-Basszus!-mondtam és tenyeremet a homlokomra szorítottam.-Na ez a ciki!-hátamat neki vetettem a falnak és körülnéztem, hogy megbizonyosodjak: ezt ugye senki se látta. Volt egy olyan érzésem, hogy most nem jutnék haza szóval nincs más választásom, vissza kell mennem az iskolába. Esküszöm a tudat, hogy újra találkozok Carterrel jobban fájt mint a homlokom. A szemeim jojóztak ezért vártam egy kicsit és reménykedtem, hogy nem ájulok el. Pár percig ott ültem tenyeremet a vérző homlokomra tapasztva ájulás közeli állapotba, majd gondoltam egyet és lassan felálltam. Mind két kezemmel fogtam a biciklit, de csak toltam, nem mertem felülni rá. Most már szó szerint folyt a vér és fejemet kissé jobbra kellett billentenem, hogy ne folyjon a szemembe. Így viszont úgy néztem ki mint akinek kitört a nyaka. Ezt a cikit, banyek!
Nagyot sóhajtottam az iskola kapuja előtt. Csak ledobtam az így is tropára tört biciklimet és bementem. Nem akartam, hogy bárki is szívrohamot kapjon mikor meglát, így első utam a mosdóba vezetett. Letéptem pár kocka papírtörlőt és bevizeztem. Lassan a sebre fektettem, nem akartam dörzsölni. Pár másodpercig rajta hagytam, majd ledörgöltem az arcomra és nyakamra száradt vért. Ruhámat amennyire csak lehetett leporoltam majd kiléptem az ajtón és Joshba futottam.
-Sajnálom.-mondtam és megtámaszkodtam a falba. Az ütközés miatt szemeim előtt újra apró pontok kezdtek el táncolni és a sebből szivárogni kezdett a vér.
-Veled meg mi történt?-kérdezte és ijedten vizsgálni kezdte az ábrázatomat.
-Nekem jött egy fal.-mondtam és megpróbáltam felállni, de ő szelíden visszanyomott.
-Maradj ülve, hozom a kocsikulcsot. Beviszlek a kórházba!-meg se várta, hogy válaszoljak már futott is fel az emeletre. Bevertem a fejem, de annyira azért magamnál voltam, hogy tudjam: ez nagyon rossz ötlet! Lassan felálltam de ekkor a hátam mögött -számomra nem éppen kívánatos- személy megszólalt.
-Nem kéne. Aztán még a bátyám mérges lesz.-Carter nem jött közel hozzám, én pedig nagyokat pislogtam és próbáltam tartani magam. Nem kell még egy padlónyalás is....Elindultam a folyosón, de alig értem el a feléhez és padlóra küldtek...
A kórházban tértem magamhoz. Egy kanapén feküdtem egy fehér szobában és Josh ült mellettem.
-Jól vagy?-kérdezte és megfogta a kezem.
-Igen. Mi történt?-kérdeztem és megfogtam a sajgó fejemet. Egy jó nagy kötés volt rajta.-Basszus, ezt az égést!
-Nagyon jól áll.-mosolyodott el. Megköszörülte a torkát és folytatta.-Azt nem tudom mi történt azelőtt, hogy bejöttél a suliba, de utána elájultál a folyosón és én meg Carter behoztunk.
-És ő hol van?-kérdeztem és körülnéztem a teremben.
-Kint vár a kocsiban. Nem igazán szereti a kórház szagot.-mondta egy féloldalas mosollyal.
-Hát, én se úgyhogy menjünk!-mondtam reménykedve.
-No, no!-mondta és visszaültetett a fotelbe.-Ne siess. Még meg kell várni a Doktor urat.-na ez még jól fog kinézni. Carter bátyjával egy terembe zárva....Bár még mindig jobb mintha vele lennék egy teremben.
-Jó napot!-köszönt egy köpcös, ősz orvos. Miután bemutatkozott odaadta a leleteket és kiderült, hogy semmi bajom, csak pihennem kell. Mikor úgy köszönt el tőlem, hogy Willné köpni nyelni nem tudtam. Kirobbantam a kórteremből sarkamban Joshsal, aki valami olyat motyogott, hogy "Én megmondtam, hogy rossz ötlet..."
A parkolóban meg is találtam Cartert.
-Te mi a jó eget műveltél, megmondanád?-ordítoztam vele. Próbáltam megnyugodni de egyszerűen nem ment...-Mi az, hogy Willné???
-Én mondtam neki, hogy....-kezdte Josh de az ő fejéről is leordítottam a haját.
-Te meg mi a fészkes fenéért nem akadályoztad meg? Elvégre a bátyja vagy!-ordítoztam. Így ment ez vagy tíz percen keresztül. Én dühöngtem és szavakat vágtam hozzájuk, ők pedig hallgattak. Mikor egy nagy sóhajjal befejeztem a mondandómat Carter kinyitotta a kocsiajtót, ami nem mellesleg egy fekete Aston Martin Vanquish volt.
-Hölgyem.-mutatott a hátsó ülésre.
-Álmaidban.-mondtam és elindultam...valamerre. Csak ezt tudom, hogy egy utcában vagyok. Mindegy, majd becsöngetek valahová vagy stoppolok. De nem szívok vele egy levegőt. De vajon miért gondolok ilyeneket ha egyszer bármit megtennék, hogy a közelében legyek? Vajon ez az amire gondolok? Neeem. Ez nem lehet szerelem. Nem és kész. Csak mentem tovább de hallottam, hogy az Aston Martin motorja ott berreg mögöttem. Csak úgy kicseszés képpen bekanyarodtam egy szűk sikátorba ahová a flancos kocsijuk már nem fért be. Gondoltam majd a másik oldalon találkozunk és akkor esetleg beülök. Háááát....
Két konténer mellett mentem el és nem vettem észre a mellettük ülő részeg férfiakat.
-Nyáuwh.-szólt utánam az egyik. Próbáltam nem figyelni rájuk, csak haladni előre de egyszerűen úgy éreztem, hogy kilométerekre van még az alagút vége. Ezt nevezik nagy szivacsnak.
-Hova-hova drága?-kérdezte elém lépve egy vodkától bűzlő, csimbókos hajú férfi. Bár erősen elgondolkoztam, hogy talán ez a pár ember egy új fajt alkotnak.
-Haza.-rántottam meg a vállam. Szutykos kezüket a derekamra csúsztatták.
-Gyere már kicsi lány és igyál velünk!-most könyörögtem mindennek ami eszembe jutott, hogy Carter rám találjon. Leültettek egy dobozra és kezembe nyomtak egy sörös dobozt.
-Igyál.-parancsoltak rám. Mikor látták, hogy nem teszem azt amit mondtak, egyikük lefogta a kezeimet a másik pedig beleöntötte a számba a sört. A harmadik után már nem kellett lefogni. Az elmém teljesen elbódult az alkoholtól. Ekkor megjött Josh aki tágra nyílt szemekkel nézte, hogy ülök a többi részeg között. A háta mögött Carter is felbukkant széles mosollyal az arcán.
-Höhh, Bonnie nem is mondtad, hogy buli van!-vigyorgott, én pedig odavittem egy doboz sört neki. Nem tudom, hogy az alkohol miatt vagy szabad akaratomból de megcsókoltam. Olyan szenvedélyesen, hogy mindenki elhallgatott. A csók hosszúra nyúlt és csak azért szakította meg Carter, hogy belekortyoljon a sörbe és azt mondja bátyjának:
-Kénytelen vagy most te vezetni!-aztán mintha pille könnyű lennék, felkapott és folytattuk a csókunkat. Lábaimat dereka, karjaimat pedig nyaka köré fontam. A kocsihoz érve lerakott és beült hátulra én pedig végig terültem a hátsó ülésen és fejemet Carter ölében nyugtatva. A kocsi halkan felberregett és elindultunk haza. Illetve azt hittem haza megyünk. Jóval a városon kívül, az erdőben egy hatalmas, vár szerű épület állt. Kiszálltam a kocsiból és elindultam a bejárat felé de megbicsaklott a bokám.
-Ohw..-mondtam és megrántottam a vállam. Leszedtem az emelt sarkú szandált és eldobtam. Hirtelen Carter a karjaiba kapott és vinni kezdett a bejárat felé.
-Nehogy megsértsd a lábaidat. Kár lenne értük!-a nappali tágas volt és mindenfelé antik bútorok sorakoztak.
-Na jó Bonnie. Gyere megmutatom hol a fürdő, tusolj le.-szólt Josh. Csibészesen rámosolyogtam Carterre.
-Nem akarsz velem jönni?-kérdeztem.
-Ebből elég volt! Carterrel beszélnem kell. Gyere erre van a fürdő.-felmentünk az emeletre és beterelt az egyik szobába.
-Húha! Ez melyikőtöké?-kérdeztem szétnézve.
-Carteré.-mondta majd a szobából nyíló fürdőbe terelt.-Ha lehet hideg vízzel zuhanyozz le.-azzal kiment.
A hideg zuhany tényleg vissza adta kissé a józan eszemet. Vagy még se? Hisz egyáltalán nem bántam meg a csókunkat. Magam köré tekertem egy kék törülközőt és halkan kiléptem a fürdőből. Hallottam, hogy lent vitatkoznak és nem akartam zavarni őket így inkább körülnéztem. Az asztalán egy nagy bőrkötéses könyvben latinul írt mondatok álltak. Az egyik ilyen mondatban felfedeztem a nevemet. Mosolyogva közelebb léptem és olvasni kezdtem.
"Juliette Bonnie ma is gyönyörű volt. Kék szemeivel megbabonázott. Gyönyörű szép abroncsos szoknyát viselt ami barna, csigás hajához pont illett...."-milyen abroncsos szoknyáról beszél? Szememet végigjárattam az oldalon és kerekre nyílt szemekkel néztem a dátumra: 1768.júni.12.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése