megvolt.-azzal bevágtam az ajtót és elindultam Josh kocsija fele. Még mindig ott parkolt és ő maga is ott feküdt. Jó nagy adag vasfüvet kaphatott....
Mivel az anyósülésen fetrengett én beültem a kormány mögé és beindítottam az autót. Nem volt még jogosítványom de Carter egy ideje már tanítgatott vezetni. Mikor már a főúton jártunk Josh felnyögött.
-'Reggelt.-mondtam és lekanyarodtam a kórház elé.-Megtennéd, hogy megvársz itt? Nem fog sokáig tartani.-azzal a szenvedő Joshra ügyet se vetve kipattantam a kocsiból.
A kórházban mindenfélét össze kellett hazudnom, hogy az orvos ne fogjon gyanút, ám a látványtól még ő is elszörnyedt. Kaptam tetanuszt, ami nem egy kellemes élmény, kenőcsöt és meghagyta, hogy minden este rakjak rá vizes borogatást.
Mikor kiértem a kocsihoz, Josh már ülő helyzetben volt és fejét szorongatta. Beültem a vezetőülésre.
-Te meg mit csinálsz? - nyögte. Elmosolyodtam.
-Elrabollak. Hisz tudod: én vagyok a nagy vámpírvadász...-beindítottam a kocsit. Még nem tudom mit kezdek Joshsal de az tuti, hogy meg kell beszélnünk a történteket. Kihajtottam a városból és elindultam a szántó földek mellett. Már több mint tíz km-re lehettünk a várostól mikor befordultam egy erdős részre. Bementem a fák takarásába, majd leállítottam a kocsit.
-Nem kellett volna idehoznod Bonnie! Éhes vagyok és közel s távol nincs más csak te...-mondta és megnyalta felső ajkát. Benyúltam a felsőm alá és kihúztam egy hideg vörös nedűtől vöröslő zacskót.
-Az én vérem most teli van vasfűvel. Elhoztam ezt neked...Hogy erős legyél.-alig tudtam elmondani amit akartam, már ki is kapta a kezemből a zacskót és nagyokat kortyolt belőle.
-Minek raboltál el? Bár nem mintha ellenemre lenne....-újabb korty.
-Csak meg akartam veled beszélni a történteket úgy, hogy Carter ne hallja.-rántottam meg a vállamat ami nem volt jó ötlet: a kékes zöld dudor megsajdult.
-Auhw.-mondtam és a vállamhoz kaptam.
-Mutasd csak...-lehúzta a sérült vállamról a pólót és...és megnyalta.
-Mit csinálsz? - nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek. Ez gusztustalan. Megforgatta a szemeit.
-A nyálam meggyógyít.-azzal nyelvét újra az égő sebre helyezte. A szemei a vértől jobban csillogtak és most már visszatért az ereje is. Lassan csókolgatni kezdte vállamat majd egyre fentebb és fentebb haladt. Halk nyögés hagyta el ajkaimat amikor ajka elérte a nyakamat.
-Nem szabaaaad...-hangom gyenge volt és egyáltalán nem arról tanúskodott, hogy véget akar vetni ennek az egésznek. Most, hogy már éreztem magamon Josht, megingott a Carterrel való kapcsolatomba vetett hitem. Rájöttem, hogy igazából Josh a rossz fiú. Afféle rossz fiú aki lesből támad és elveszi azt, ami a másiknak fontos. Még is olyas fajta szikrázást éreztem kettőnk között amit Carternél nem. Kezei lentebb vándoroltak s lassan elérték a combomat. Ajkaink között kis rés volt mert egyre gyorsabban és gyorsabban ziháltunk. A kitört ablakon beáramló hűs levegőt is forrónak éreztem, és az se zavart, hogy egy kocsiban vagyunk az erdő közepén. Levettem a dzsekijét majd a fehér trikót róla, ő pedig már a melltartóval bajlódott. Izmos mellkasa nekitapadt a hasamnak. Időközben mindkettőnk felsőteste fedetlenül maradt: ajkai levándoroltak a hasamra. A mámor teljesen megszédített és fátylat vont szemeim elé.
*
-Ez...jól esett.-sóhajtott Josh és újra átkarolt meztelen karjaival. A kocsiban feküdtünk és félig már fel voltunk öltözve a hideg miatt.
-Igen. De szegény Carter...-iszonyú lelkiismeret furdalásom volt amit Josh, csókjaival próbált elhessegetni.
-Ne legyen Cica. Megkívántalak, elcsábítottalak. Nem a te hibád.-próbált vigasztalni de ÉN tudtam, hogy nem miatta történt....ami történt. Vagy legalább is nem csak miatta. Már sötét volt de egyszerűen nem volt kedvünk felkelni. Nem féltem. Josh mellett nem.
-Van olyan lény ami el tud pusztítani téged?-kérdeztem eltűnődve. Megcirógatta a vállamat.
-Van. Te.-egy puszit nyomott az arcomra majd sóhajtva felült és felvette a fehér trikóját. Mellékesen azért hozzá tette.-No meg a vérfarkas.
-Léteznek vérfarkasok?-kérdeztem elképedve.
-Há persze! Mit gondolsz Tayson miért kerül téged?-kérdezte és odadobta a melltartómat.
-Hogy került a képbe Tayson? Én nem vagyok vérfarkas szóval nincs oka elkerülni...-halkan felnevetett.
-Butus vagy. A vérfarkasok nem bírják a vámpír szagot. És te elég sokat vagy velünk, hogy átvedd az illatunkat. Ebből következik, hoooogy.....
-Tayson vérfarkas!-képedtem el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése