XV.fejezet

Hoztam egy képet (saját) amin Bonnie és Josh van =)


-Hogy-hogy fegyver?-kérdeztem szemöldökömet összeráncolva. Az eső halkulni kezdett, így a csönd egyszerre fülsüketítő volt. Carter egy ideig farkasszemet nézett velem majd újra mesélni kezdett.
-Az előbb mondtam, hogy milyen hatalmas erő lakozik benned. Nos, ezt akarja kihasználni...
-....Juliette!-mondtam elképedve. De hát honnan veszi, hogy az ő oldalára állnék? Soha nem tudnék ártani Elford Adaneynek, se pedig a benne élő bolond de kedves lakosságnak. Igaz, hogy lobbanékony egy természet vagyok de hát nem is ismer. Biztosan félre értés történt.-Carter én nem lehetek Hunter! Nézz csak rám!-végigmutattam törékeny alakomon. Az én 168centiméteremmel és 52 kilogrammommal aligha tudnék városokat leigázni. Végigmért, de szemei megakadtak egy ponton. Illetve kettőn. Ha nem arról beszéltünk volna, hogy egy több mint négyszáz éves bolond vámpír és egyben vadász nő akar megkaparintani, el is nevettem volna magam. De így csak egy kétségbeesett nyögésre tellett. Ez már jóval inkább kizökkentette Cartert mélázásából.
-Vegyük csak Aphroditét.-mondta.-Ő is törékeny volt még is mekkora hatalom volt a kezében?
-De hisz Aphrodité egy mítosz!
-Ahogy a vámpírok is. Még is itt vagyok én, az élő....illetve majdnem élő példa.-mondta és látszott, hogy nagy kő esett le a szívéről, hogy mind ezt elmondhatta. Én is örültem, hogy már nincsenek titkaink. Egy kapcsolatnak ez a lényege, nem? Bármely bizarr titkokat is őrizgetünk, az már a másikra is tartozik....hacsak....
-Mondd Carter...-tekintetemet az ablakra irányítottam és olyan hangnemet vettem fel mint akit nem érdekel a válasz.-Te csak azért akartál megszerezni mert én vagyok a "fegyver"?-kérdeztem és féltem előre a választól. Halkan kuncogott én pedig lesütött szemeimet rá irányítottam.-Mi az?-kérdeztem. Nem mutattam, de bántott, hogy kinevet.
-Amikor először megláttalak tudod mit hittem?-kérdezte mosolyogva. Megráztam a fejemet és próbáltam visszatartani a könnyeimet.-Azt hittem, hogy Juliette vagy befestett hajjal. Ezért is akartalak megismerni. Először, mikor ott ültünk kettesben bevallom csak játszani akartam veled.-szívem összeszorult és halkan szipogni kezdtem. Elképesztően fájt minden egyes szava. Visszagondoltam, hogy mennyire vágtatott a szívem amikor azt mondta "Istennő, Zeusz lánya, beszélj minekünk is ezekből." Egy apró mondat megváltoztatta az életemet. És ugyanígy el is tiporta.-Először. Azután láttam, hogy nem adod könnyen magad és ez felkeltette a kíváncsiságomat még jobban. Nem szándékoztam beléd szeretni. De egyszerűen csak megtörtént.-felnéztem a szemeibe. Az arcomat már eláztatták a halkan folyó könny patakok. Nem bírtam fent tartani a maszkot. Ez már túlságosan fájt ahhoz, hogy eltitkoljam. "Nem szándékoztam beléd szeretni. Egyszerűen csak megtörtént!" Elmosolyodtam és közelebb húzódtam hozzá. Hirtelen átölelt: arcomat mellkasába temettem, ő pedig a hátamat és a fejemet simogatta miközben fájdalmas hangon azt mondta:
-Csak azért nem mondtam el neked mi vagyok mert féltem, hogy elhagysz. Azt hittem nem bírod majd egy gyilkos közelében. De szeretlek! És ez nem játék. Nem akarok semmit se elrontani mert tudom, hogy itt nincs visszajátszás, nincs még egy esély. Ez egyszeri dolog. És végleges.-nem is tudhatja mennyit jelent ez a pár mondat nekem. Felemeltem fejemet és hideg ajkaimat az övére tapasztottam. Nem tétovázott, rögtön reagál a "kihívásra": hátradőlt és közben vadul rángattuk le egymásról a ruhát. Levegőt is alig vettünk, ereimben pedig felgyülemlett az adrenalin. Mámorító érzés volt újra és ennyire szeretni. Alig jutottunk el azonban a tipi-tapi-ig mikor Josh fejét fogva beült a volán mögé. Először mintha észre se vett volna minket, ráncolta a homlokát és halántékát maszírozta, majd mikor a visszapillantó tükörben meglátott minket hirtelen hátrafordult és fájdalmas képpel azt mondta.
-Jajj ne már! Az én kocsimban?-elnevettem magam és megpaskoltam a vállát.
-Josh újra a régi.-mondtam és visszagomboltam narancssárga-fehér csíkos ingemet. Még egy utolsó csókot nyomtam Carter ajkaira majd előre kászálódtam az anyósülésre.
-Csak mondani akartam-fordultam Joshhoz-,hogy a vér amit lenyaltál a cipőmről Parkeré volt.-hajamat hátra vetetettem majd ránéztem döbbent arcukra.
-Te megölted?-kérdezte Carter.
-Görény vért ittam?-kérdezte tettetett döbbenettel és undorral Josh majd úgy tett mintha hányna.
-Nem.-mondtam ám mikor Josh reménykedve felém nézett úgy mintha azt gondolná "Ugye nem Parker vére volt?" gyorsan hozzátettem-De Parkeré volt.-vigyorogtam mire újabb műhányást produkált.-Viszont nem öltem meg. Mondjuk kicsi kellett hozzá. De végül is vissza fogtam magam és csak felkarcoltam a sarkammal a combját.
-Basszus de nyámnyila vagy!-mondta Josh vigyorogva. Teljes erőmből belebokszoltam a vállába mire összeszorította a száját aztán odakapott az ütés helyére és halkan azt suttogta "Áuuuu!". Felnevettem.
-Egyébként ugye tudod, hogy tudom, hogy mi vagy.-mondtam ártatlanul. Berakta az indítót a kocsiba majd kikanyarodott az útra.
-Ja. Mindent hallottam. Még a gusztustalan jeleneteket is végig szenvedtem.-aztán nyávogó hangon hozzá tette-"Nem szándékoztam beléd szeretni. De egyszerűen csak megtörtént...nyá...nyá....nyá...blöööö".
-Ezért nincs neked barátnőd!-mondtam elhúzva a számat. Letekertem az ablakot és hagytam, hogy bejöjjön a friss és hideg levegő.
-Nagyon haragudnak rám a suliban?-kérdeztem lehunyt szemekkel bár annyira se izgatott mint az, hogy mi van Parkerrel.
-Hát....Ms.Cornelia teljesen ki volt akadva miután azzal fenyegetted meg, hogy élete végéig a seggén keresztül szippantja fel a spagettit.-felnevettünk mind a hárman majd tettetett felháborodással hozzá tettem.
-Én semmi ilyesmit nem mondtam neki! Csupán azt, hogy nem vesz többé a kezébe villát.-mosolyodtam el.-Egyébként meg szerintem ezek után tuti, hogy kirúgnak a suliból. És ha lehet ne akadályozzátok meg.-Josh felháborodva nézett rám.
-Miért? Azt hiszed szándékomban állna megakadályozni? Már az első verekedésnél is igazgatói intőt javasoltam!-morogta. Egy pillanatig el is hittem de aztán Carter odasúgta.
-Ne higgy neki! Még térden is csúszott csak, hogy ne kapj osztályfőnökit.-prüszköltem a röhögéstől mire Josh heves tiltakozásba kezdett.
-De csak mert a húgomról van szó....
-A húgodról akit az előbb lesmároltál.-mondtam felvont szemöldökkel.-Hogy is van ez, kedves?
-Nem az igazi húgom vagy ugye tudod? Vagy ennyire beleélted magad a szerepbe?-kérdezte terelve a témáról a szót. De nem hagytam magam.
-Tudom. De akkor is megcsókoltál. Miért?-kérdeztem.
-Ez amolyan vámpír dolog.-mondta és megrántotta a vállát. Carterre néztem aki bólintott, hogy Josh igazat mond.
-Hát jó. Egyenlőre beérem ennyivel.-mondtam és újra lehunytam szemeimet. Élveztem ahogy a hűs szél csipkedi az arcomat és ahogy a hajamat felborzolja. Most legalább nem gondoltam a jövőre.
Az autó bekanyarodott az iskola parkolójába majd hangos ajtócsapódás jelezte, hogy kiszálltunk. Carter átölelt majd a fülembe suttogta.
-Ne félj. Ha kirúgnak én attól még szeretni foglak!-mondta és megpuszilta a fejem búbját. Rosszallóan oldalba böktem. Épp, hogy bementünk, kicsöngettek az utolsó óráról.
-Figyelj csak, én megyek és bocsánatot kérek Ms.Corneliatól.
-Okos kislány.-mosolyodott el. Mielőtt még kitörhetett volna a gyereksereg az osztályokból bementem az elsősök termébe ahol meg is találtam a keresett személyt. Halványan elmosolyodtam de Cornelia sértődötten az osztály felé fordult. Tekintetemmel megkerestem Molly, integettem neki és szavak nélkül azt mondtam "Szia!". Ő visszamosolygott és felpattant a székéről.
-Molly ülj vissza!-szólt rá Ms.Cornelia. De Molly ügyet se vetett a tanárnő hisztijére, odafutott hozzám és a nyakamba ugrott.
-Féltettelek ám. Nagyon! Utánad akartam menni, hogy megállítsalak de nem engedtek el és ....-Mollyból csak úgy áradtak a szavak de végül kénytelen voltam leállítani. Felvettem a karomba.
-Molly ülj azonnal vissza, te pedig menj ki innen!-szólt ránk Cornelia újra.
-Eredetileg azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek.-mondtam majd eltűnődve hozzá tettem.-És meg is teszem. Szóval...izé...Sajnálom, hogy olyanokat mondtam. Nem akartam ilyen indulatosan és trágárul beszélni magával. PONT MAGÁVAL!-mondtam és mélyen a szemeibe néztem.-Tényleg sajnálom.-nagy levegőt vett, megforgatta a szemeit és elmosolyodott.
-Rendben. Megbocsájtok. De most Molly sipirc a helyedre!
-De hát kicsöngettek, vagy nem?-kérdeztem húgomra meredve.
-Igen, de ez az osztály minden hétfőn, szerdán és pénteken délutánonként kézművesszakra jár. Majd 4 órakor gyere érte.-mondta. Letettem Mollyt aki vissza kullogott a helyére. Elköszöntem az osztálytól és Ms.Corneliától majd kimentem a teremből.
Kint Josh támasztotta az ajtót. Olyan hirtelen szegezett a falhoz, hogy fel se tudtam fogni mi folyik itt.
-Szeretlek.-suttogta és szenvedélyesen megcsókolt. Mikor magamhoz tértem meglepettségemből, kiszabadítottam a kezeimet és bemutattam Josh arcának a jobb tenyeremet majd elfutottam. Mi a fene ütött ma belé? A sarkon Taysonnal futottam össze. Megint csak nagy szemeket meresztett, visszatartotta a lélegzetét és kikerülve elfutott. Utána mentem de a sarkon lerázott.
-Az Istenért Tayson! Gyere ide a rohadt életbe had tekerjem ki a nyakadat!-majd vinnyogva utána üvöltöttem-"A mennybolt két legszebb csillaga
Megkérte tán szemét, hogy fent ragyogjon
Az ég mezőin, míg ők bujdokolnak.... " Te is olyan vagy mint egy rohadt csillag! Állandóan csak bujdokolsz!.-csuklóimat a homlokomhoz szorítottam és sírva fakadtam. Nekivetettem hátamat a falnak majd szép lassan guggoló pózba csúsztam végül leültem a földre. Hamarosan Josh állt meg előttem és próbált nyugtatgatni.
-Tűnj innen!-ordítottam az előbbi csókra gondolva. Nem értettem, hogy miért kellek én a vámpíroknak. Bár ha jobban belegondolok én egy amolyan veszélyes vámpírvadász volnék. Na ha most látnának a hírhedt vámpírok! Hasukat fognák a röhögéstől....
-Mi a baj Bonnie?-kérdezte újra és próbálta óvatosan lehántani csuklóimat a homlokomról. Hirtelen rám tört egy érzés. Ebben a pillanatban csak arra tudtam gondolni, hogy kell bárki vagy bármi amit megölelhetek és kisírhatom magam a vállán. Akár egy biciklit is megölelgetnék mert tudom, hogy ettől elmúlik a rossz kedvem. De mivel Josh volt a legközelebb.....
.....a nyakába vetettem magamat.