XIV.fejezet

Döbbenten meredtem letört sarkú cipőmre. Egy percig csak néztem ki a fejemből majd lekaptam a lábamról, elhajítottam és Josh után futottam a szakadó esőbe. Szinte az orromig se láttam, olyan lehetetlenül öntötte könnyeit az ég, de még is csak futottam és futottam miközben Josh nevét ordibáltam. Mi volt ez az egész közjáték? Nem tudtam mire vélni viselkedését.
Végül megláttam egy sötét alak körvonalait, aki a földön ült. Azonnal odafutottam hozzá majd mikor megbizonyosodtam róla, hogy Josh az letérdeltem mellé. Kezében ott voltak a letört sarkak, ám most úgy csillogtak mintha vadiujjak lennének.
-Josh mi történt veled?-kérdeztem és arcát tenyereim közé fogtam. Egy pillanatig csak azt tudtam felfogni, hogy a szája szélén vér és sárfoltok éktelenkednek, majd, hogy szemei körül repedezett a bőr, a szeme pedig vörös, és végül azt, hogy épp szenvedélyesen megcsókol. Hátradöntött úgy, hogy a vizes és saras füvön feküdjek közben mohón rám mászott és nem csak tekintetével de ajkaival és falni kezdett. Egyik keze arcomat fogta, a másik pedig a csípőmet. Először annyira ledöbbentem, hogy még csak tiltakozni se volt erőm, majd lassan magamhoz térve nem tudtam mit tegyek. Lelökni nem tudtam volna magamról hisz túl erős volt, viszont nem akartam azt se, hogy tovább faljon.
Ekkor megjött az erősítés és Carter lerángatta rólam Josht. Először a szemébe nézett majd lekevert neki egy taslit és ráordított.
-Észnél vagy öregem? Nem te mondtad, hogy olyan mintha a húgod lenne?-azzal arrébb lökte. Oda nyújtotta kezét és felráncigált a földről.-Minden rendben? Jól vagy?-egy pillanatig megrettent kisgyerekként néztem a szemeibe majd hirtelen átöleltem a nyakát.
-Azt hittem elveszítelek. Hogy megutáltál. Hogy elhagysz.-rettegtem tőle, hogy hirtelen ellök magától és azt mondja "El is." de nem tudtam fékezni érzelmeimet. Hál' Istennek azonban nem ez történt: átölelt és csitítgatni kezdett majd azt suttogta "Nincs az a tett amiért elhagynálak!". Elkísért a Aston Martin-hoz és beültünk a hátsó ülésre. Úgy gondolta, hogy meg kell várnunk az eső végét, de nem bántam. Így volt időnk beszélgetni. Előrenyúlt és feltekerte a fűtést. Levette dzsekiét majd rám terítette. Szemben ültünk egymással hátunkat az ajtónak vetve. Egy kis ideig csak farkasszemet néztünk majd rákérdeztem a legelső dologra ami eszembe jutott.
-Mi ütött Joshba?-láthatóan abban reménykedett, hogy elfelejtem a nemrég történteket és csendben várjuk ki az esőzés végét. Végül okosan kikerülte a választ.
-Kérdezz kettő könnyebbet!-mondta és lehunyta a szemét. Nem kell félnie, megőrzöm a kérdést és ha rajtam múlik választ is fogok kapni rá. De addig is feltettem neki egy könnyebben megválaszolható kérdést.
-Miért Josh keresett meg engem?-szemeit lassan felnyitotta de nem nézett rám. Hallgatott, épp a szavakat kereste és gondolatait szedte össze. Az eső kopogott, a percek teltek de ő még mindig a kezeit bámulta. Végül megszólalt.
-Nem csak Josh jött.-hangján nem éreztem semmilyen érzelmet, viszont a szemei megbánást tükröztek.-Mikor bementem Mollyhoz elmondta, hogy mi történt és tudtam, hogy meg akarod keresni őket. Féltettelek mert láttam már azt a mocskos bandát és hát nem éppen anyuci kicsi fiainak tűntek.-halvány mosoly terült szét az arcán ami pillanatokon belül le is fagyott. Újra néma csend telepedett a kocsiba. Míg vártam a válaszát kinéztem az ablakon de persze semmit sem láttam. Mintha egy vízesés alatt parkoltunk volna le. Végül folytatta a történetet.-Felkerestem Josht és elindultunk az illatodat követve....
-Az illatomat?-képedtem el. Mi az tán kopókat is hoztak? Egyre inkább azt sejtettem, hogy ennek a storynak se füle se farka.
-Igen, de ez egy másik történet.-mondta és folytatta tovább.-A lényeg az, hogy két irányba vezetett a nyomod, és hát Josh választott jól. Amint...Szóval amint megtudtam, hogy itt vagy, azonnal érted jöttem. És akkor ott találom rajtad a bátyámat...-hangja az utolsó mondatnál megremegett és alig láthatóan összébb húzta magát. Majdnem oda hajoltam hozzá és fülébe suttogtam "-Szeretlek!", de addig nem akartam semmi megnyugtatót tenni ameddig el nem mond mindent. Vártam a folytatásra de szemmel láthatóan nem volt más mondanivalója. Kicsit fészkelődtem ültömben és azon gondolkoztam, hogy melyik egymilliós kérdést tegyem fel először.
-Josh száján vér volt.-kezdtem bele óvatosan. Végig az arcát néztem, odafigyeltem minden rezdülésére.-És sár.-elmosolyodott, látszólag az utóbbi mulattatta és még hozzá is tette.
-Persze, mert egy disznó!
-Nem, nem úgy értem, hogy a földről ette a sarat.-mondtam és mezítelen lábaimra mutattam.-Letörte a véres és koszos cipőm sarkát és elrohant vele!-nem válaszolt. Lesütötte a szemeit és próbált minél kisebbnek látszani. Nem hagytam nyugtot neki. Kegyetlen maszkot vettem fel.-Az Istenért! Lenyalta a vért a cipőm sarkáról!-üvöltöttem rá. Már csak attól, hogy ezt ki kellett mondanom hányingerem lett. Próbáltam nem kimutatni, próbáltam erősnek látszani. Miután erre sem felelt halkabban feltettem a következő kérdéseket.-Mi baja van? Ez...ez valami betegség? Ugye meg lehet gyógyítani Carter?! És te? Te is ilyenben szenvedsz? Ugye nem?-szinte már csak suttogtam az utolsó szavakat és reménykedtem abban, hogy meghallja. Hirtelen felém fordult és szemeiben mohó fény csillant.
-Nem Bonnie. Ez nem betegség.-megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt.-Ez rosszabb annál...-nézett rám és közelebb jött. Kezeit két oldalról mellém tette és kulcscsontomhoz érintette ajkait. Lassan fentebb és fentebb szánkázott majd belecsókolt a nyakamba. Ijedten vettem észre, hogy csak úgy mint Josh-nak, az ő szemei körül is berepedezik a bőre. Nem bírtam megmozdulni, csak vártam és vártam, hogy végre megtudjam mitől vagy éppen miben szenvednek. Ajkai fentebb vándoroltak és a fülemhez érintette azokat.
-De ne félj tőlem, jó?-mondta. Hát, kösz szépen...Még jó, hogy szóltál...-gondoltam magamban gúnyosan, de azért bólintottam.-Én...Én és Josh. Vámpírok vagyunk.-nem tudtam eldönteni, hogy most sírjak vagy nevessek? Egy részem ugyan is fulladozott a hitetlenségtől, a másik viszont a tényeket figyelte. Még azon is elgondolkoztam, hogy vajon ez nem egy jó előre kitervelt gonosz tréfa?
Azután újra belenéztem Carter teljesen vörössé vált szemébe és tudtam, hogy ez nem vicc. Először is- gondoltam magamban- el kellene dönteni, hogy elrohanjak-e? Megköszöntem magamnak, hogy jól reagálok a furcsa és kellemetlen dolgokra majd válaszoltam előbb feltett kérdésemre. Nem. Nem futok el.
-Vámpír?-kérdeztem remegő hangon. Mikor bólintott eljött a következő döntés ideje. Csendben megvárjam míg eláll az eső vagy kifaggassam mindenről? Erre már egyszerűbb volt a válasz: faggatni!!!
-És...Hogyan lettél ez?-kérdeztem szemeire mutatva. Látszólag megkönnyebbült attól, hogy nem rohantam el sikítozva miközben azt kiáltom, hogy a pasim egy vámpír.
-Ez egy hosszú történet.-mondta.
-Időnk van temérdek!-mondtam és kissé eltávolodtam tőle. Tiszteletben tartotta ezt és ő is visszadőlt a kocsiajtónak. Nagy levegőt vett és belekezdett mondandójában.
-1767-ben megismerkedtem egy lánnyal.-elkerekedtek a szemeim és magamban számolni kezdtem. 244.-Gyönyörű volt. Szemei fenyő zöldek, haja göndör fürtöcskés és a mosolya szívet melengető. Azonban férje volt. Nem is akármilyen: egy vadász. De nem közönséges erdei "szarvas vadász". A vámpírokat írtotta. Egy nap rajta kaptam amint Juliette megöl egy embert. Hamarosan kiderítettem, hogy mi is valójában. 1768 végén nagy vámpírmészárlás tört ki. Legalább is az emberek azt hitték. Mindenki vasfűvel a kezében rohangált, cölöpöket vágtak egymás szívébe, megkínozták egymást. De az igazi vámpírok elrejtőztek. Egy nap mikor csoportokba osztva én, Josh és Juliette férje az erdőt jártuk, ránk talált. Engem és bátyámat átváltoztatott férjét pedig egy átok segítségével örök életre kárhozatta.- szemébe néztem és halkan megkérdeztem.
-Ki volt a férj?-sejtettem előre a választ, még is az ő szájából akartam hallani.-Ki volt az???
-Edward Deason.-szédülni kezdtem és csak azért nem ájultam el mert további részletekre voltam kíváncsi.
-És mi lett Juliette-tel?-kérdeztem és homlokomat nekinyomtam hideg üvegnek.
-Nem tudjuk. Valószínűleg elmenekült a városból, sőt talán az országból is.
-De hogy tudta titokban tartani Edward bácsi mind ezt?-kérdeztem.
-A szüleid, a szüleid szülei és annak a szülei....szóval mind segítettek neki. Mert a családod...-elharapta a mondat végét. Erre felkaptam a fejemet.
-Mi van a családommal?-ránéztem de a szemeit lesütötte.-Mi...van....a....családommal?-ismételtem újra, indulatosan.
-Vámpírvadászok.-mondta. Az nem lehet. Hiszen...De hát....-Szerinted apád tényleg egy véletlen balesetben halt meg?
-Egy vámpír ölte meg?-kérdeztem és szemeim megteltek könnyel. Bólintott. Elképzeltem ahogy egy...És az apám....NEM! Most erősnek kell lennem.
-És anya?-kérdeztem.
-Ő nem volt vadász. Ez gének útján terjed és eredetileg az apád hordozta. Pár száz éve fejlődött ki a "vadász" azaz a Hunter.
-És nekünk is vannak különleges képességeink? Vagy csak karókkal futkosunk, döfünk, és elássuk a hullákat?-kérdeztem gúnyosan de nem várt válasz érkezett.
-Ez is bonyolult. Csak néhány vadász kap úgymond különleges képességeket.-elhallgatott majd belenézett szemeimbe.-Mikor is születtél?
-1994.okt.4.-mondtam és vártam a folytatást.
-Akkor, azon az estén Hold fogyatkozás volt. De ez nem akármilyen. A születésedtől visszamenőleg négyszáz éve született meg Izobell Petrova, az első Hunter. Tehát te egyike vagy a különleges adottságokkal rendelkezőknek.
-De hát milyen képességei lehetnek egy....egy vadásznak?-kérdeztem mert el se tudtam képzelni, hogy mi a csudát tudnék ÉN csinálni.
-Erős vagy és egy átlag emberhez képest gyors. Kitűnőek a reflexeid és később öregedsz mint egy közönséges ember. Ez minden Hunterben megvan, de csak 18 éves korban fog megmutatkozni az erő. Te viszont -mivel Isobellel egy napon, egy Holdfogyatkozáson születtél- akár átkokat is tudsz szórni. Mint egy boszorkány, és hihetetlen erő lakozik benned ami hamarosan feléled.-Ekkor valami összeállt bennem.
-Juliette is....
-....vadász volt.-fejezte be a mondatot.-Ezért is olyan erős így vámpírként. De még több hatalmat és erőt akar. Elford Adaney az ő városa volt. És vissza akarja szerezni.-próbáltam emészteni a hallottakat és közben azon gondolkoztam, hogy én mi is vagyok. -De van még.....valami.-mondta és ezzel kirángatott gondolatmenetemből.-Te egy fegyver is vagy, nem csak vadász. Egy komoly és halálos fegyver.