Ledobtam magam az ágyra és csak bámultam a plafont, az élet nagy-nagy kérdésein töprengve. Mi-történt-velem? A válasz nem volt se kézenfekvő, se egyszerű. Nem jellemző rám, hogy egy idegennel -azaz kettővel- ENNYIRE összebarátkozzak. De azok a szemek egyszerűen megbűvölnek. Közben persze mind a két személy teljesen különböző egyéniségű. Josh tekintete megnyugvást és békét sugároz. Teli van szeretettel és varázzsal. Ezzel szemben Carter szeme megfejtésre váró titkokat rejt és számtalan kalandot ígér. Ugyanekkor figyelmeztetnem kellett magamat, hogy csak 17 éves vagyok.
Egy nyögés kíséretében hasra fordultam arcomat bele temettem az egyik párnába. Nem tudtam mit kezdjek magammal. Holnapig még olyan sok idő van. Nem akartam elaludni, mert akkor este nem alszok és a szemeim már így is karikásak. Eszembe jutott, hogy még nem is reggeliztem pedig már egy óra körül járt az idő. Leszaladtam a konyhába ahol már Nickh Kekrell, a szakács csinálta az ebédet. Nickh csak az ebédet és vacsorát szokta csinálni. Edward bácsi még akkor vette őt fel, mikor én és Molly még nem itt laktunk.
-Jó napot!-köszöntem. Biccentett egyet majd figyelmét újra a sütőben lévő csirke és az éppen sülő krumpli foglalta le. Nem akartam tele enni magamat az ebéd előtt, így csak egy kis baracklevet ittam.
Mivel csak útban voltam, így visszamentem a szobámba. Elkezdtem kotorászni a fiókban és elővettem a rajzkészletet. A fehér lapot feltűztem a rajztáblára, majd kiültem a teraszra. Még mikor beköltöztünk kihoztam ide egy kis fotelt. Beleültem és a szénceruzákat plusz a radírt leraktam a kis dohányzóasztalra. Hosszasan elgondolkoztam, hogy tényleg azt akarom-e lerajzolni amit, vagy még se. Végül magam elé vettem a rajlapot és megfogtam a HB-s ceruzát és nekikezdtem a körvonalaknak. Majd meglátjuk mi lesz belőle. A lap tetejére egy erdőt, az aljára egy tengert rajzoltam. Középre pedig egy szempárt. Az egyik szembogárba apró lángokat, a másikba pedig egy elsüllyedt hajót rajzoltam. A pici vonásokat precízen kellett megcsinálni, így elég lassan haladtam. Mire kész lettek a körvonalak Nickh felszólt, hogy kész az ebéd. Leraktam az asztalra a rajztáblát és leszaladtam az étkezőbe. Már meg volt terítve és mindenki az asztalnál ült. Leültem hát én is Edward bácsival szemben és vettem a tányéromra sült krumplit és vágtam a csirkéből is.
Miután megettem a késői ebédet felrohantam a szobámba, onnan pedig a teraszra. Beültem a fotelba és kezembe vettem újra a rajzlapot. Már csak az árnyékolás maradt. Szinte az egész kép grafit-rajz volt, kivéve a szempár szivárvány hártyája. Az, amelyiknek a szembogarában lángok égtek, annak sárga és zöld, amelyiknek pedig egy elsüllyedt hajó volt annak fehéres kék színű lett a szivárvány hártyája.
Büszkén megszemléltem a művemet, majd az aljára biggyesztettem a dátumot és a nevemet. Összeszedtem a rajz készletet és bementem a szobába. A rajzon kívül mindent bedobtam a fiókba majd leszaladtam a nappaliba. Halkan kinyitottam az ajtót. A bácsi most nem volt bent. Beléptem és borzalmas érzés fogott el. Mintha mindegyik kép engem nézne. Átfutottam a nappalin és kinyitottam a tulsó ajtót ami Edward bácsi szobájába vezetett.
-Kopp-kopp!-néztem be a szobába mosolyogva. Épp a zongora billentyűit koptatta. A halk zene átjárt és az előbbi borzalom azonnal elmúlt. Lágy és kellemes dal volt, amit a bácsi még feleségének írt.
Megvártam amíg a dal elhallgat csak azután léptem mellé.
-Bácsikám? Használhatom a barkácseszközöket? Szeretnék ennek a rajzomnak egy keretet készíteni.-kezébe vette a képet és hosszasan nézegette. Végül megszólalt.
-Ügyes kezed van. Biztosan zongorázni is tudnál ilyen jól ha megpróbálnád.-felkelt a zongorától és elindult az ágy felé.-Vigyázz a szerszámokkal, nehogy megvágd magad!-azzal visszaadta a rajzot.
Az ég már kezdett szürke ruhát ölteni de azért neki láttam a keret készítésének. Nem akartam semmi extrát, csak, hogy még is fel tudjam tenni a falamra ragasztó nélkül. Lemértem az oldalak hosszát majd levágtam a megfelelő méretű léceket. Még sötétedés előtt kész lettem. Az ágyammal szemben lévő íróasztal fölé akasztottam a képet.
Nyolc óra volt mire megvacsoráztam és lefürödtem. Azt akartam, hogy gyorsan elteljen az éjszaka így már 9:21-kor el is aludtam...
Reggel nyolc órakor ébredtem. Megreggeliztem majd fogat mostam, megmosdottam és megfésülködtem. Még rengeteg időm volt így hát előkaptam a szekrényből a hajvasalómat. Fél óra alatt olyan szögegyenesre vasaltam a hajamat, hogy szinte már szúrt a vége. Legalább lesz mivel elijeszteni Cartert...-gondoltam gonoszul. Kinyitottam a szekrényt és kivettem egy krémszínű, hosszú felsőt melynek a hóna alatti résznél kissé buggyos volt és a mell alatti részen egy nagy fémkarika díszelgett. Hozzá egy comb középig érő szaggatott aljú farmert vettem föl és egy kissé emelt sarkú szandált aminek két pántja volt: egy a lábfej részen és egy a boka fölött. Nem szándékoztam magammal vinni Mollyt, de már időm se lett volna ráncba szedni. Lerohantam a konyhába ahol megtaláltam Edward bácsit.
-Jó reggelt.-köszöntem.-Megyek, megveszem az iskolai felszereléseket.-mondtam és kivettem a konyhapénzből hetvenezret.
-Rendben van.-nem igazán volt bőbeszédű Edward bácsi...csak a képeivel.
Kiszaladtam a tárolóba majd kitoltam a biciklimet és mikor észbe kaptam már az erdős területen jártam. Molly nélkül kihaltnak éreztem a tájat, és teljes felüdülést jelentett mikor megérkeztem a városba. Most elsőre oda találtam és....és ezt nem hiszem el! Carter a kapuban állt és gúnyosan mosolygott. Latba vettem, hogy tovább hajtok és majd később vissza jövök, de végül bekanyarodtam a kapuhoz.
-'Reggelt, kisasszony!-köszönt és megemelte fekete, Michael Jackson-os kalapját. A fejembe vettem, hogy keresztül fogok nézni rajta egész nap...De ez nem sikerült.-Még mindig a tegnapi miatt haragszol?-nem is tudom, hogy egyáltalán haragszok-e? Hisz a lelkem legmélyén én is ugyanúgy akartam azt a csókot...
-Hát jó.-mondtam és betoltam a biciklimet a kapun.-Nem haragszok.-lelakatoltam a biciklit ám amikor megfordultam elkapta a kezeimet és óvatosan a falhoz szegezett. Mindkét kezét a fülem mellé fektette és mélyen a szemeimbe nézett.
-Tudtam én...-miközben kimondta a szavakat, ajkai már az enyémet súrolták. Nem bírtam elengedni a jéghideg tekinteteket.-Még elmehetsz...-suttogta de miközben beszélt az ajkai végig az enyémre voltak tapadva. Nem tudom, hogy miért maradtam ott. Féltem? Meglepődtem? Igen. De az igazi ok Ő maga volt. Nem akartam elmenni mellőle. A térdeim remegtek mikor kezeit újra a nyakam köré fonta. Ajkaink között már egy kis rés sem volt, amikor lépteket hallottunk. Most inkább lassan távolodtunk el, s mind ketten szaporán lélegeztünk. A sarkon Josh Satuke fordult be. Ránk nézett és összeráncolta a szemöldökét mikor ijedt arcomat meglátta.
-Minden rendben Bonnie?-kérdezte. Nem tudtam felelni és nem is akartam. Kikerültem Josht és befutottam az iskola épületébe. Minél hamarabb túlakartam esni a papírok aláírásán, hogy aztán hazamehessek.
-Jó napot Ms.Penny!-mosolyogtam rá.-Az én és a húgom papírjait szeretném kérni.-elkezdett kotorászni az iratmappák között.
-Áh, meg is van!-szólt és átnyújtott két igen csak vastag mappát. Átvettem és megköszöntem, de Ms.Penny utánam szólt.-Várj csak! Mr.Carter adott egy kérdőívet és kérte, hogy töltsd ki.-nem éppen szép gondolatok jutottak most eszembe arról, hogy hova rakja azokat a kérdőíveket...
-Köszönöm.-mondtam és kimentem a tanáriból. Bementem az első üres terembe -amelyik a biológia terem volt- és neki láttam kitölteni a papírokat. A jelentkezési lapok után megnéztem a felszerelés listát.
-Jó sok mindent kell venni....-motyogtam magamnak. Ám nem várt választ kaptam rá.
-Bizony.-na ki találja ki, hogy ki állt az ajtóban?
-Mr.Carter. Van egy olyan érzésem, hogy ön követ.-mondtam s közben zsebre vágtam a listákat.
-Meg kellene beszélnünk az előbbit...-mondta és becsukta maga mögött az ajtót. Elővettem a kérdőívet.
-Sajnálom tanár úr, de valaki egy felesleges kérdőívet adományozott nekem ami elvesz vagy két órát az életemből.-megrántottam a vállamat és kinyitottam a mappát. Elkezdtem kitöltögetni de már a negyedik kérdésnél rájöttem, hogy ez a kérdőív az életemben akar vájkálni.
-Na jó.-sóhajtottam és felvettem a kitöltött jelentkezési lapokat. A kérdőívet pedig ott hagytam a sunyiba... Ám amikor az ajtóhoz értem, csak úgy mint a tárolóban itt is sarokba szorított. De most nem tétovázott, ajkai vadul táncoltatták az enyémeket. A lapok kiestek a kezeimből s helyettük a hajába túrtam. Ajkai elengedték az enyémet és lentebb vándoroltak a nyakamig.
-Oké....Jót beszélgettünk!-löktem el magamtól lihegve. Felkaptam a földről a papírokat és kiszaladtam a teremből.
-Viszlát Ms.Penny!-kiáltottam miután odaadtam a papírokat. Láttam amint Carter kilép a teremből és felém igyekszik. Még gyorsabban szaladni kezdtem. Kinyitottam a biciklim zárját és felpattantam rá.
Ekkor azonban Josh jelent meg a sarkon és szintén felém futott. Felpattantam a biciklire és tekertem amilyen gyorsan csak tudtam. De Carter elállta a kaput és kénytelen voltam lefékezni. Behunytam a szemeimet s magamban elszámoltam háromig. Mikor kinyitottam Carter még mindig előttem állt, Josh pedig a hátra arcot zárta el előlem.
-Engedj, kérlek.-szóltam.
-Meg kell beszélnünk az előbbit.
-Az előbbit?-kérdezte Josh.
-Bátyus, tűnés.-mondta Carter. Bátyus?? Josh a bátyja? Teljesen kiakadtam....
-Ha nem engedsz ki, sikítok.-próbáltam fenyegetőzni. Nem tudom mi hatotta meg -a sikoly vagy a szenvedő tekintetem- de elállt az útból és én amilyen gyorsan csak tudtam eltekertem az iskola területéről. Az agyam közben végig a most hallott információkon dolgozott és nem vettem észre egy nagy lyukat az úton. Belementem és elvesztettem az irányítást a bicikli felett. Rángatni kezdett majd befordult jobbra, és én a ház falának csapódtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése