Gyorsan elléptem az íróasztal mellől, ugyan is már nem hallottam a veszekedést. Odaléptem a ruhásszekrény mellé, ám ekkor Carter jött be a szobába. Arcán cseppet se látszódot, hogy megviselte volna az előbbi veszekedés sőt, kaján vigyorral mért végig. Mikor már úgy éreztem, hogy a hangom nem fog remegni az izgatottságtól és meglepetéstől megszólaltam.
-Tudsz adni valami ruhát?-kérdeztem nagy bociszemeket meresztve rá. Odasétált mellém, majd a hátam mögé lépett és végig simított a gerincemen. Ezután átölelt úgy, hogy tenyerét a hasamra tapasztotta, fejét pedig a vállamon nyugtatta.
-Minek a ruha?-kérdezte tettetett komolysággal.-Így sokkal sexybb vagy!-Felnevettem.
-Talán nem kéne egész nap egy szál törülközőben rohangálnom!-mondtam majd csibészesen-suttogva hozzá tettem-A végén még meglát Josh...-azzal lefejtettem kezét a hasamról. Odaléptem a szekrényhez. -Csak egy fölső kellene. A nadrágom épségben maradt.-kotorásztam egy kicsit az ingei között, s közben hallottam amint becsukja az előbb olvasott könyvet. Nem szóltam semmit. Még nem tudtam mi legyen. Egyenlőre nem akartam neki szegezni a kérdést, hogy mi az a könyv. Találomra lekaptam egy kék inget majd Carterhez fordultam.
-Amíg ezt felveszem, telefonálnál a bácsikámnak? Mond meg neki, hogy jól vagyok csak egy kicsit késni fogok.-mondtam. Ő nagy komolyan elém állt és megcirógatta meztelen vállaimat.
-Bonnie. Az orvos Josh és az én felügyeletemre bízott. Holnap különben is vissza kell menned a kórházba, és mint tudjuk most éppen nincs biciklid amivel közlekedni tudsz. Szóval ma itt kell maradnod.-mélyen a szemébe néztem és a kacérság falán átnézve megláttam az őszinte aggódást.
-Hát jó.-rántottam meg a vállaimat.-Ha Edward bácsikám is beleegyezik akkor az éjszakát itt töltöm. De valami ruhát szerezned kell nekem!-jelentettem ki mosolyogva. Hirtelen átölelt és azt suttogta "köszönöm!", majd kiment a szobából. Egy percig csak bámultam magam elé a meglepettségtől. Azt hittem, hogy a kérlek és köszönöm nem szerepel Carter szótárában. Jó tudni viszont, hogy érzékeny...na jó ne túlozzunk: kedves oldala is van, és nem csak az a tapló aki pár perc után belemászik a lányok szájába. Felvettem az inget majd belenéztem az alsónemű fiókba. Kivettem egy piros-fehér kockás boxert és belebújtam. Mikor belenéztem a tükörbe úgy éreztem, hogy elrepedt egy-két bordám az elfojtott nevetéstől. A hajam úgy állt mint egy szénaboglya, a homlokomon pedig kissé átvérzett a kötés. Az ing százszor nagyobb volt rám, az alsó pedig...Arról inkább nem beszélnék. Hirtelen hangos kacagást hallottam meg az ajtóban. Carter a hasát fogta a röhögéstől.
-Azonnal hozd el a ruháimat vagy hazamegyek! Molly majd összeszed néhány darabot. A fehérneműket se felejtse el!-kiáltottam a távolodó hahotázás után. Majd utána szaladva hozzá tettem.-Taplóság kiröhögni egy lányt!
Visszamentem a fürdőbe és összeszedtem a szennyes ruháimat, majd beledobtam a szennyes tartóba. Nem tudtam mit csináljak amíg Carterék nem érnek haza. Leültem hát az ágyra és onnan szemléltem meg a szobát. A bútorok -akár csak a lentiek- antikok voltak és mind sötét színűek. A polcokon nem volt sok fénykép viszont annál több érdekes tárgy helyezkedett el.
-Nos, mit csináljunk?-kérdezte az ajtóban álló Carter. Nagy szemeket meresztettem rá.
-Ti...te...nem?-motyogtam.
-Nem, én nem mentem csak Josh. Olyan fél óra és visszajön.-mondta és oda feküdt mellém az ágyra.-Gyere ide!-mutatott a mellkasára. Mikor mosolyogva megráztam a fejemet megfogta a karomat és odahúzott. Mind két kezemet ráfektettem izmos mellkasára, s a fejemet kezeimen nyugtattam. A nyakamat simogatta és közben -csak, hogy ne legyen csend- valami különös dalt dúdolt.
-Ne csináld!-böktem oldalba pár perc után, mikor már úgy éreztem, hogy leragadnak a szemeim.
-Hatásos volt?-vigyorgott rám de abba hagyta a dúdolást. Bólintottam.-Akkor jó, mert pihenned kell. -azzal újra dúdolni kezdett. Most már nem ellenkeztem: hagytam, hogy a dallam magával ragadjon... Álmomban végig Carter kék szemeit láttam. Nem aludhattam sokáig mert mikor visszanyertem a tudatomat még mindig ugyanúgy feküdtem Carter mellkasán ám most épp Josh-sal beszélt. Nem nyitottam ki a szemeimet, inkább hallgatóztam egy kicsit.
-...biztosan mindkettőnké rajta volt?-kérdezte Carter és éreztem ahogy végig simít a hajamon.
-Biztos.-jelentette ki Josh de többet nem szóltak egymáshoz, és a nagy csönd miatt újra elnyomott az álom. A mostani viszont sokkal de sokkal furcsább volt mint az előző. Most egy abroncsos halványzöld ruha volt rajtam és egy partin voltam. Az emberek arca el volt mosódva, kivéve a kísérőmét: Carter. Táncoltunk a csillagok alatt s közben a tömeg lassacskán eltűnt. Ekkor Carter szemei bevörösödtek és hosszú hegyes karmai nőttek melyekkel megsebezte az arcomat. Majd szép lassan Carter füstté vált, s engem egyedül hagyott a vaksötétben és fájdalomban.
Arra ébredtem, hogy Carter rázza a vállamat. Először fel sem ismertem, hogy ki ő és elhúzódtam tőle. Az álom olyan valóságos volt...
-Carter?-kérdeztem s mikor egy halk "Igen?"-nel felelt a nyakába ugrottam és próbáltam lenyugodni.
-Josh!-kiáltott ki miközben én görcsösen kapaszkodtam a nyakába.
-Mi történt? Mit csináltál vele?-kérdezte az éppen belépő Josh. Letérdelt az ágyra és próbálta lefejteni a karjaimat Carter nyakáról de annyira megijedtem, hogy nem bírtam...nem akartam elengedni.
-Valamit álmodhatott. Úgy kapálózott mint egy szélmalom.-felelt Carter.
-Hallottam, hogy a nevedet sikítozza de azt hittem...mindegy...-köszörülte meg a torkát Josh.
-Ne hagyj el!-suttogtam Carter fülébe rémülten. És most jöttem csak rá, hogy ezt most komolyan gondolom. Nem akarom, hogy elhagyjon.
-Nem foglak, ne félj!-suttogta s közben próbált nyugtatgatni.-Gyere, menjünk le.-nagy levegőt vettem és lazítottam a szorításomon. A szemeibe néztem s nem bírtam megállni, hogy ne csókoljam meg. Nem tudom, hogy Josh mögöttem van-e még de nem is érdekel. Carter azonban eltolt magától és én értetlenül néztem rá. Szomorú tekintettel magyarázkodott.
-Biztosnak kell lennem abban, hogy nem az alkohol irányít. Meglátjuk, hogy holnap mit szólsz a mai naphoz.-azzal felállt az ágyról. Magam elé bámultam. Nem az alkohol irányít! Én akartam az egészet! ÉN! Carter felém nyújtotta a kezét és én elfogadtam. Lementünk a konyhába ahol Josh épp a....
-Mennyi az idő?-kérdeztem. Teljesen elvesztettem az időérzékemet.
-Mindjárt kilenc óra.-mondta Josh. Este. Kilenc. Óra. Van.????.
-Edward bácsi nagyon dühös volt?-haraptam be az alsó ajkamat.
-Csak aggódott. Oh, és megfenyegetett minket.-mondta vigyorogva Josh és cinkosan Carterre kacsintott.
-Megfenyegetett?-kérdeztem vissza. Ez nem vall Edward bácsira.
-Ahan. Engem meg Cartert, hogy aszondja: "Ha Bonnienak egy haja szála is meggörbül, akkor azt ajánlom nyitott szemmel aludjatok! Előveszem a régi cölöpöket meg a puskámat és lesbe fogok állni! Most pedig ereggy és vigyázz rá!"-mind a hárman felnevettünk. Ez tényleg nem rá vallt. Míg a fiúk beszélgettek és kenyér darabokat vagdostak egymáshoz szimpla viccből, én kimentem szétnézni a nappaliba. Hatalmas volt, bár a fotelok és kanapék teljesen kitöltötték a teret. Körbejártam a helyiséget majd úgy gondoltam szívok egy kis friss levegőt. Kiléptem a sötétségbe. Egyetlen fényforrásom az ablakokon kiszűrődő lámpafény volt. Oda-vissza sétálgattam a kavicsos kocsifelhajtón és azon gondolkoztam, hogy holnap a kórház után el kell menni megvenni a felszereléseket. És a könyveket is holnap osztják ki. Jó sok dolgom lesz. Ekkor megcsikordult mögöttem a kavicstenger.
-Holnap tényleg el kell mennem vásárolni...-mondtam oda se nézve. Hátulról átkarol Carter és arcát az enyémhez nyomta.
-Honnan tudtad, hogy én vagyok?-kérdezte és még mindig nem engedett el.
-Tippeltem...-sóhajtottam és megfordulva megcsókoltam. Nem vártam meg, hogy tiltakozni kezdjen mondván, hogy "most még az alkohol irányít", úgyhogy ellöktem magam tőle és bementem a házba. Leültem a kandallóval szemben lévő kanapéra és vártam...csak nem tudom, hogy mire...Talán abban reménykedtem, hogy utánam jön és azt mondja "Szeretlek!"?
Mikor Josh szólt, hogy kész a vacsora, dühöngve megmondtam neki, hogy kösz,de nem vagyok éhes és felmentem Carter szobájába. Nem tudtam mit kezdjek magammal, hát elővettem egy francia bugyit az elhozott ruháim közül majd Carter szekrényéből egy fehér inget és bezárkóztam a fürdőbe.
Megengedtem a vizet, de most már forró vízzel zuhanyoztam le. Ez valamennyire megnyugtatott, ellazított és hagyott gondolkozni...Viszont a gondolataim csak egy személy körül forogtak akire ebben a pillanatban haragudtam. És elmondhatatlanul szerettem. De leginkább féltem. Féltem, hogy az iskolában hogy fog viselkedni velem? És az iskolán kívül? Még is csak egy tanár én pedig a diákja. Még ha csak 4 -nemsoká 3- év van is köztünk... Átfutott az agyamon, hogy ha esetleg átmennék egy másik gimnáziumba akkor már nem lenne a tanárom. De akkor Mollyval mi lesz? Bonyolult, fájdalmas, megoldhatatlan....Legjobb lesz ha most azonnal hazamegyek. Felvettem a fehérneműket, az inget és a comb farmert majd halkan kinyitottam az ajtót. Hihetetlen de már megint kiabáltak. Min tudnak ennyit veszekedni? Kinyitottam az ablakot és kinéztem rajta. Úgy tűnt, hogy az indák elég erősek ahhoz, hogy le tudjak rajtuk mászni. Kiraktam a lábaimat majd lassan leereszkedtem. Halkan átfutottam a kavicsos felhajtón és megkerestem a szandálomat, majd irány be az erdőbe, s onnan rohanni kezdtem. Szinte biztos voltam benne, hogy jó fele megyek, ám egyre rosszabb ötletnek tűnt, hogy eljöttem. Fáztam és az öltések is felszakadtak a homlokomon. Eltévedtem. Na ennyit a hatodik érzékről...Körülnéztem de csak a sötétséget láttam. Hátrálni kezdtem de két lépés után hangos, öblös morgás hangzott fel mögöttem.
-Ki az?-kérdeztem de inkább a "Mi az?"-t kellett volna feltennem és megfordultam. Most a másik irányba kezdtem a hátrálást, és egészen addig mentem ameddig neki nem vethettem a hátamat egy fának. Hangosan ziháltam és szívem úgy kalapált, hogy azt hittem kiugrik a helyéről.
Ekkor hirtelen két hatalmas mancs szegezett a földnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése