XIII.fejezet

-Te mondtad, hogy ismerkedjek!-szóltam miközben a kissé feldagadt orromat néztem a tükörben.-Az meg már más kérdés, hogy a húgomnak azt mondta az a patkány, hogy a nővére egy ribanc. Különben is nem ártott lefaragni egy kicsit a képéből!-vitatkoztam Carterrel. Miután feljött a tanáriba, ugyan is elújságolta, hogy "szegény" Parkert kórházba kellett vinni, viszont az egész suli engem ünnepel a tanári előtt.
-És nem tudtad volna megoldani másképp? Mondjuk, hogy szólsz nekem?-kérdezte Carter és egy hideg vízbe áztatott rongyot az orromra rakott. Leültem a kanapéra.
-Nem mert azt mondták, hogy tuti hívnám a "bikámat" ha valami probléma lenne.-mondtam majd gúnyosan elmosolyodtam-Csak arra nem számított, hogy a bikánál rosszabbat fog kapni.
-Jajj, te!-sóhajtott és végigsimított a vállamon.-És szerinted Mollynak ez a jó példa?
-Az, hogy ne hagyja magát le ribancozni? Szerintem igen, jó példa...-mondtam mintha ez magától értetődne.-És különben is, így most már senki sem mer amiatt piszkálni, hogy egy tanárral járok.
-Egy tanárral?-kérdezte kihangsúlyozva az "egy" szócskát. Elmosolyodtam majd kijavítottam magam.
-...hogy, A tanárral járok!-mondtam majd megcsókoltam.
-Szia te Istennő!-jött be az ajtón Josh és leborult a lábaim elé. Elnevettem magam.-Ha tudnád mennyire beakartam már verni annak a bájgúnárnak!
-Akkor meg miért fogtál le? Szerintem túl nagy maradt az arca....
-Persze, mert feldagadt az ütéseidtől!-vigyorodott el és feltartotta tenyerét jelezve, hogy csapjak bele.-Egyébként meg a te érdekedben fogtalak vissza. Ha megölöd, börtönbe jutsz...
-Láttad, hogy mindenki hogy röhögött mikor a fejét belevertem a betonba?-mind a ketten felnevettünk.
-Na jó, én kimegyek, beszélek Ms.Pearlel.-mondta Carter megunva a verekedésemet istenítő beszédünket.
-Oké, de siess vissza!-mondtam neki. Mikor kilépett az ajtón Josh-hoz fordultam.-Nagyon elrontottam a napját?-kérdeztem aggódva.
-Ááh!-legyintett és felült mellém a kanapéra.-Csak aggódik érted.-mondta és átölelte a vállamat.-Tudod tettszik, hogy ilyen harcias vagy. Megvéded magad és közben nőies tudsz maradni. Ez nem semmi.-mosolygott.
-Hát igen.-sóhajtottam nagyot.-Most már vigyázz magadra...-böktem oldalba.
-Ez kihívás lenne?-vonta fel a szemöldökét. Ravaszul mosolyogva bólintottam.-Remek. Elfogadva!
*
A következő pár napban megtudhattam milyen is népszerűnek lenni. Az eddig Parker által sakkban tartott diákok feltartott hüvelykujjal mutatták ki elismerésüket akárhányszor csak elmentem mellettük és mindenki a közelemben akart lenni. A húgomat is istenítették aki szemmel láthatóan élvezte a dolgot. A tanárok azonban nem voltak oda és vissza sem a kapcsolatomtól Carterrel sem pedig a verekedésemtől. Mivel első alkalommal történt meg az eset, szóbeli figyelmeztetéssel elengedtek, de éreztem, hogy ebben Carter keze is benne van.
Ms.Naomi kedvenc hobbijává vált, hogy egész testnevelés óra alatt szívatott. Egyetlen vigaszom az volt, hogy a fiúknak is akkor volt tesiórájuk mint a lányoknak, így Carterrel végig tartottuk a szemkontaktust. A tesiórát és a verekedést leszámítva, igazán jól ment a tanulás. Minden tantárgyból kihoztam a maximumot, bár a történelemnél az is rásegített, hogy szinte minden estét Carterékkel töltöttem és ha ő épp nem ért rá, hát Joshsal tanultam. Apropó Josh. Végül igazi barátokká váltunk, s ha bár néha csipkelődtünk még is úgy éreztem, hogy minimum a testvéreként szeret.
Taysonnal már koránt se alakult fényesen a dolog. Az évnyitó óta egyszer állt csak velem szóba és akkor is csak annyit mondott
"A mennybolt két legszebb csillaga
Megkérte tán szemét, hogy fent ragyogjon
Az ég mezőin, míg ők bujdokolnak.
Ha szeme égne fent, s a csillag arcán:
Tündöklő arca elsápasztaná
A csillagot, mint napvilág a mécsest;
S az égen napként sütne fel szeme,
Hogy minden madár hajnalt zengene.-
Ni, hogy borul le arccal két kezére!
Ó bár lehetnék kesztyű a kezén,
Hogy érném azt az arcot!"
És ezt is csak azért mert irodalom órán Ms.Ihola az ő párjának osztott be. Akármikor ha közeledni merészeltem hozzá, kimeresztette szemeit és megállt a lélegzete majd elsietett. Borzalmas érzés volt, hogy sosem tudom nyakon csípni. Már azon is elgondolkoztam, hogy megkérem Carter-t, hogy hívasson be egyszerre mind a kettőnket az irodába. Végül elvetettem a dolgot mivel magamban megesküdtem, hogy nem élek vissza Carter tanári állásával. Épp biológia órán ültem és dolgozatot írtam amikor kivágódott az ajtó és Ms.Cornelia rontott be, a húgom osztályfőnöke. Odarohant a biológia tanárnőhöz és valamit a fölébe súgott majd odalépett hozzám.
-Azonnal velem kell jönnöd!-nagyokat pislogtam rá majd észbe kapva felpattantam és Cornelia sarkában loholva lefutottam a földszintre. Annyi minden átfutott az agyamon. Minden elképzelhető borzalom végigszánkázott az elmémben. Próbáltam elhessegetni a rémképeket, de azok újra és újra felsejlettek.
Beléptünk a terembe és akkor megláttam a húgomat. Az orra vérzett, az arcán sötét foltok éktelenkedtek, ruhái pedig megszaggatva lógtak rajta. Teljesen kővé dermedtem. Csak néztem a könnyáztatta arcú húgomat és teljesen lelassult az idő. Tettem felé egy lépést, majd újra megdermedtem. Az eddig mellette guggoló Cornelia most mellém lépett. Zúgott a fülem így csak alig hallottam a hangját, miközben azt mondja:
-Csak veled hajlandó beszélni...-Molly elé léptem és nagy döccenéssel elé térdeltem. Karjait azonnal nyakam köré fonta és elkezdett zokogni.
-Megvertek! Megvertek!-sírta. Még mindig olyan voltam mint egy viaszbábú, merev arcommal, kidülledt szemeimmel és szótlanságommal. Egy élettelen báb.-Ő volt az! Ő tette.-zokogta tovább és ekkor hirtelen feléledt bennem az a borzalom ami még rosszabb volt egy felhergelt tigrisnél is. Az amit a féltés, a szeretet és bosszúvágy táplált. Megérett bennem egy szörnyeteg és visszavonhatatlanul kitört ketrecéből.
-Ki tette ezt veled?-kérdeztem miközben az arcát simogattam és próbáltam megnyugtatni. Nem akart felelni, láttam a szemében, hogy retteg.-Áruld el kérlek....Áruld el, hogy többé ne bánthasson.-egy ideig a szemembe nézett majd bólintott és a fülemhez hajolt.
-Parker és a bandája.-suttogta bele és kezembe nyomott egy kis cetlit amin ez állt: "Lúzer a kis csaj. Rúgd meg ha kedved tartja". Összegyűrtem a cetlit, zsebre raktam majd felpattantam és az ajtó felé vettem az irányt. Cornelia elém ugrott és lefogott.
-Állj meg Bonnie! Mit képzelsz? Hogy elbírsz egy egész bandával? Szólunk a rendőrségnek is és.....-ám a mondatot nem tudta befejezni, ellöktem magamtól ő pedig meglepődve bámult rám miközben elkezdtem az ordítozást.
-Ez nem a rendőrség dolga hanem az enyém! Aki a húgomat bántja, az engem bánt! Aki ezt meg meri tenni, azt pedig úgy elverem, hogy a seggén keresztül fog kajálni élete végéig!-üvöltöttem majd kissé lecsendesedve hozzá tettem.-Vigyázzon a húgomra, mert elhiheti, hogy ha még egyszer baja esik maga se fog többé villát fogni a kezébe!-azzal kisétáltam...nem! Kirobbantam a teremből. Miközben kifele vágtattam a kapun, a lépcsőn Carter tűnt fel.
-Mi a fene folyik itt Bonnie?-kérdezte de a hangját figyelmen kívül hagytam. Egész elmém nyüzsgött a különböző harci technikák felelevenítésétől. Carter megfogta a kezeimet és visszarántott.-Hallasz Bonnie? Az egész épület a szitkozódásodtól....-de csak úgy mint Ms.Corneliát őt is ellöktem magamtól és kirobogtam az iskola épületéből, közben azon agyaltam, hogy merre kezdjem el keresni őket. Ám ekkor újra elkapta a karomat.-Bonnie mi a franc van veled?
-Menj innen!-ordítottam rá. Most a húgom volt az első-Keresd meg Mollyt és kérdezd meg. Nekem erre nincs időm!-azzal elrobogtam mellőle. Úgy gondoltam, hogy ész szerű lesz a parknál keresni először őket. Bár még soha életemben nem álltam ki ilyen komoly ellenfelekkel most még is úgy éreztem, hogy senki és semmi nem gátolhat meg. A szörnyet amit elengedtem már nem lehet újra pórázra fogni, egy dologtól nyugszik csak meg: a bosszú mámorító ízétől. Lassan már futni kezdtem és hamarosan bekanyarodtam a park területére. Először nem láttam senkit, sőt az egész környék kihalt volt. Sétálgatni kezdtem majd hamarosan felhangzott egy fiú kórus ordenáré kiáltozása. Elindultam a hang felé. Az egyik bokor mögött sörös és whiskys üvegek tengerében feküdtek és ócska lotyós storykat meséltek egymásnak. Lesből akartam támadni. Csendben mögéjük lopóztam, tekintetemmel megkerestem Parkert. Kicsit elidőztem részeg fejét látva majd leültem a padra és nagyot sóhajtottam. Tényleg egy olyan retardált, kegyetlen, tapló, disznó akarok lenni mint ők?-tettem fel magamban a kérdést. Elővettem a kis cetlit a zsebemből és újra elolvastam a mondtatot "Lúzer a kis csaj. Rúgd meg ha kedved tartja". Többször is elolvastam majd feleltem előbb feltett kérdésemre.-Igen, ilyen kegyetlen akarok lenni! Azzal megfordultam és egy jól irányzott ugrással tűsarkúim Parker combjában landoltak. Felordított fájdalmában. Kissé megmozgattam sarkaimat majd kiszedtem belőle és a homlokára ragasztottam a cetlit. Belerúgtam az oldalába hármat majd lesajnálkozón ránéztem.
-Lúzer a kis csaj. Rúgd meg ha kedved tartja!-az állítólagos barátai felröhögtek és olyanokat kiabáltak mint, hogy "Ez mekkora cink öregem!" "Már másodjára vertek meg!" "Kis csaj vagy. Hallottad?" Nem akartam megvárni, hogy felkeljen így elindultam a park kijárata felé.
Egy ideig egyedül sétálgattam az utcákon azon gondolkozva, hogy mit kapok ezért a tettemért. Ezután belegondoltam, hogy milyen bunkó voltam Carterhez és féltem, hogy soha többé nem fog velem szóba állni. Az ég beborult, mintha a hangulatomhoz öltözött volna, én pedig próbáltam összehúzni lehelet vékony kardigánomat, amennyire csak tudtam. Eleredt az eső és én kénytelen voltam behúzódni egy kaput ábrázoló szobor alá. Ott újra előtörtek gondolataim a kilátástalan jövőről. Egy jó dolog ugyan volt benne: legalább a lelkem kissé lecsillapodott. Tudtam, nem kellett volna megtennem amit a parkban elkövettem, még is jobban fájt az, hogy Cartert eltaszítottam magamtól.
Hirtelen léptek zaját hallottam meg a sáros talajon. Egy szempillantás múlva Josh állt meg a szobor mellett.
-Tudod milyen nehéz volt rád találnom?-kérdezte csurom vizesen. Tekintete ekkor a cipőmre vándorolt és arca hirtelen megváltozott. Szeme körül a bőr berepedezett, szivárványhártyája pedig bevörösödött. Alig egy szemvillanásnyi idő alatt letörte a cipőm sarkát és eltűnt a zuhogó esőben.