Pls!

Sziasztok!
Mindenkit megkérnék, hogy likeolja itt a kiskutyám képét: http://szazszorkep.hu/palyazat/549
Köszönöm!:)

XVI.fejezet

-Miért utál engem mindenki?-kérdeztem miközben Josh vállaiba kapaszkodtam. Arcomat nyakának nyomtam és úgy zokogtam. Éreztem, hogy feszült de a felvett maszkját megtartotta és higgadt maradt.
-Nem utál téged senki. Illetve Naomi igen, de őt nem vesszük figyelembe.-próbált viccelődni de semmi kedvem nem volt hozzá. Nem is válaszoltam csak magamhoz öleltem és lassacskán nyugodni kezdtem. Josh nem panaszkodott, nem szólt semmit csak várta, hogy befejezzem a hisztimet. Mikor már úgy éreztem, hogy megbékéltem felemeltem a fejemet, de kezeim még mindig a nyaka köré voltak fonódva. Mélyen belenéztem zöldes-sárga szemeibe és közben teljesen megfeledkeztem magamról. Ajkaimat az övéhez nyomtam. De alig pár másodperces táncot lejthettek mert felálltam és elsétáltam. A sarokra érve azonban még visszafordultam és azt suttogtam.
-Te vagy az ördög!-azzal könnyes szemekkel visszaindultam a kapuhoz. Nem volt kedvem az iskola területén maradni. Gondoltam haza megyek és kifaggatom a bácsikámat, hogy miért nem mondta el, hogy mi vagyok, mi ő és mik Carterék. De alig, hogy két lépést tettem a kapun kívül, Josh utánam kiáltott.
-Várj már Bonnie!-azzal mellém lépett. Karjaimat összefontam a mellkasomon és megálltam.-Legalább enged, hogy hazavigyelek. Nem akarom, hogy egyedül mászkálj.
-Honnan tudod, hogy haza akarok menni?-elvileg nem akartam hozzá szólni....na puccs neki!
-Hát nem rég tudtad meg, hogy a szerelmed vámpír, a bácsikád egy ősöreg vámpírvadász te meg egy fegyver vagy. Gondoltam ki akarod kérdezni a hallottakról...-utálom, hogy mindig igaza van. Szó nélkül megfordultam és az Aston Martin mellé sétáltam. Hirtelen előttem termett Josh és kinyitotta az ajtót. Mérgelődve beültem majd szép lassan felberregett a motor.
Amikor már az erdős résznél jártunk, pont ott ahol a medált találtam, leállította a motort.
-Mit csinálsz? Sokba került a benzin, mi?-fintorogtam és kezem a zár felé indult azzal a céllal, hogy kiszállok és gyalog megyek tovább. De nem engedte. Áthajolt és tarkóm mögé illesztve kezeit magához húzott. Ajkait rátapasztotta az enyémekre és bár először tiltakoztam, végül hagytam magam táncba vinni...
Lassan átmászott az én oldalamra: a széket hátradöntöttük így mind a ketten kényelmesen elfértünk. Beletúrtam barna fürtjeibe ő pedig benyúlva a pólóm alá, simogatni kezdett. Mielőtt azonban levehette volna a pólómat, hirtelen valaki betörte a felőlünk lévő ablakot és Josh felordított fájdalmában.
-Nem takarodsz le Bonnieról?
-Ne!-sikítottam-Edward bácsi hagyd! Hagyd őt!-mikor Josh levonszolta magát rólam megláttam, hogy bácsikám kezében egy jól megtermett fecskendő van amiben még volt egy kis sárgás folyadék. Vasfű.
Mikor újra felé bökött a fecskendővel, vállalva a fájdalmat elé ugrottam és a tű belefúródott a vállamba. Nem tudom, hogy a vámpírokra milyen hatással van ez a szer de az én karom zsibbadni kezdett tőle.
-Te jó ég! Mi a fenét képzelsz Bonnie?-rémüldözött Edward bácsikám és kihúzott a kocsiból. Láttam, hogy derékszíján ott himbálózik egy karó.
-Ne bántsd őt. Nem...Nem az ő hibája!-próbáltam értelmesen beszélni.
-Na jól van, gyere.-azzal egyik kezével átkarolt. Mikor felsegített azért még hátrafordult és odakiáltott Joshnak.
-A kocsi kárát nem fizetem ki!
*
Bent a házban jó meleg fogadott. A bácsi bevitt a konyhába majd elővett egy rongyot, bevizezte és a még kissé sajgó vállamra terítette. Leült velem szemben, de nem szólalt meg. Gondoltam azt várja, hogy kérdezzek. Hát jó...
-Miért nem mondtad el?-kérdeztem és tekintetem róla, abba az irányba vándorolt ahol Josht sejtettem.
-Nem akartalak terhelni vele addig, ameddig nem szükséges.
-De hisz alig fél hónap van a születésnapomig! Az átváltozásomig! Én is olyan leszek mint...mint...
-Mint én?
-Igen.-feleltem halkan.
-Nem.-meglepődve pislogtam rá.-Te jobb leszel. Sokkal jobb Bonnie! Hatalmad lesz és...és...Te elképzelni sem tudod milyen erő lakozik benned. Ha 18 leszel meg fogod tudni. Az a mámorító érzés amikor szétárad az ereidben az erő egyszerűen...fantasztikus!
-Azt viszont el felejtetted megemlíteni, hogy a gonosz vámpírfeleséged engem akar. Ó és, hogy egy fegyver vagyok. Ne hagyjuk ki a barátomat és annak testvérét se akik szintén...
-Elég volt Bonnie!-szólt rám Edward és felállt.-Mit tudsz?-elmeséltem azt amit Cartertől hallottam majd vártam.
-Igen. Ez mind igaz. De azt is tudod, hogy el kell pusztítanod Juliette-t?
-Klassz. Esetleg a város lakók nem tündérek? A húgom nem egy vérfarkas? Az osztálytársaim nem koboldok? - kérdeztem gúnyos és egyben ijedt hangon.
-Hagyd abba Bonnie. Ezzel nem segítesz. Egyenlőre még biztonságban vagy.-levettem a karomról a vizes rongyot. A szúrás helyén egy tenyérnyi nagyságú helyen ronda zöldes kék színű dudor éktelenkedett. Felszisszentem.
- Úúú...- Edward bácsi vizsgálgatni kezdte- Ez elég csúnya. Sajnálom Bonnie. Azért vágtam olyan erősen bele a tűt mert a vámpírok bőre keményebb az emberéknél. És hát te buta lány elé ugrottál.-mondta mérgelődve.
-Igen. Elé ugrottam. Mert a szerelmem bátyja.
-De hisz rád mászott. Hozzád ért és....-itt döbbenten nézett rám. Felálltam a székről azzal a szándékkal, hogy besétálok a kórházba.-....ugye nem? Bonnie ugye nem történt meg AZ?-sérült karom ernyedten lógott, ép kezem pedig már a kilincset markolta.
- Nem. Nem feküdtem le Joshsal.-megkönnyebbülve kifújta a levegőt. Kinyitottam az ajtót de még egyszer visszafordultam és gúnyosan odavetettem.-De Carter megvolt.-azzal bevágtam az ajtót és elindultam Josh kocsija fele. Még mindig ott parkolt és ő maga is ott feküdt. Jó nagy adag vasfüvet kaphatott....
Mivel az anyósülésen fetrengett én beültem a kormány mögé és beindítottam az autót. Nem volt még jogosítványom de Carter egy ideje már tanítgatott vezetni. Mikor már a főúton jártunk Josh felnyögött.
-'Reggelt.-mondtam és lekanyarodtam a kórház elé.-Megtennéd, hogy megvársz itt? Nem fog sokáig tartani.-azzal a szenvedő Joshra ügyet se vetve kipattantam a kocsiból.
A kórházban mindenfélét össze kellett hazudnom, hogy az orvos ne fogjon gyanút, ám a látványtól még ő is elszörnyedt. Kaptam tetanuszt, ami nem egy kellemes élmény, kenőcsöt és meghagyta, hogy minden este rakjak rá vizes borogatást.
Mikor kiértem a kocsihoz, Josh már ülő helyzetben volt és fejét szorongatta. Beültem a vezetőülésre.
-Te meg mit csinálsz? - nyögte. Elmosolyodtam.
-Elrabollak. Hisz tudod: én vagyok a nagy vámpírvadász...-beindítottam a kocsit. Még nem tudom mit kezdek Joshsal de az tuti, hogy meg kell beszélnünk a történteket. Kihajtottam a városból és elindultam a szántó földek mellett. Már több mint tíz km-re lehettünk a várostól mikor befordultam egy erdős részre. Bementem a fák takarásába, majd leállítottam a kocsit.
-Nem kellett volna idehoznod Bonnie! Éhes vagyok és közel s távol nincs más csak te...-mondta és megnyalta felső ajkát. Benyúltam a felsőm alá és kihúztam egy hideg vörös nedűtől vöröslő zacskót.
-Az én vérem most teli van vasfűvel. Elhoztam ezt neked...Hogy erős legyél.-alig tudtam elmondani amit akartam, már ki is kapta a kezemből a zacskót és nagyokat kortyolt belőle.
-Minek raboltál el? Bár nem mintha ellenemre lenne....-újabb korty.
-Csak meg akartam veled beszélni a történteket úgy, hogy Carter ne hallja.-rántottam meg a vállamat ami nem volt jó ötlet: a kékes zöld dudor megsajdult.
-Auhw.-mondtam és a vállamhoz kaptam.
-Mutasd csak...-lehúzta a sérült vállamról a pólót és...és megnyalta.
-Mit csinálsz? - nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek. Ez gusztustalan. Megforgatta a szemeit.
-A nyálam meggyógyít.-azzal nyelvét újra az égő sebre helyezte. A szemei a vértől jobban csillogtak és most már visszatért az ereje is. Lassan csókolgatni kezdte vállamat majd egyre fentebb és fentebb haladt. Halk nyögés hagyta el ajkaimat amikor ajka elérte a nyakamat.
-Nem szabaaaad...-hangom gyenge volt és egyáltalán nem arról tanúskodott, hogy véget akar vetni ennek az egésznek. Most, hogy már éreztem magamon Josht, megingott a Carterrel való kapcsolatomba vetett hitem. Rájöttem, hogy igazából Josh a rossz fiú. Afféle rossz fiú aki lesből támad és elveszi azt, ami a másiknak fontos. Még is olyas fajta szikrázást éreztem kettőnk között amit Carternél nem. Kezei lentebb vándoroltak s lassan elérték a combomat. Ajkaink között kis rés volt mert egyre gyorsabban és gyorsabban ziháltunk. A kitört ablakon beáramló hűs levegőt is forrónak éreztem, és az se zavart, hogy egy kocsiban vagyunk az erdő közepén. Levettem a dzsekijét majd a fehér trikót róla, ő pedig már a melltartóval bajlódott. Izmos mellkasa nekitapadt a hasamnak. Időközben mindkettőnk felsőteste fedetlenül maradt: ajkai levándoroltak a hasamra. A mámor teljesen megszédített és fátylat vont szemeim elé.
*
-Ez...jól esett.-sóhajtott Josh és újra átkarolt meztelen karjaival. A kocsiban feküdtünk és félig már fel voltunk öltözve a hideg miatt.
-Igen. De szegény Carter...-iszonyú lelkiismeret furdalásom volt amit Josh, csókjaival próbált elhessegetni.
-Ne legyen Cica. Megkívántalak, elcsábítottalak. Nem a te hibád.-próbált vigasztalni de ÉN tudtam, hogy nem miatta történt....ami történt. Vagy legalább is nem csak miatta. Már sötét volt de egyszerűen nem volt kedvünk felkelni. Nem féltem. Josh mellett nem.
-Van olyan lény ami el tud pusztítani téged?-kérdeztem eltűnődve. Megcirógatta a vállamat.
-Van. Te.-egy puszit nyomott az arcomra majd sóhajtva felült és felvette a fehér trikóját. Mellékesen azért hozzá tette.-No meg a vérfarkas.
-Léteznek vérfarkasok?-kérdeztem elképedve.
-Há persze! Mit gondolsz Tayson miért kerül téged?-kérdezte és odadobta a melltartómat.
-Hogy került a képbe Tayson? Én nem vagyok vérfarkas szóval nincs oka elkerülni...-halkan felnevetett.
-Butus vagy. A vérfarkasok nem bírják a vámpír szagot. És te elég sokat vagy velünk, hogy átvedd az illatunkat. Ebből következik, hoooogy.....
-Tayson vérfarkas!-képedtem el.

XV.fejezet

Hoztam egy képet (saját) amin Bonnie és Josh van =)


-Hogy-hogy fegyver?-kérdeztem szemöldökömet összeráncolva. Az eső halkulni kezdett, így a csönd egyszerre fülsüketítő volt. Carter egy ideig farkasszemet nézett velem majd újra mesélni kezdett.
-Az előbb mondtam, hogy milyen hatalmas erő lakozik benned. Nos, ezt akarja kihasználni...
-....Juliette!-mondtam elképedve. De hát honnan veszi, hogy az ő oldalára állnék? Soha nem tudnék ártani Elford Adaneynek, se pedig a benne élő bolond de kedves lakosságnak. Igaz, hogy lobbanékony egy természet vagyok de hát nem is ismer. Biztosan félre értés történt.-Carter én nem lehetek Hunter! Nézz csak rám!-végigmutattam törékeny alakomon. Az én 168centiméteremmel és 52 kilogrammommal aligha tudnék városokat leigázni. Végigmért, de szemei megakadtak egy ponton. Illetve kettőn. Ha nem arról beszéltünk volna, hogy egy több mint négyszáz éves bolond vámpír és egyben vadász nő akar megkaparintani, el is nevettem volna magam. De így csak egy kétségbeesett nyögésre tellett. Ez már jóval inkább kizökkentette Cartert mélázásából.
-Vegyük csak Aphroditét.-mondta.-Ő is törékeny volt még is mekkora hatalom volt a kezében?
-De hisz Aphrodité egy mítosz!
-Ahogy a vámpírok is. Még is itt vagyok én, az élő....illetve majdnem élő példa.-mondta és látszott, hogy nagy kő esett le a szívéről, hogy mind ezt elmondhatta. Én is örültem, hogy már nincsenek titkaink. Egy kapcsolatnak ez a lényege, nem? Bármely bizarr titkokat is őrizgetünk, az már a másikra is tartozik....hacsak....
-Mondd Carter...-tekintetemet az ablakra irányítottam és olyan hangnemet vettem fel mint akit nem érdekel a válasz.-Te csak azért akartál megszerezni mert én vagyok a "fegyver"?-kérdeztem és féltem előre a választól. Halkan kuncogott én pedig lesütött szemeimet rá irányítottam.-Mi az?-kérdeztem. Nem mutattam, de bántott, hogy kinevet.
-Amikor először megláttalak tudod mit hittem?-kérdezte mosolyogva. Megráztam a fejemet és próbáltam visszatartani a könnyeimet.-Azt hittem, hogy Juliette vagy befestett hajjal. Ezért is akartalak megismerni. Először, mikor ott ültünk kettesben bevallom csak játszani akartam veled.-szívem összeszorult és halkan szipogni kezdtem. Elképesztően fájt minden egyes szava. Visszagondoltam, hogy mennyire vágtatott a szívem amikor azt mondta "Istennő, Zeusz lánya, beszélj minekünk is ezekből." Egy apró mondat megváltoztatta az életemet. És ugyanígy el is tiporta.-Először. Azután láttam, hogy nem adod könnyen magad és ez felkeltette a kíváncsiságomat még jobban. Nem szándékoztam beléd szeretni. De egyszerűen csak megtörtént.-felnéztem a szemeibe. Az arcomat már eláztatták a halkan folyó könny patakok. Nem bírtam fent tartani a maszkot. Ez már túlságosan fájt ahhoz, hogy eltitkoljam. "Nem szándékoztam beléd szeretni. Egyszerűen csak megtörtént!" Elmosolyodtam és közelebb húzódtam hozzá. Hirtelen átölelt: arcomat mellkasába temettem, ő pedig a hátamat és a fejemet simogatta miközben fájdalmas hangon azt mondta:
-Csak azért nem mondtam el neked mi vagyok mert féltem, hogy elhagysz. Azt hittem nem bírod majd egy gyilkos közelében. De szeretlek! És ez nem játék. Nem akarok semmit se elrontani mert tudom, hogy itt nincs visszajátszás, nincs még egy esély. Ez egyszeri dolog. És végleges.-nem is tudhatja mennyit jelent ez a pár mondat nekem. Felemeltem fejemet és hideg ajkaimat az övére tapasztottam. Nem tétovázott, rögtön reagál a "kihívásra": hátradőlt és közben vadul rángattuk le egymásról a ruhát. Levegőt is alig vettünk, ereimben pedig felgyülemlett az adrenalin. Mámorító érzés volt újra és ennyire szeretni. Alig jutottunk el azonban a tipi-tapi-ig mikor Josh fejét fogva beült a volán mögé. Először mintha észre se vett volna minket, ráncolta a homlokát és halántékát maszírozta, majd mikor a visszapillantó tükörben meglátott minket hirtelen hátrafordult és fájdalmas képpel azt mondta.
-Jajj ne már! Az én kocsimban?-elnevettem magam és megpaskoltam a vállát.
-Josh újra a régi.-mondtam és visszagomboltam narancssárga-fehér csíkos ingemet. Még egy utolsó csókot nyomtam Carter ajkaira majd előre kászálódtam az anyósülésre.
-Csak mondani akartam-fordultam Joshhoz-,hogy a vér amit lenyaltál a cipőmről Parkeré volt.-hajamat hátra vetetettem majd ránéztem döbbent arcukra.
-Te megölted?-kérdezte Carter.
-Görény vért ittam?-kérdezte tettetett döbbenettel és undorral Josh majd úgy tett mintha hányna.
-Nem.-mondtam ám mikor Josh reménykedve felém nézett úgy mintha azt gondolná "Ugye nem Parker vére volt?" gyorsan hozzátettem-De Parkeré volt.-vigyorogtam mire újabb műhányást produkált.-Viszont nem öltem meg. Mondjuk kicsi kellett hozzá. De végül is vissza fogtam magam és csak felkarcoltam a sarkammal a combját.
-Basszus de nyámnyila vagy!-mondta Josh vigyorogva. Teljes erőmből belebokszoltam a vállába mire összeszorította a száját aztán odakapott az ütés helyére és halkan azt suttogta "Áuuuu!". Felnevettem.
-Egyébként ugye tudod, hogy tudom, hogy mi vagy.-mondtam ártatlanul. Berakta az indítót a kocsiba majd kikanyarodott az útra.
-Ja. Mindent hallottam. Még a gusztustalan jeleneteket is végig szenvedtem.-aztán nyávogó hangon hozzá tette-"Nem szándékoztam beléd szeretni. De egyszerűen csak megtörtént...nyá...nyá....nyá...blöööö".
-Ezért nincs neked barátnőd!-mondtam elhúzva a számat. Letekertem az ablakot és hagytam, hogy bejöjjön a friss és hideg levegő.
-Nagyon haragudnak rám a suliban?-kérdeztem lehunyt szemekkel bár annyira se izgatott mint az, hogy mi van Parkerrel.
-Hát....Ms.Cornelia teljesen ki volt akadva miután azzal fenyegetted meg, hogy élete végéig a seggén keresztül szippantja fel a spagettit.-felnevettünk mind a hárman majd tettetett felháborodással hozzá tettem.
-Én semmi ilyesmit nem mondtam neki! Csupán azt, hogy nem vesz többé a kezébe villát.-mosolyodtam el.-Egyébként meg szerintem ezek után tuti, hogy kirúgnak a suliból. És ha lehet ne akadályozzátok meg.-Josh felháborodva nézett rám.
-Miért? Azt hiszed szándékomban állna megakadályozni? Már az első verekedésnél is igazgatói intőt javasoltam!-morogta. Egy pillanatig el is hittem de aztán Carter odasúgta.
-Ne higgy neki! Még térden is csúszott csak, hogy ne kapj osztályfőnökit.-prüszköltem a röhögéstől mire Josh heves tiltakozásba kezdett.
-De csak mert a húgomról van szó....
-A húgodról akit az előbb lesmároltál.-mondtam felvont szemöldökkel.-Hogy is van ez, kedves?
-Nem az igazi húgom vagy ugye tudod? Vagy ennyire beleélted magad a szerepbe?-kérdezte terelve a témáról a szót. De nem hagytam magam.
-Tudom. De akkor is megcsókoltál. Miért?-kérdeztem.
-Ez amolyan vámpír dolog.-mondta és megrántotta a vállát. Carterre néztem aki bólintott, hogy Josh igazat mond.
-Hát jó. Egyenlőre beérem ennyivel.-mondtam és újra lehunytam szemeimet. Élveztem ahogy a hűs szél csipkedi az arcomat és ahogy a hajamat felborzolja. Most legalább nem gondoltam a jövőre.
Az autó bekanyarodott az iskola parkolójába majd hangos ajtócsapódás jelezte, hogy kiszálltunk. Carter átölelt majd a fülembe suttogta.
-Ne félj. Ha kirúgnak én attól még szeretni foglak!-mondta és megpuszilta a fejem búbját. Rosszallóan oldalba böktem. Épp, hogy bementünk, kicsöngettek az utolsó óráról.
-Figyelj csak, én megyek és bocsánatot kérek Ms.Corneliatól.
-Okos kislány.-mosolyodott el. Mielőtt még kitörhetett volna a gyereksereg az osztályokból bementem az elsősök termébe ahol meg is találtam a keresett személyt. Halványan elmosolyodtam de Cornelia sértődötten az osztály felé fordult. Tekintetemmel megkerestem Molly, integettem neki és szavak nélkül azt mondtam "Szia!". Ő visszamosolygott és felpattant a székéről.
-Molly ülj vissza!-szólt rá Ms.Cornelia. De Molly ügyet se vetett a tanárnő hisztijére, odafutott hozzám és a nyakamba ugrott.
-Féltettelek ám. Nagyon! Utánad akartam menni, hogy megállítsalak de nem engedtek el és ....-Mollyból csak úgy áradtak a szavak de végül kénytelen voltam leállítani. Felvettem a karomba.
-Molly ülj azonnal vissza, te pedig menj ki innen!-szólt ránk Cornelia újra.
-Eredetileg azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek.-mondtam majd eltűnődve hozzá tettem.-És meg is teszem. Szóval...izé...Sajnálom, hogy olyanokat mondtam. Nem akartam ilyen indulatosan és trágárul beszélni magával. PONT MAGÁVAL!-mondtam és mélyen a szemeibe néztem.-Tényleg sajnálom.-nagy levegőt vett, megforgatta a szemeit és elmosolyodott.
-Rendben. Megbocsájtok. De most Molly sipirc a helyedre!
-De hát kicsöngettek, vagy nem?-kérdeztem húgomra meredve.
-Igen, de ez az osztály minden hétfőn, szerdán és pénteken délutánonként kézművesszakra jár. Majd 4 órakor gyere érte.-mondta. Letettem Mollyt aki vissza kullogott a helyére. Elköszöntem az osztálytól és Ms.Corneliától majd kimentem a teremből.
Kint Josh támasztotta az ajtót. Olyan hirtelen szegezett a falhoz, hogy fel se tudtam fogni mi folyik itt.
-Szeretlek.-suttogta és szenvedélyesen megcsókolt. Mikor magamhoz tértem meglepettségemből, kiszabadítottam a kezeimet és bemutattam Josh arcának a jobb tenyeremet majd elfutottam. Mi a fene ütött ma belé? A sarkon Taysonnal futottam össze. Megint csak nagy szemeket meresztett, visszatartotta a lélegzetét és kikerülve elfutott. Utána mentem de a sarkon lerázott.
-Az Istenért Tayson! Gyere ide a rohadt életbe had tekerjem ki a nyakadat!-majd vinnyogva utána üvöltöttem-"A mennybolt két legszebb csillaga
Megkérte tán szemét, hogy fent ragyogjon
Az ég mezőin, míg ők bujdokolnak.... " Te is olyan vagy mint egy rohadt csillag! Állandóan csak bujdokolsz!.-csuklóimat a homlokomhoz szorítottam és sírva fakadtam. Nekivetettem hátamat a falnak majd szép lassan guggoló pózba csúsztam végül leültem a földre. Hamarosan Josh állt meg előttem és próbált nyugtatgatni.
-Tűnj innen!-ordítottam az előbbi csókra gondolva. Nem értettem, hogy miért kellek én a vámpíroknak. Bár ha jobban belegondolok én egy amolyan veszélyes vámpírvadász volnék. Na ha most látnának a hírhedt vámpírok! Hasukat fognák a röhögéstől....
-Mi a baj Bonnie?-kérdezte újra és próbálta óvatosan lehántani csuklóimat a homlokomról. Hirtelen rám tört egy érzés. Ebben a pillanatban csak arra tudtam gondolni, hogy kell bárki vagy bármi amit megölelhetek és kisírhatom magam a vállán. Akár egy biciklit is megölelgetnék mert tudom, hogy ettől elmúlik a rossz kedvem. De mivel Josh volt a legközelebb.....
.....a nyakába vetettem magamat.

XIV.fejezet

Döbbenten meredtem letört sarkú cipőmre. Egy percig csak néztem ki a fejemből majd lekaptam a lábamról, elhajítottam és Josh után futottam a szakadó esőbe. Szinte az orromig se láttam, olyan lehetetlenül öntötte könnyeit az ég, de még is csak futottam és futottam miközben Josh nevét ordibáltam. Mi volt ez az egész közjáték? Nem tudtam mire vélni viselkedését.
Végül megláttam egy sötét alak körvonalait, aki a földön ült. Azonnal odafutottam hozzá majd mikor megbizonyosodtam róla, hogy Josh az letérdeltem mellé. Kezében ott voltak a letört sarkak, ám most úgy csillogtak mintha vadiujjak lennének.
-Josh mi történt veled?-kérdeztem és arcát tenyereim közé fogtam. Egy pillanatig csak azt tudtam felfogni, hogy a szája szélén vér és sárfoltok éktelenkednek, majd, hogy szemei körül repedezett a bőr, a szeme pedig vörös, és végül azt, hogy épp szenvedélyesen megcsókol. Hátradöntött úgy, hogy a vizes és saras füvön feküdjek közben mohón rám mászott és nem csak tekintetével de ajkaival és falni kezdett. Egyik keze arcomat fogta, a másik pedig a csípőmet. Először annyira ledöbbentem, hogy még csak tiltakozni se volt erőm, majd lassan magamhoz térve nem tudtam mit tegyek. Lelökni nem tudtam volna magamról hisz túl erős volt, viszont nem akartam azt se, hogy tovább faljon.
Ekkor megjött az erősítés és Carter lerángatta rólam Josht. Először a szemébe nézett majd lekevert neki egy taslit és ráordított.
-Észnél vagy öregem? Nem te mondtad, hogy olyan mintha a húgod lenne?-azzal arrébb lökte. Oda nyújtotta kezét és felráncigált a földről.-Minden rendben? Jól vagy?-egy pillanatig megrettent kisgyerekként néztem a szemeibe majd hirtelen átöleltem a nyakát.
-Azt hittem elveszítelek. Hogy megutáltál. Hogy elhagysz.-rettegtem tőle, hogy hirtelen ellök magától és azt mondja "El is." de nem tudtam fékezni érzelmeimet. Hál' Istennek azonban nem ez történt: átölelt és csitítgatni kezdett majd azt suttogta "Nincs az a tett amiért elhagynálak!". Elkísért a Aston Martin-hoz és beültünk a hátsó ülésre. Úgy gondolta, hogy meg kell várnunk az eső végét, de nem bántam. Így volt időnk beszélgetni. Előrenyúlt és feltekerte a fűtést. Levette dzsekiét majd rám terítette. Szemben ültünk egymással hátunkat az ajtónak vetve. Egy kis ideig csak farkasszemet néztünk majd rákérdeztem a legelső dologra ami eszembe jutott.
-Mi ütött Joshba?-láthatóan abban reménykedett, hogy elfelejtem a nemrég történteket és csendben várjuk ki az esőzés végét. Végül okosan kikerülte a választ.
-Kérdezz kettő könnyebbet!-mondta és lehunyta a szemét. Nem kell félnie, megőrzöm a kérdést és ha rajtam múlik választ is fogok kapni rá. De addig is feltettem neki egy könnyebben megválaszolható kérdést.
-Miért Josh keresett meg engem?-szemeit lassan felnyitotta de nem nézett rám. Hallgatott, épp a szavakat kereste és gondolatait szedte össze. Az eső kopogott, a percek teltek de ő még mindig a kezeit bámulta. Végül megszólalt.
-Nem csak Josh jött.-hangján nem éreztem semmilyen érzelmet, viszont a szemei megbánást tükröztek.-Mikor bementem Mollyhoz elmondta, hogy mi történt és tudtam, hogy meg akarod keresni őket. Féltettelek mert láttam már azt a mocskos bandát és hát nem éppen anyuci kicsi fiainak tűntek.-halvány mosoly terült szét az arcán ami pillanatokon belül le is fagyott. Újra néma csend telepedett a kocsiba. Míg vártam a válaszát kinéztem az ablakon de persze semmit sem láttam. Mintha egy vízesés alatt parkoltunk volna le. Végül folytatta a történetet.-Felkerestem Josht és elindultunk az illatodat követve....
-Az illatomat?-képedtem el. Mi az tán kopókat is hoztak? Egyre inkább azt sejtettem, hogy ennek a storynak se füle se farka.
-Igen, de ez egy másik történet.-mondta és folytatta tovább.-A lényeg az, hogy két irányba vezetett a nyomod, és hát Josh választott jól. Amint...Szóval amint megtudtam, hogy itt vagy, azonnal érted jöttem. És akkor ott találom rajtad a bátyámat...-hangja az utolsó mondatnál megremegett és alig láthatóan összébb húzta magát. Majdnem oda hajoltam hozzá és fülébe suttogtam "-Szeretlek!", de addig nem akartam semmi megnyugtatót tenni ameddig el nem mond mindent. Vártam a folytatásra de szemmel láthatóan nem volt más mondanivalója. Kicsit fészkelődtem ültömben és azon gondolkoztam, hogy melyik egymilliós kérdést tegyem fel először.
-Josh száján vér volt.-kezdtem bele óvatosan. Végig az arcát néztem, odafigyeltem minden rezdülésére.-És sár.-elmosolyodott, látszólag az utóbbi mulattatta és még hozzá is tette.
-Persze, mert egy disznó!
-Nem, nem úgy értem, hogy a földről ette a sarat.-mondtam és mezítelen lábaimra mutattam.-Letörte a véres és koszos cipőm sarkát és elrohant vele!-nem válaszolt. Lesütötte a szemeit és próbált minél kisebbnek látszani. Nem hagytam nyugtot neki. Kegyetlen maszkot vettem fel.-Az Istenért! Lenyalta a vért a cipőm sarkáról!-üvöltöttem rá. Már csak attól, hogy ezt ki kellett mondanom hányingerem lett. Próbáltam nem kimutatni, próbáltam erősnek látszani. Miután erre sem felelt halkabban feltettem a következő kérdéseket.-Mi baja van? Ez...ez valami betegség? Ugye meg lehet gyógyítani Carter?! És te? Te is ilyenben szenvedsz? Ugye nem?-szinte már csak suttogtam az utolsó szavakat és reménykedtem abban, hogy meghallja. Hirtelen felém fordult és szemeiben mohó fény csillant.
-Nem Bonnie. Ez nem betegség.-megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt.-Ez rosszabb annál...-nézett rám és közelebb jött. Kezeit két oldalról mellém tette és kulcscsontomhoz érintette ajkait. Lassan fentebb és fentebb szánkázott majd belecsókolt a nyakamba. Ijedten vettem észre, hogy csak úgy mint Josh-nak, az ő szemei körül is berepedezik a bőre. Nem bírtam megmozdulni, csak vártam és vártam, hogy végre megtudjam mitől vagy éppen miben szenvednek. Ajkai fentebb vándoroltak és a fülemhez érintette azokat.
-De ne félj tőlem, jó?-mondta. Hát, kösz szépen...Még jó, hogy szóltál...-gondoltam magamban gúnyosan, de azért bólintottam.-Én...Én és Josh. Vámpírok vagyunk.-nem tudtam eldönteni, hogy most sírjak vagy nevessek? Egy részem ugyan is fulladozott a hitetlenségtől, a másik viszont a tényeket figyelte. Még azon is elgondolkoztam, hogy vajon ez nem egy jó előre kitervelt gonosz tréfa?
Azután újra belenéztem Carter teljesen vörössé vált szemébe és tudtam, hogy ez nem vicc. Először is- gondoltam magamban- el kellene dönteni, hogy elrohanjak-e? Megköszöntem magamnak, hogy jól reagálok a furcsa és kellemetlen dolgokra majd válaszoltam előbb feltett kérdésemre. Nem. Nem futok el.
-Vámpír?-kérdeztem remegő hangon. Mikor bólintott eljött a következő döntés ideje. Csendben megvárjam míg eláll az eső vagy kifaggassam mindenről? Erre már egyszerűbb volt a válasz: faggatni!!!
-És...Hogyan lettél ez?-kérdeztem szemeire mutatva. Látszólag megkönnyebbült attól, hogy nem rohantam el sikítozva miközben azt kiáltom, hogy a pasim egy vámpír.
-Ez egy hosszú történet.-mondta.
-Időnk van temérdek!-mondtam és kissé eltávolodtam tőle. Tiszteletben tartotta ezt és ő is visszadőlt a kocsiajtónak. Nagy levegőt vett és belekezdett mondandójában.
-1767-ben megismerkedtem egy lánnyal.-elkerekedtek a szemeim és magamban számolni kezdtem. 244.-Gyönyörű volt. Szemei fenyő zöldek, haja göndör fürtöcskés és a mosolya szívet melengető. Azonban férje volt. Nem is akármilyen: egy vadász. De nem közönséges erdei "szarvas vadász". A vámpírokat írtotta. Egy nap rajta kaptam amint Juliette megöl egy embert. Hamarosan kiderítettem, hogy mi is valójában. 1768 végén nagy vámpírmészárlás tört ki. Legalább is az emberek azt hitték. Mindenki vasfűvel a kezében rohangált, cölöpöket vágtak egymás szívébe, megkínozták egymást. De az igazi vámpírok elrejtőztek. Egy nap mikor csoportokba osztva én, Josh és Juliette férje az erdőt jártuk, ránk talált. Engem és bátyámat átváltoztatott férjét pedig egy átok segítségével örök életre kárhozatta.- szemébe néztem és halkan megkérdeztem.
-Ki volt a férj?-sejtettem előre a választ, még is az ő szájából akartam hallani.-Ki volt az???
-Edward Deason.-szédülni kezdtem és csak azért nem ájultam el mert további részletekre voltam kíváncsi.
-És mi lett Juliette-tel?-kérdeztem és homlokomat nekinyomtam hideg üvegnek.
-Nem tudjuk. Valószínűleg elmenekült a városból, sőt talán az országból is.
-De hogy tudta titokban tartani Edward bácsi mind ezt?-kérdeztem.
-A szüleid, a szüleid szülei és annak a szülei....szóval mind segítettek neki. Mert a családod...-elharapta a mondat végét. Erre felkaptam a fejemet.
-Mi van a családommal?-ránéztem de a szemeit lesütötte.-Mi...van....a....családommal?-ismételtem újra, indulatosan.
-Vámpírvadászok.-mondta. Az nem lehet. Hiszen...De hát....-Szerinted apád tényleg egy véletlen balesetben halt meg?
-Egy vámpír ölte meg?-kérdeztem és szemeim megteltek könnyel. Bólintott. Elképzeltem ahogy egy...És az apám....NEM! Most erősnek kell lennem.
-És anya?-kérdeztem.
-Ő nem volt vadász. Ez gének útján terjed és eredetileg az apád hordozta. Pár száz éve fejlődött ki a "vadász" azaz a Hunter.
-És nekünk is vannak különleges képességeink? Vagy csak karókkal futkosunk, döfünk, és elássuk a hullákat?-kérdeztem gúnyosan de nem várt válasz érkezett.
-Ez is bonyolult. Csak néhány vadász kap úgymond különleges képességeket.-elhallgatott majd belenézett szemeimbe.-Mikor is születtél?
-1994.okt.4.-mondtam és vártam a folytatást.
-Akkor, azon az estén Hold fogyatkozás volt. De ez nem akármilyen. A születésedtől visszamenőleg négyszáz éve született meg Izobell Petrova, az első Hunter. Tehát te egyike vagy a különleges adottságokkal rendelkezőknek.
-De hát milyen képességei lehetnek egy....egy vadásznak?-kérdeztem mert el se tudtam képzelni, hogy mi a csudát tudnék ÉN csinálni.
-Erős vagy és egy átlag emberhez képest gyors. Kitűnőek a reflexeid és később öregedsz mint egy közönséges ember. Ez minden Hunterben megvan, de csak 18 éves korban fog megmutatkozni az erő. Te viszont -mivel Isobellel egy napon, egy Holdfogyatkozáson születtél- akár átkokat is tudsz szórni. Mint egy boszorkány, és hihetetlen erő lakozik benned ami hamarosan feléled.-Ekkor valami összeállt bennem.
-Juliette is....
-....vadász volt.-fejezte be a mondatot.-Ezért is olyan erős így vámpírként. De még több hatalmat és erőt akar. Elford Adaney az ő városa volt. És vissza akarja szerezni.-próbáltam emészteni a hallottakat és közben azon gondolkoztam, hogy én mi is vagyok. -De van még.....valami.-mondta és ezzel kirángatott gondolatmenetemből.-Te egy fegyver is vagy, nem csak vadász. Egy komoly és halálos fegyver.

XIII.fejezet

-Te mondtad, hogy ismerkedjek!-szóltam miközben a kissé feldagadt orromat néztem a tükörben.-Az meg már más kérdés, hogy a húgomnak azt mondta az a patkány, hogy a nővére egy ribanc. Különben is nem ártott lefaragni egy kicsit a képéből!-vitatkoztam Carterrel. Miután feljött a tanáriba, ugyan is elújságolta, hogy "szegény" Parkert kórházba kellett vinni, viszont az egész suli engem ünnepel a tanári előtt.
-És nem tudtad volna megoldani másképp? Mondjuk, hogy szólsz nekem?-kérdezte Carter és egy hideg vízbe áztatott rongyot az orromra rakott. Leültem a kanapéra.
-Nem mert azt mondták, hogy tuti hívnám a "bikámat" ha valami probléma lenne.-mondtam majd gúnyosan elmosolyodtam-Csak arra nem számított, hogy a bikánál rosszabbat fog kapni.
-Jajj, te!-sóhajtott és végigsimított a vállamon.-És szerinted Mollynak ez a jó példa?
-Az, hogy ne hagyja magát le ribancozni? Szerintem igen, jó példa...-mondtam mintha ez magától értetődne.-És különben is, így most már senki sem mer amiatt piszkálni, hogy egy tanárral járok.
-Egy tanárral?-kérdezte kihangsúlyozva az "egy" szócskát. Elmosolyodtam majd kijavítottam magam.
-...hogy, A tanárral járok!-mondtam majd megcsókoltam.
-Szia te Istennő!-jött be az ajtón Josh és leborult a lábaim elé. Elnevettem magam.-Ha tudnád mennyire beakartam már verni annak a bájgúnárnak!
-Akkor meg miért fogtál le? Szerintem túl nagy maradt az arca....
-Persze, mert feldagadt az ütéseidtől!-vigyorodott el és feltartotta tenyerét jelezve, hogy csapjak bele.-Egyébként meg a te érdekedben fogtalak vissza. Ha megölöd, börtönbe jutsz...
-Láttad, hogy mindenki hogy röhögött mikor a fejét belevertem a betonba?-mind a ketten felnevettünk.
-Na jó, én kimegyek, beszélek Ms.Pearlel.-mondta Carter megunva a verekedésemet istenítő beszédünket.
-Oké, de siess vissza!-mondtam neki. Mikor kilépett az ajtón Josh-hoz fordultam.-Nagyon elrontottam a napját?-kérdeztem aggódva.
-Ááh!-legyintett és felült mellém a kanapéra.-Csak aggódik érted.-mondta és átölelte a vállamat.-Tudod tettszik, hogy ilyen harcias vagy. Megvéded magad és közben nőies tudsz maradni. Ez nem semmi.-mosolygott.
-Hát igen.-sóhajtottam nagyot.-Most már vigyázz magadra...-böktem oldalba.
-Ez kihívás lenne?-vonta fel a szemöldökét. Ravaszul mosolyogva bólintottam.-Remek. Elfogadva!
*
A következő pár napban megtudhattam milyen is népszerűnek lenni. Az eddig Parker által sakkban tartott diákok feltartott hüvelykujjal mutatták ki elismerésüket akárhányszor csak elmentem mellettük és mindenki a közelemben akart lenni. A húgomat is istenítették aki szemmel láthatóan élvezte a dolgot. A tanárok azonban nem voltak oda és vissza sem a kapcsolatomtól Carterrel sem pedig a verekedésemtől. Mivel első alkalommal történt meg az eset, szóbeli figyelmeztetéssel elengedtek, de éreztem, hogy ebben Carter keze is benne van.
Ms.Naomi kedvenc hobbijává vált, hogy egész testnevelés óra alatt szívatott. Egyetlen vigaszom az volt, hogy a fiúknak is akkor volt tesiórájuk mint a lányoknak, így Carterrel végig tartottuk a szemkontaktust. A tesiórát és a verekedést leszámítva, igazán jól ment a tanulás. Minden tantárgyból kihoztam a maximumot, bár a történelemnél az is rásegített, hogy szinte minden estét Carterékkel töltöttem és ha ő épp nem ért rá, hát Joshsal tanultam. Apropó Josh. Végül igazi barátokká váltunk, s ha bár néha csipkelődtünk még is úgy éreztem, hogy minimum a testvéreként szeret.
Taysonnal már koránt se alakult fényesen a dolog. Az évnyitó óta egyszer állt csak velem szóba és akkor is csak annyit mondott
"A mennybolt két legszebb csillaga
Megkérte tán szemét, hogy fent ragyogjon
Az ég mezőin, míg ők bujdokolnak.
Ha szeme égne fent, s a csillag arcán:
Tündöklő arca elsápasztaná
A csillagot, mint napvilág a mécsest;
S az égen napként sütne fel szeme,
Hogy minden madár hajnalt zengene.-
Ni, hogy borul le arccal két kezére!
Ó bár lehetnék kesztyű a kezén,
Hogy érném azt az arcot!"
És ezt is csak azért mert irodalom órán Ms.Ihola az ő párjának osztott be. Akármikor ha közeledni merészeltem hozzá, kimeresztette szemeit és megállt a lélegzete majd elsietett. Borzalmas érzés volt, hogy sosem tudom nyakon csípni. Már azon is elgondolkoztam, hogy megkérem Carter-t, hogy hívasson be egyszerre mind a kettőnket az irodába. Végül elvetettem a dolgot mivel magamban megesküdtem, hogy nem élek vissza Carter tanári állásával. Épp biológia órán ültem és dolgozatot írtam amikor kivágódott az ajtó és Ms.Cornelia rontott be, a húgom osztályfőnöke. Odarohant a biológia tanárnőhöz és valamit a fölébe súgott majd odalépett hozzám.
-Azonnal velem kell jönnöd!-nagyokat pislogtam rá majd észbe kapva felpattantam és Cornelia sarkában loholva lefutottam a földszintre. Annyi minden átfutott az agyamon. Minden elképzelhető borzalom végigszánkázott az elmémben. Próbáltam elhessegetni a rémképeket, de azok újra és újra felsejlettek.
Beléptünk a terembe és akkor megláttam a húgomat. Az orra vérzett, az arcán sötét foltok éktelenkedtek, ruhái pedig megszaggatva lógtak rajta. Teljesen kővé dermedtem. Csak néztem a könnyáztatta arcú húgomat és teljesen lelassult az idő. Tettem felé egy lépést, majd újra megdermedtem. Az eddig mellette guggoló Cornelia most mellém lépett. Zúgott a fülem így csak alig hallottam a hangját, miközben azt mondja:
-Csak veled hajlandó beszélni...-Molly elé léptem és nagy döccenéssel elé térdeltem. Karjait azonnal nyakam köré fonta és elkezdett zokogni.
-Megvertek! Megvertek!-sírta. Még mindig olyan voltam mint egy viaszbábú, merev arcommal, kidülledt szemeimmel és szótlanságommal. Egy élettelen báb.-Ő volt az! Ő tette.-zokogta tovább és ekkor hirtelen feléledt bennem az a borzalom ami még rosszabb volt egy felhergelt tigrisnél is. Az amit a féltés, a szeretet és bosszúvágy táplált. Megérett bennem egy szörnyeteg és visszavonhatatlanul kitört ketrecéből.
-Ki tette ezt veled?-kérdeztem miközben az arcát simogattam és próbáltam megnyugtatni. Nem akart felelni, láttam a szemében, hogy retteg.-Áruld el kérlek....Áruld el, hogy többé ne bánthasson.-egy ideig a szemembe nézett majd bólintott és a fülemhez hajolt.
-Parker és a bandája.-suttogta bele és kezembe nyomott egy kis cetlit amin ez állt: "Lúzer a kis csaj. Rúgd meg ha kedved tartja". Összegyűrtem a cetlit, zsebre raktam majd felpattantam és az ajtó felé vettem az irányt. Cornelia elém ugrott és lefogott.
-Állj meg Bonnie! Mit képzelsz? Hogy elbírsz egy egész bandával? Szólunk a rendőrségnek is és.....-ám a mondatot nem tudta befejezni, ellöktem magamtól ő pedig meglepődve bámult rám miközben elkezdtem az ordítozást.
-Ez nem a rendőrség dolga hanem az enyém! Aki a húgomat bántja, az engem bánt! Aki ezt meg meri tenni, azt pedig úgy elverem, hogy a seggén keresztül fog kajálni élete végéig!-üvöltöttem majd kissé lecsendesedve hozzá tettem.-Vigyázzon a húgomra, mert elhiheti, hogy ha még egyszer baja esik maga se fog többé villát fogni a kezébe!-azzal kisétáltam...nem! Kirobbantam a teremből. Miközben kifele vágtattam a kapun, a lépcsőn Carter tűnt fel.
-Mi a fene folyik itt Bonnie?-kérdezte de a hangját figyelmen kívül hagytam. Egész elmém nyüzsgött a különböző harci technikák felelevenítésétől. Carter megfogta a kezeimet és visszarántott.-Hallasz Bonnie? Az egész épület a szitkozódásodtól....-de csak úgy mint Ms.Corneliát őt is ellöktem magamtól és kirobogtam az iskola épületéből, közben azon agyaltam, hogy merre kezdjem el keresni őket. Ám ekkor újra elkapta a karomat.-Bonnie mi a franc van veled?
-Menj innen!-ordítottam rá. Most a húgom volt az első-Keresd meg Mollyt és kérdezd meg. Nekem erre nincs időm!-azzal elrobogtam mellőle. Úgy gondoltam, hogy ész szerű lesz a parknál keresni először őket. Bár még soha életemben nem álltam ki ilyen komoly ellenfelekkel most még is úgy éreztem, hogy senki és semmi nem gátolhat meg. A szörnyet amit elengedtem már nem lehet újra pórázra fogni, egy dologtól nyugszik csak meg: a bosszú mámorító ízétől. Lassan már futni kezdtem és hamarosan bekanyarodtam a park területére. Először nem láttam senkit, sőt az egész környék kihalt volt. Sétálgatni kezdtem majd hamarosan felhangzott egy fiú kórus ordenáré kiáltozása. Elindultam a hang felé. Az egyik bokor mögött sörös és whiskys üvegek tengerében feküdtek és ócska lotyós storykat meséltek egymásnak. Lesből akartam támadni. Csendben mögéjük lopóztam, tekintetemmel megkerestem Parkert. Kicsit elidőztem részeg fejét látva majd leültem a padra és nagyot sóhajtottam. Tényleg egy olyan retardált, kegyetlen, tapló, disznó akarok lenni mint ők?-tettem fel magamban a kérdést. Elővettem a kis cetlit a zsebemből és újra elolvastam a mondtatot "Lúzer a kis csaj. Rúgd meg ha kedved tartja". Többször is elolvastam majd feleltem előbb feltett kérdésemre.-Igen, ilyen kegyetlen akarok lenni! Azzal megfordultam és egy jól irányzott ugrással tűsarkúim Parker combjában landoltak. Felordított fájdalmában. Kissé megmozgattam sarkaimat majd kiszedtem belőle és a homlokára ragasztottam a cetlit. Belerúgtam az oldalába hármat majd lesajnálkozón ránéztem.
-Lúzer a kis csaj. Rúgd meg ha kedved tartja!-az állítólagos barátai felröhögtek és olyanokat kiabáltak mint, hogy "Ez mekkora cink öregem!" "Már másodjára vertek meg!" "Kis csaj vagy. Hallottad?" Nem akartam megvárni, hogy felkeljen így elindultam a park kijárata felé.
Egy ideig egyedül sétálgattam az utcákon azon gondolkozva, hogy mit kapok ezért a tettemért. Ezután belegondoltam, hogy milyen bunkó voltam Carterhez és féltem, hogy soha többé nem fog velem szóba állni. Az ég beborult, mintha a hangulatomhoz öltözött volna, én pedig próbáltam összehúzni lehelet vékony kardigánomat, amennyire csak tudtam. Eleredt az eső és én kénytelen voltam behúzódni egy kaput ábrázoló szobor alá. Ott újra előtörtek gondolataim a kilátástalan jövőről. Egy jó dolog ugyan volt benne: legalább a lelkem kissé lecsillapodott. Tudtam, nem kellett volna megtennem amit a parkban elkövettem, még is jobban fájt az, hogy Cartert eltaszítottam magamtól.
Hirtelen léptek zaját hallottam meg a sáros talajon. Egy szempillantás múlva Josh állt meg a szobor mellett.
-Tudod milyen nehéz volt rád találnom?-kérdezte csurom vizesen. Tekintete ekkor a cipőmre vándorolt és arca hirtelen megváltozott. Szeme körül a bőr berepedezett, szivárványhártyája pedig bevörösödött. Alig egy szemvillanásnyi idő alatt letörte a cipőm sarkát és eltűnt a zuhogó esőben.

XII.fejezet

Megfordultam de nem állt mögöttem senki. Körbenéztem de úgy tűnt, hogy a támadóm valamiért elmenekült. Már épp indulni akarta nehogy meggondolja magát és visszajöjjön, mikor a földön felfedeztem egy nyakláncot. Felvettem. Különös illat lengte körül amit semmihez se tudtam hasonlítani. Az ezüstlánc végén egy apró, átlátszó kis szív medál lógott melynek a belsejében egy apró kis lila virág díszelgett.
Egy ideig elnézegettem majd motorberregés hangzott fel. A fekete Aston Martin volt az és felém tartott.
Megállt mellettem és az ablak leereszkedett.
-Kiraktam Josht.-mondta Carter. Beültem mellé és a kocsi újra elindult.-Ugye tudod, hogy nem haragudhatsz rá örökké?
-Tudom.-sóhajtottam. Rám mosolygott és megfogta a kezemet.
-Az mi a nyakadban?-kérdezte nagy szemeket meresztve az előbb talált kis nyakláncra.
-Most találtam. Igazából elég furcsa volt mert valaki megtámadott és.....
-Valaki megtámadott?
-Igen, de nem is ez a lényeg hanem, hogy lerakta ezt és elment.
-Mi az, hogy nem lényeg? És ha bajod esett volna?-kérdezte összeráncolt szemöldökkel.
-Akkor reménykedek, hogy megbosszulsz.-mondtam mosolyogva de ő ezt cseppet sem találta viccesnek.
Már az iskola utcájában látni lehetett a sok iskolást. A legtöbbjük fekete-fehér ünnepi ruhát viselt, de voltak olyan abroncsos szoknyájúak is mint én. Carter kiszállt a kocsiból majd odajött az én oldalamra s mint egy úriember kezet nyújtott és segített kiszállni. Azok a gimnazisták, akik ismerték Cartert nagy szemekkel meredtek ránk, de leginkább összefonódott ujjainkra. Végül el kellett válnunk, ő elment a tanárokhoz, én pedig megkerestem a biológia kémiásokat. Mikor odaértem hozzájuk egy csoport lány sutyorogva nevetgélt s közben rám mutogatott. Hirtelen mellém lépett Tayson.
-Figyelj, én sajnálom amit múltkor tettem. Nem gondoltam, hogy ez lesz a vége.-bal szeme alatt még mindig kissé sárgás-barna volt a bőre. Újra a sugdolózó lányok felé pillantottam.
-Megbocsájtok. Te, nem tudod mit néznek ennyire rajtam?-kérdeztem és tekintetem végig vándorolt a tömegen. A legtöbben sanda pillantásokat vetettek rám, mások lesajnálkozót, egyesek undok mások pedig elismerő pillantásukkal tiszteltek meg.
-Már elterjedt a hír, hogy a jóképű és facér testnevelőtanár felszedte az új diáklányt.-nézett rám rosszallóan. Felsóhajtottam.
-Legalább már az első héten kipletykálják magukat. Hamar vége lesz ennek a szörnyű időszaknak.-mondtam és újra körbenéztem.
-Ja, bizonyára. Viszont vigyázz mert úgy hallottam, hogy a tesitanár Naomi pikkel rád, nem is kicsit. Asszem kidolgozhatod nála a beledet.-huncutul ránéztem.
-Még szerencse, hogy szeretek sportolni.-elmosolyodott. Hirtelen nagy csend lett és kezdetét vette a tanévnyitó. Több diák is elmondta évnyitó beszédét és verseit majd a hetedik osztályosok előadtak egy műsort. Mindeközben Carterrel végig tartottuk a szemkontaktust. Volt amikor mosolyogva intett, hogy figyeljek, de neki sem akaródzott a műsorra figyelni. Végül az igazgató asszony köszöntötte a szülőket, tanárokat, régi és új diákokat. Elmondta hosszú beszédét arról, hogy az elsősöket szeretettel köszönti és sok sikert kíván nekik, a többi diáknak pedig szorgalmas és sikerekben gazdag tanévet kíván. Kihirdette azt is, hogy milyen szakkörök indulnak és melyek értek véget tanulóhiány miatt. Majd felolvasta a házirendet és mindenkit nyomatékosan megkért, hogy ne fogyasszanak alkoholt illetve ne cigizzenek az iskola területén belül. A diákok félig már aludtak mire kimondta a bűvös szavakat.
-És a beszéd végén ismételten sok sikert kívánok 2011-es és 12-es tanévhez! Köszönöm.-a tömeg vihar szerű tapsban tört ki, de volt egy sejtésem, hogy ez nem az igazgatónő beszédének, hanem annak a befejezésének szólt. Ránéztem Carterre aki intette, hogy menjek oda hozzá. Átverekedtem a tömegen majd beestem Carter karjaiba.
-Mindig ilyen unalmasak az ünnepségek?-kérdeztem vigyorogva.
-Általában igen. Gyere, menjünk fel az irodámba.Dobjuk fel egy kicsit a hangulatot.-a szemem sarkából láttam, hogy több pár pletykára éhes szempár fürkész minket.
-Oké, menjünk!-mondtam vigyorogva. Megkerültük az épületet csak, hogy kijussunk a kavalkádból majd a főbejáraton keresztül visszamentünk az épületbe. Felszaladtunk a lépcsőn és bementünk a tanári szobába, azon belül Carter irodájába. Egy lelket se lehetett látni, mindenki lent volt az ünnepségen de elővigyázatosságból kulcsra zártuk az ajtót majd elhúztuk a függönyöket. Hassal lefelé feküdtem a kanapén.
-Kibogóznád? Mindjárt megfulladok...-kértem és a fűzőre mutattam. Odatérdelt mellém és leszedte rólam a fullasztó ruhadarabot. Ajkait a vállamhoz nyomta majd végig csókolta a hátamat. Kézfejével végigsimított a tarkómon majd ajkait a nyakamra tapasztotta. Fogaival karcolni kezdte a bőrömet s nagy erőfeszítésbe került, hogy ne nyögjek fel. Kezemet arcára csúsztattam majd ajkaink vad táncba kezdtek. Lecsúsztam mellé a földre közben a fűző lehullott rólam. Lassan elkezdtem kigombolni az ingét, s közben ő a szoknyám levételével bajlódott.
Ekkor kopogtattak az ajtón.
-Egy pillanat!-szólt ki Carter és gyorsan felpattant. Meghúzta a fűzőmet és visszagombolta az ingét.
-Nyugi csak én vagyok!-kiáltott be Josh.
-Ooh, miért nem szóltál? Akkor nem öltöztünk volna fel!-mondtam gúnyosan.
-Carterre kicsit se vagyok kíváncsi!-jött kintről a válasz. Ezek szerint rám igen?
-Te se vagy egy díszpinty bátyus!-ment a csípős válasz. Carter odaugrált féllábon az ajtóhoz, s miközben a cipőjét húzta elfordította a kulcsot a zárban. Be jött Josh és az éppen zakóját felvevő Carterre és rám nézett.
-Ti komolyan az évnyitón akartok egy irodában szeretkezni?-kérdezte elképedve.
-Nem.-válaszoltam-Csak akartunk.
-És ha nem kopogtatsz talán össze is hoztuk volna.-mosolygott csibészesen Carter. Eléggé furcsa fejet vágott Josh. Mintha egyszerre rosszalná és élvezné a helyzetet.
-Na majd legközelebb.-csipkelődött Carter és kiment az irodából. Nevetve utána mentem. Ezután kézen fogva mentünk le. Mikor Josh utolért minket megjegyezte.
-Bonnie...A nyakad egy kissé ... öhm ... ki van szívva...-komoly képet akart vágni de nem jött össze neki és elnevette magát.
-Hol?-kérdeztem rémülten. Megfogta a kezemet és odatapasztotta arra a kis pontra, ahol nemrég még Carter ajkai kényeztettek. Gyorsan elrejtettem a hajam mögé.
-Szia.-köszönt rám egy szőke hajú, kék szemű lány. Mögötte egy kuncogó barna hajú és zöld szemű lány állt és biztatóan lökdöste szőke barátnőét.-A nevem Cintia Miraell. Osztálytársak leszünk.
-Szia Cintia. Én Bonnie Raullin vagyok.-hallottam amint a barna hajú barátnője azt mondogatja neki "Kérdezd meg, kérdezd meg."
-Jó van.-súgta oda barátnőjének.
-Mit kérdezz meg?-néztem rá felvont szemöldökkel.
-Hát, hogy van-e már barátnője Josh Satuke tanárúrnak?-kuncogott és fülig elpirult. Josh még mindig mellettem állt és kaptam az alkalmon.
-Még niiincs. Ugye...Tanár úr?-mosolyogtam rá. Elhúzta a száját és alig láthatóan nemet intett a fejével mintha azt akarná mondani nekem "Egy szóval se többet!".-Hallotta Mr.Josh. Ő itt Cintia. Barátkozzanak.-mondtam és körülnézve hozzátettem-Addig én megszabadítom Cartert az élősködőktől.-azzal odasiettem hozzá. Mellé léptem és megpusziltam az arcát. Láthatóan hálás volt amiért odamentem.
-Áá, jó napot Ms.Naomi! Észre se vettem....-bár ekkora ego-t nehéz nem észre venni, tettem hozzá gondolatban.
-Szia....Bon-nie.-nevemet olyan méla undorral ejtette ki, hogy attól féltem a végén kihányja a nevemet.-Szóval ti most....most ti...szóval...együtt..együtt vagytok?-kérdezte méregtől akadozó szavakkal.
-Igen. Bizony.-mondta büszkén mosolyogva Carter.
-Ez nem törvény ellenes? Mármint ezért fel lehetne jelenteni titeket nem?-kérdezte. Mikor azonban már Carter is ellenszenvesen nézett rá gyorsan hozzá tette-Bár nem tudom ki lenne képes feljelenteni egy ilyen...egy ilyen gyönyörű párt!
-Hát nekem van egy tippem...-morogtam.
-Parancsolsz?-kérdezte savanyú fejjel.
-Semmi tanárnő!-mondtam mosolyt erőltetve az arcomra. A nagy tömegben megláttam Josh zilált fejét. Mikor találkozott a tekintetünk az arca iszonyú dühös volt, ujjával felém mutogatott és hangtalanul szidalmazott. Én elmosolyodtam és a kezemet a fülem mögé téve azt motyogtam: "Hogy mi? Nem hallak!"
-Mit csináltál te a bátyámmal?-kérdezte nevetve Carter.
-Csak szereztem neki barátnőt.-mondtam mosolyogva.
-Mr.Carter!-kiáltott oda a matematika tanár.
-Most mennem kell.-mondta-Ismerkedj!-azzal csókot nyomott a homlokomra és elindult Mr.Kuper felé.
Elindultam a tömegben és megkerestem Mollyt,
-Szió. Hogy telik a buli?-kérdeztem mikor odaértem hozzá és egy barna hajú kislányhoz.
-Nagyon jól! Már van egy csomó barátom és nem csak elsősök! Ő például itt Lizellla. Lizella, ő pedig a nővérem Bonnie.
-Szia. Örülök, hogy megismerhetlek.-nyújtottam felé a kezemet. Szégyenlősen billegett egy kicsit ide-oda majd elfogatta a feltartott kezemet.
-Azt mondtad, hogy nem csak elsős barátaid vannak? Az meg hogy lehet?-kérdeztem ismét Mollyra nézve.
-Hát, egy csomó felsős odajött hozzám és megkérdezték, hogy tényleg Mr.Carterrel jársz-e.-elképesztő, hogy ezek a húgomat is kihasználják a pletykaszerzéshez.
-És még kérdeztek valamit?
-Nem csak csúnya dolgot mondtak rád a fiúk.
-Csúnyát?-kérdeztem gyanakvóan. Bólintott. Még kis korában megígértettem vele, hogy soha de soha nem mond ki csúnya szót ha még is akkor ráülök a szájára. Megforgattam a szemeimet.
-Most kivételesen felmentelek a szabályzat alól és megengedem, hogy kimond a csúnya szót. De csak most az egyszer!-figyelmeztettem. Közelebb hajolt és belesuttogta a fülembe.
-Ribanc.
-Ezt mondták volna?-kérdeztem felvont szemöldökkel.
-Igen, és még azt is, hogy tuti ha ezt mondják rád akkor szaladsz a "bikádhoz", hogy fegyelmit kapjanak.-mondta Molly.
-És melyik fiúk mondták ezt?-kérdeztem. Molly rámutatott egy csoport fiúra, akik épp skanderoztak egy üres asztalnál-Láttad már a nővéredet verekedni?-kérdeztem Ly-t. Megrázta a fejét.-Hát akkor most fogod.-mondtam és elindultam a srácok felé.
-No lám csak ki van itt....-kezdték a fiúk.
-A ribanc?-emeltem fel a szemöldökömet.
-Hát, nem mi mondtuk!-mosolygott gúnyosan magas, fekete hajú és zöld szemű srác.
-Megmondanátok ugyan, hogy melyik okos találta ezt ki?-az előbbi nagyszájú srác előlépett.
-Bajod van?-kérdezte. Elmosolyodtam majd a következő pillanatban egy olyan balost nyomtam a szeme alá, hogy az ujjaim is megreccsentek belé. Hátratántorodott majd mérgesen rám nézett.
-Ezt nem kellett volna, ribanc!
-Bajod?-néztem ártatlanul. Elindult felém s a végén egy szép kis orrba verős harc alakult ki. Mikor épp a hátán térdepeltem és fejét a földhöz nyomtam, Josh lerángatott róla. Rúgkapáltam egy sort s közben végig azt ordítottam: had verjem még egy kicsit bentebb az arcát, úgy is túl nagy!
-Hé Bonnie, nyugodj már le!-csitított Josh. Végre körül tudtam nézni s meglepetten láttam, hogy a fél iskola azt nézte, hogyan verem meg a palántát.
-Hülye kúr*a!-ordította a vérző orrát szorító srác. Több se kellett meglódultam felé körmömmel belemartam arcába. Josh újra visszarángatott.
-Bonnie! Észnél legyél! Hagyod, hogy egy ilyen kis taknyos felbosszantson?-mélyen a szemembe nézett és én úgy éreztem, hogy elkezdtem olvadni.
-Nem.-válaszoltam. Jobb kezemet a nyakába akasztotta, bal kezével pedig átfogta a derekamat és így kísért föl a tanáriba. Út közben összetalálkoztunk Carterrel.
-Te jó ég Bonnie! Ki tette ezt veled?-mielőtt válaszolhattam volna Josh megszólalt.
-Most már tudom, hogy nem kell félteni a csajodat. Inkább menj és nézd meg, hogy mekkora kárt csinált Bonnie, Parker arcában.-majd kissé halkabban hozzá tette-Remélem jó nagyot.

XI.fejezet

Futottam ahogy csak bírtam, még elakartam érni az iskolához mielőtt a bácsikám rám küldi a rendőrséget. Bár ki tudja? Az is lehet, hogy észre se veszi. És egyáltalán miért jöttem el a kórházból, ha egyszer úgy is vissza fognak vinni? Egyszerű. Mert szerelmes vagyok.
Bekanyarodtam az egyik sarkon és belefutottam Joshsba.
-Bocs.-mondtam és kikerülve már menni is akartam tovább de ő elkapott.
-Mi a jó büdös francot művelsz Bonnie?-kérdezte visszafogott ámbár iszonyú dühös hangon.-Neked a kórházban van a helyed!-mondta és megragadva a karomat húzni kezdett a kórház felé.
-Engedj el!-sikítottam. Annyira meglepődött, hogy lehullott rólam a keze. Kihasználtam az alkalmat és futottam tovább az iskola felé. Ám Josh elkapott. Lefogta a kezeimet és befogta a számat.
-Figyelj Bonnie. Ezt a te érdekedben teszem. Mert....-elharapta a mondatot-....hagyjuk...-azzal visszaráncigált a kórházba. Mikor már az épület belsejében voltunk és átadott a doktornak sírva felé fordultam és azt üvöltöttem "Gyűlöllek!". Végül hívtak egy őrt aki lefogott és betuszkolt a szobába. Egy ideig őrjöngve dörömböltem a kórterem ajtaján, majd behúzódtam a legsötétebb sarokba és csak sírtam. Mikor a nővér bejött, hogy odaadja a vacsorát mint az őrült úgy futottam az ajtó felé, de a jó erőben lévő bácsikám visszatartott. így hát újra a sarokba kuporodtam.
Jóval sötétedés után ismerős hang ütötte meg a fülemet s közelebb kúsztam az ajtóhoz.
-Csak had nézzem meg hogy van.-kérlelt valakit Carter.
-Tűnj el! Hát nem okoztál már elég bajt? Őt is tönkre akarod tenni?-kérdezte mérgesen Edward bácsi. Nem akartam, hogy el menjen Carter. Tenyeremmel dörömbölni kezdtem az ajtón és a nevét sikítoztam.
-Carter! Carter! Segíts! Vigyél haza Carter! Ne hagyj itt!-hallottam amint megpróbálja kinyitni az ajtót majd azt morogja "A francba, zárva van!".
-Itt vagyok ne félj!-mondta az ajtó túloldaláról.-Segítek....Segítek de...Zárva van.
-Nem hiába.-hallottam Edward bácsi hangját.-Így nem juthatnak be hozzá a hívatlan vendégek.
-Gyere be kérlek...-nekidőltem az ajtónak és közben fogtam a fejemet. Annyira fájt, hogy nem ölelhetem át...
-Bácsikám, engedd be hozzá! Hiszen szenved!-parancsolta Molly. Csend támadt majd hirtelen megszólalt Edward bácsi.
-Nővér! A kulcsokat.-kattant a zár és alig, hogy kinyílt az ajtó kirobbantam és a karjai közé vetettem magam. Szaporán vettem a levegőt és megállíthatatlanul folytak a könnyeim.
-Csss...-csitított és felkapott. Lábaim a dereka köré fonódtak ő pedig a combom alá nyúlva tartott meg. Bevitt és lefektetett az ágyra. Nem vártam meg, hogy megkerüljön és mellém feküdjön: magamra rántottam és olyan szenvedéllyel csókoltam meg, hogy még az ajtóban álló Mollynak és Edward bácsinak is elakadt a lélegzete. Különösebben nem érdekelt, hogy itt vannak, csak arra tudtam gondolni, hogy Carter velem van. Végül még is mellém feküdt és átölelve csitított.
-Mikor Josh elmondta mi történt,....hogy megszöktél és ő visszahozott ide, azonnal jöttem.-mondta és még jobban magához szorított.
-Remélem tudja Josh, hogy számomra már nem létezik.-mondtam és élveztem ahogy cirógatja a vállaimat.
-Azt hiszem sejti.-válaszolta mosolyogva. Elkezdett dúdolni és nehezedni kezdett a szemhéjam.-Ígérj meg valamit.-suttogta mikor már alig voltam magamnál.
-Micsodát?-kérdeztem laposakat pislogva.
-Hogy jól fogsz viselkedni.-mondta mosolyogva.
-Rendbennn...-azzal hosszú és mély álomba merültem.
Másnaptól fogva betartottam az ígéretemet és rendesen viselkedtem. Ez részben persze annak is köszönhető volt, hogy Carter minden este bejött meglátogatni. Végül szeptember elsején elhagyhattam a kórház menta zöld falait. Hívtunk egy taxit és mikor hazaértem meglepetés várt. A szobámban, az ágyon ott volt szépen lefektetve a vörös-abroncsos ruha. Egy kis cetlin ez állt "Évnyitóra jó lesz. Bocsáss meg!"
-Tayson.-mosolyodtam el. Felvettem a ruhát az ágyról és bementem a fürdőbe. Már csak alig két órám volt, hogy elkészüljek az évnyitóra. Letusoltam, megmostam a hajamat majd megszárítottam. Apró-csigás tincsekbe formáltam a hajamat, majd egy vörös-rózsás csatot a hajamba tűztem. Sminknek a szemhéj belsejétől kifelé haladva halványodva felkentem egy adag gyöngyház színű szemhájpúdert. Ajkaimat szinte olyan vörös rúzzsal kentem ki mint amilyen a ruha volt. belebújtam a ruhába majd leszaladtam a földszintre és megkerestem a bácsikámat, hogy megkérjem húzza meg a fűzőt.
-Szorosabban....szorosabban...még...oké.-a végén már alig kaptam levegőt de legalább arányos és karcsú vonalaim voltak.
-Nem fogsz elájulni?-kérdezte Edward bácsikám.
-Nem.-válaszoltam-Jut eszembe! Carter visz el engem és Mollyt az évnyitóra, szóval neked nem muszáj eljönnöd.-nem vártam meg a válaszát felmentem az emeletre még utoljára belenéztem a tükörbe. Míg az általános iskolások fekete-fehérbe mentek, a gimnazisták estélyit és szmokingot viseltek...Kintről duda szó hangzott fel.
-Kész vagy Molly?-kérdeztem és bementem a szobába.
-Gyűlölöm ezt a béna felsőt!-morgolódott miközben lefele mentünk a lépcsőn-Mért nem lehetek olyan csinos mint te?
-Hidd el, hogy százszor csinosabb vagy!-mondtam. Mikor kiléptünk az ajtón és Carter meglátott a lélegzete is el. Ám amikor én megláttam, hogy Josh is mellette ül visszafordultam.
-Edward bácsi!-kiáltottam-Nem hívnál taxit?-a kocsi felé fordultam. Integettem Carternek és csókot dobtam neki, majd Joshoz fordulva felemeltem középső ujjamat.-Tudod mit? Hagyd csak. Majd megyek gyalog...-odasétáltam Carterhez és nyomtam egy csókot ajkaira. Beültettem hátulra Mollyt, majd becsuktam az ajtót és Carterhez fordultam.
-Én nem szívok vele egy levegőt. Szeretlek.-azzal elindultam a főút fele.
-Ne csináld ezt Bonnie. Kérlek. El fogunk késni.-mondta és megfogta a karomat.
-Menny csak. Én úgy se fogok senkinek se hiányozni...
-Hogy lehetsz ennyire makacs?-kiáltott fel majd beült a kocsiba és nagy port kavarva elhajtott. Ezek szerint összevesztünk? Végig mentem a poros fűúton majd elérkeztem az erdős részhez. Mentem egy darabig mikor halk morgás ütötte meg a fülemet, majd valaki elkapott hátulról.

X.fejezet

Hát elérkeztünk a 10.fejezethez. Eddig nem kaptam kommenteket (csak 1-et) így nem tudom, hogy kinek tettszik és kinek nem. Remélem azért sokótok szereti és olvassa!:)
Nos, akkor itt is van a X.fejezet:

-Szia Bonnie!-köszönt Tayson és otthagyva a "Füzetek és borítók" részleget mellém lépett. Elvettem egy bevásárlókosarat majd kivettem a zsebemből a listát.
-Szia Taylor!-viszonoztam az üdvözlést. Elindultam az írószerek felé, ő pedig jött velem.
-Na, mit mondott az orvos? Egyben maradsz?-kérdezte vigyorogva. Leszedtem a polcról egy csomag színes ceruzát, majd kipipáltam Molly listáján.
-Igen.-fordultam felé mosolyogva-Azt mondta, hogy egy enyhe agyrázkódásom van, meg elfertőződött a sebem, -mutattam a homlokomra- így még egy hétig Mr.Carter gondjaira bízott.-mosolyodtam el újra. Arca rosszalló maszkba futott át.
-Szerinted jó ötlet, hogy egy tanárral...jársz?-kérdezte és levett a polcról egy szénceruza készletet. Ettől a kérdéstől féltem, de megfogadtam, hogy csak is az igazat mondom bármely vele kapcsolatos kérdésre.
-Őszintén? Nem jó ötlet. Viszont szeretem és szerintem ez a lényeg. Mellette boldog vagyok, nem kell megjátszanom magamat. Rossz fiúnak látszik de nem az.-csak úgy áradtak belőlem a szavak-Ő el tudja feledtetni velem a szüleim halálát, a kilátástalan jövőt, a borzalmas múltat. Legalább a jelenemet megboldogítja. Vicces, romantikus és vagány. Ráadásul még ott van Josh is, akivel szintén baromira kijövök, olyan mintha a bátyám lenne.-összeráncoltam a szemöldökömet-És aki ezt nem érti meg...-mondtam nagy levegőt véve. Ránéztem a listára és belepakoltam azokat amik még kellettek. A bevásárlás ezután szótlanul telt. Néha egymással szemben mentünk el, néha messzire elkerültük egymást. De egy szót sem szóltunk egymáshoz ezután. Beledobáltam a még hiányzó füzeteket majd a pulthoz léptem. A nő lassan bepötyögte a gépbe az árakat.
-Huszonkettőezer-négyszázötven forint lesz.-odaadtam a pénzt majd kisétáltam az ajtón. Megálltam a bolt előtt és leellenőriztem, hogy mindent beszereztem-e. Már csak a táskák és a tolltartók voltak hátra. Az itteniek nem tettszettek így keresni kell egy másik boltot. Megszólalt mögöttem a csengő, és Tayson lépett ki az ajtón. Odajött mellém és nagy levegőt véve megszólalt.
-Sajnálom...az előbbit.-mondta.
-Semmi baj.-válaszoltam de hangom kicsit se volt meggyőző. Ezt Tayson is észrevehette mert gyorsan megszólalt.
-Meghívhatlak egy fagyira?-mutatott a szemközti fagyisstandra. Meleg volt nagyon, úgyhogy beleegyeztem.
-Békítő fagyi?-kérdeztem miközben leültünk egy padra az olvadó fagyival a kezünkben. Én egy jó nagy adag citromot és vaníliát, ő pedig málnát és csokit kért.
-Az. Édes a béke....
-...és hideg.-tettem hozzá mosolyogva.
-Tudod, ha jól érzed magad Carter mellett akkor senkinek sincs joga beleszólni az életedbe.-mondta nagy komolyan.
-Ezt azért mondod, hogy megbékíts vagy komolyan gondolod?-kérdeztem.
-Is-is.-mondta mosolyogva. Megettük a fagyit azután még egy kis ideig süttettük magunkat a napon.
-Indulnom kéne. Még hátra van a táska meg a tolltartó.-mondtam még mindig lecsukott szemekkel.
-Elkísérlek. Még nekem is be kell szereznem egy táskát.-nagy nehezen feltápászkodtunk és elindultunk egy közeli boltba.
-Ez illik hozzád!-mondta Tay mikor megmutattam neki egy félvállas táskát. Fekete volt hatalmas, rózsaszín, Hawaios virágokkal. Mollynak kiválasztottunk egy rózsaszínű diddl-ös hátitáskát, Taynak pedig egy katonamintásat. A tolltartókat szerencsére a táskával adták így nem kellett keresgélni.
-Nekem most mennem kell.-mondtam de Tayson elkapta a karomat és magához rántott.-Mit csinálsz?
-Ne menj még. Kérlek.-mondta kölyökkutya szemeket meresztve rám-Szeretnék körülnézni a városban és nem ismerek rajtad kívül senki mást. Nem vezetnél körbe?-kérdezte. Kissé kényelmetlenül éreztem magam miközben a mellkasához szorított.
-Ha elengedsz esetleg megmutathatok egy-két dolgot.-mondtam.
-Bocs.-mondta és elengedett. A megvásárolt cuccokat beraktam a hátizsákba majd felkeltem. Hirtelen azonban megszédültem és visszaestem majdnem a padra, de Tay megtartott és szép lassan leültetett.
-Na, mi lett? Jól vagy?-kérdezte aggódva. Nem tudom mi történt. A szemem előtt apró pontocskák kezdtek el táncolni, de amilyen gyorsan jött ez az érzés olyan gyorsan el is múlt.
-Persze. Mennyünk.-először elmentünk és megmutattam neki a nagyobb bevásárló központokat, a piacot, a templomot, a kávézókat és boltokat. Az egyik kirakatnál megakadt a szemem egy ruhán. A felső vörös és fűzős volt, s a vége abroncsos szoknyában ért véget, melynek ráncain fekete háló volt.
-Hűűű..-mondtam alig halhatóan-Ez gyönyörű!
-Tényleg szép!-vigyorgott Tayson-És hozzád még illene is.
-Kösz.-motyogtam majd egy utolsó sóvárgó pillantást vetettem a ruhára.
-A városban összesen öt disco van. Ez a legnépszerűbb és legzsúfoltabb. Szinte minden fiatal ide jár.-mondtam a kék épületre mutatva. Tayson megragadta a karomat és húzni kezdett befelé.
-Ne, Tay! Mit csinálsz??-kérdeztem Erősebbnek bizonyult mint hittem.
-Bulizzunk egyet!-semmi kedvem nem volt hozzá de nem bírtam ellenállni a szorításnak. Miután belógtunk hátul elvegyültünk a táncoló nép között. Mindenfele füst terjengett és színes fények villództak. Emberek lökdösték ide-oda egymást vagy éppen tapadtak egymáshoz. Tayson elkezdett táncolni én meg csak álltam és vártam, hogy vége legyen ennek a borzadájnak. Végül mikor már meguntam, hogy csak ide-oda lökdösnek leültem a bárpulthoz.
-Valami italt kisasszony?-kérdezte a csapos.
-Nem, kösz.-mondtam és tekintetem újra a táncoló tömegre vándorolt. Hirtelen megcsörrent a telefonom.
-Igen?-szóltam bele.
-Hol a fenébe vagy Bonnie?-ordított bele Carter a készülékbe-Mi ez a zene? Bonnnie...Bonnie te egy discoban vagy? Ugye nem....-nem tudtam meg, hogy mit akart mondani mert Tayson mellettem termett és lecsukta a készüléket.
-Épp beszéltem!-förmedtem rá.
-Lazítanod kéne!-mondta vigyorogva és elkezdett táncolni.
-Na jó, elmentem!-mondtam idegesen és felálltam. Ám Tayson visszalökött a székbe.
-Lazííííts! Hé, egy sört a kisasszonynak!-utóbbi mondatát a csaposhoz intézte-Egy kis kikapcsolódás kell neked Bonnie. Az, hogy elengedd magad.
-Legutóbb mikor kikapcsolódtam féltucat részeg kukás ölében kötöttem ki.-morogtam de ügyet se vetett rám. Kezembe nyomta a sört és "segített" inni.
-Bódítsd el az elmédet...-suttogta nagyon halkan a fülembe és én nem tudom miért de engedelmeskedtem: kezembe vettem a poharat és inni kezdtem. Rendelt még egyet és még egyet. Végül pedig bevitt a táncparkettre. Sokkal felszabadultabb voltam és vadabb. Teljesen nekitapadtam Taynak és úgy mozogtunk mint akik ezt már évek óta gyakorolják. Kezeimmel hátranyúltam és végigsimítottam a haján, a tarkóján... Ekkor valaki elkapta a karomat és elrántott Tay mellől. Carter volt az. A lendülettel, ahogy elhúzott mellőle egyenesen bátyja karjaiba estem.
-Mi a fészkes fenét képzelsz magadról? Hogy merted ezt csinálni?-üvöltözött Carter Taylorral.
-Gyere Carter, vigyük be a kórházba! Elég ramatyul néz ki....-csitította Josh öccsét.
-Megölhetted volna, felfogod?? Nem mesélte el neked alig pár órája, hogy agyrázkódása van és a sebei is elfertőződtek? Erre te behozod egy füsttől és piától bűzlő discoba??!!-azzal megrándult a keze és bemosott Taylornak aki vagy fél méterrel odébb tántorgott. Eddig Joshnak támaszkodtam mert alig álltam a lábamon, de most kénytelen volt a karjaiba kapni miután összecsuklottam.
-Gyere öcsi, sürgősen be kell vinni!-mondta Josh és elindult velem a kijárat felé.-Hozd a cuccait!-a kinti fény bántotta a szememet így arcomat Josh kabátjába temettem. Mindkét kezemmel a nyakába kapaszkodtam és az egyik bent hallott disco zenét dúdoltam. Egyik keze a térdhajlatom, másik a lapockám alatti részen tartott meg. Szemem előtt feketedni kezdett a világ.
-Josh.....-suttogtam és a feketeség elnyelt. Jóval később a kórházban tértem magamhoz és mellettem ott feküdt...
-Molly! Hát te hogy kerülsz ide?-kérdeztem és megpróbáltam átölelni, de a tűk a kezemben nem engedték.
-Edward bácsi behozott miután megkaptuk Mr.Carter üzenetét.-te jó ég, Carter! Iszonyúan ki lehet akadva.
-És....és a többiek hol vannak?-kérdeztem, de közben csak egyetlen egy személyre tudtam gondolni.
-Edward bácsi kint ül és...hát figyeli, hogy ne tudjanak bejönni Mr.Carterék.-mondta összeráncolt szemöldökkel Molly.
-Hogy mi?-suttogtam elborzadva, majd elkezdtem kitépkedni a karomból a tűket, a mellkasomról leszedtem a korongokat, orromból kiszedtem a csövet majd felültem.
-Molly. Kérlek segíts nekem.-mondtam beharapva alsó ajkamat.
-Miben?-kérdezte Molly nagy szemekkel.-Csak nem akarsz...?
-De igen. Hívd le valahogy a bácsikánkat a büfébe vagy tudom is én hová csak siess kérlek. Ne félj-tettem hozzá mikor belenéztem rémült szemeibe-Nem fogom elmondani, hogy direkt segítettél.
-Nem is azért....Hanem.....Mikor látlak újra?-kérdezte lebiggyesztett szájjal.
-Ha jól sejtem az őrség seperc alatt el fog kapni, szóval hamarosan.-mosolyogtam rá miközben felhúztam a nadrágomat és a fölsőmet. Molly kiment én pedig hallgatózni kezdtem.
-Jól van de siessünk!-mondta Edward bácsi és elindult Mollyval a büfé irányába. Mikor már elhalt a lépteik zaja kinyitottam az ajtót résnyire majd miután meggyőződtem róla, hogy senki sincs a folyosón, kiléptem a kórterem ajtaján. Elfordultam jobbra majd balra és kétszer újra jobbra. Mikor megláttam a hátsó kijáratot szívem nagyot dobbant. Kifutottam és körül néztem: a parkoló kihalt volt. Ismerős volt az utca így könnyen tudtam tájékozódni. Első utam az iskolába vezetett.

IX.fejezet

Reggel egyikőnknek se volt kedve, se pedig ereje kikelni az ágyból. Hason feküdtem Carter pedig átölelt. Megpuszilta az arcomat és cseppet se lelkes hangon a fülembe suttogott.
-Csak kettőig lehet átvenni a könyveket és már így is fél egy van...-felé fordultam és átöleltem a nyakát.
-Majd Josh rátapos a gázra.-nevettem. Nagyot sóhajtottunk és kikászálódtunk az ágyból. Míg Carter a fürdőben volt elfoglalva, én felöltöztem. Molly egy lila, ezüst kövekkel kirakott rövid ujjút és egy fekete csőnadrágot rakott el nekem. Belebújtam majd lementem a lenti mosdóba. Fogat mostam, megfésültem a hajamat és megmosdottam majd kimentem a konyhába.
-Jó reggelt!-vigyorogtam Josh-ra.
-Milyen üde és vidám valaki!-kajánkodott-Nemtán a tegnap esti hancúrozástól?-kérdezte gonoszul megvillanó szemekkel. Nem hagytam, hogy elrontsa a napomat.
-Ilyen hangosak lettünk volna?-kérdeztem és kivettem a gyümölcsöstálból egy almát.-Bocsi. Ma megpróbálunk halkabbak lenni!-belül fojtogatott a nevetés azt az elképedt arcát látva. Láthatatlanul megveregettem a vállamat és azt gondoltam "-Szép volt Bonnie!"
Felmentem az emeletre ahol Carter épp az ingeit nézegette.
-A pirosat.-mondtam és elterültem az ágyon-Most annyira......Boldog vagyok!-mondtam nagy levegőt véve-Hosszú idő után először érzem azt, hogy nincs semmi gondom és az életem felhőtlen.-mondtam mosolyogva.
-Örülök, hogy segíthettem!-mondta Carter fölém hajolva majd megcsókolt.-Hidd el, én pontosan ugyan így érzek!-felvette a fölsőjét majd fogtam a pénztárcámat és lementünk a földszintre. Josh is útra kész volt.
Kint a kocsiban szólalt meg először.
-Carter! Tudtad, hogy a barátnőd ma éjjelre is maradni akar?-a kezem megrándult, de Carter mosolyogva lefogta így sajnos Josh nem ismerhette meg Mr.Balost.
-Tudom. És örülök!-mondta és újra megcsókolt.
Hamarosan már a városban jártunk, s végül az Aston Martin leparkolt az iskola elé. Carter tényleg betartotta az ígéretét és mellettem volt, fogta a kezemet s néha kezei még a derekam köré is fonódtak. Az összes tanár és azok a diákok akik bejöttek segíteni nagy szemekkel néztek minket. De nem érdekelt. Életemben először büszkén húzhattam ki magam. És csak is miatta. A női testnevelő tanár, Naomi Torns szinte gyilkolt a tekintetével és hirtelen olyan érzésem támadt, hogy meg fogok bukni tesiből. Mikor elmentünk a közeléből megszólaltam.
-Hűűű...Ez a tanár kimeríti a szemmel verés fogalmát.-mondtam összeráncolt szemöldökkel. Carter felnevetett és megpuszilta a fejem búbját.
-De remélem nem ilyesztett el tőlem!
-Dehogy is....-válaszoltam..Nos, én most megyek kifizetem a könyveket aztán elmegyek megveszem a cuccokat.-mondtam és átöleltem.
-A könyveket hagyd csak, majd én átveszem és berakom a kocsiba. Ha bevásároltál ide gyere vissza és majd haza viszlek.-mondta el ezt mindet egy szuszra.
-De remélem oda viszel haza ahova tegnap este.-vigyorogtam huncutul. Elmosolyodott és újra átölelt, sőt még meg is kísérelt egy csókot. Miután lementem pár lépcsőfokot, Ms.Naomi azonnal elkezdett nyalizni. -Milyen fess ma, Mr.Carter!-hüledezett.
-Egyszerűen csak jó éjszakám volt!-válaszolta és rám kacsintott. Nem bírtam visszatartani és kitört belőlem a nevetés. Carter elindult a tanári felé, s pulykamérgű Naomi is követte eféléket mondogatva mint pl.várom már a közös munkát! vagy annyira tetszik ez az inge!
-Liba.-motyogtam majd leszaladtam a lépcsőn. A kapuban azonban eszembe jutott, hogy engem a kórházban várnak. Mindegy. Majd holnap bepótolom. Ahogy befordultam a sarkon beleütköztem valakibe.
-Ohh, sajnálom!-mondtuk egyszerre. Mikor egymásra néztünk elakadt a lélegzetünk. Neki nem tudom mitől, de nekem a külsejétől. Barna, középhosszú haja össze-vissza volt zselézve, kék szemei pedig mint a gyémánt úgy csillogtak.
-Szia. Öhm..a nevem Tayson Courc.-mutatkozott be. Gyorsan észbe kaptam és viszonoztam az üdvözlést.
-Hello! Az én nevem Bonnie Raullin.
-Idevalósi vagy?-kérdezte. Megráztam a fejem.
-Nem. Illetve most már igen. Pár hónapja költöztem ide a húgommal. A Deason birtokon lakunk a bácsikánkkal. És te?-kérdeztem udvariasan.
-Én is most költöztem ide. Most iratkozok be a suliba.-mondta kedvesen és elmosolyodott. Hirtelen valaki átölelte a vállamat. Mikor felnéztem meglepődtem, hogy Carter milyen gyanakvóan néz Taysonra.
-Cica...-szólt s tekintete az arcomra vándorolt-Eszembe jutott, hogy téged vár Dr.Smith. Elviszlek ha akarod...-kissé közelebb hajolt-És már Ms.Naomi is az idegeimre megy.-nevetett fel.
-Segíthetünk rajta....-mondtam és kezeimet az arcára csúsztattam majd megcsókoltam. Mellettünk Tayson megköszörülte a torkát.
-Oh, bocs.-mondtam gyorsan-Carter, ő itt Tayson Courc. Ő is a suli tanulója lesz. Tayson, ő pedig itt Carter Will a gimis fiúk tesitanára.-szemmel láthatólag Tayson meglepődött azon, hogy az egyik tanárral vagyok együtt. Egy percig egymás szemébe néztek, s mikor már tapintható volt a feszültség közbeavatkoztam.
-Oké! Carter, minket...őő...illetve engem vár Dr.Smith. Tudod tegnap nekem jött egy fal.-az utolsó mondatot Taysonhoz intéztem. Elmosolyodott és integetett majd gyorsan megkérdezte.
-Melyik szakra mégy?
-Biológia-Kémiára!
-Akkor osztálytársak leszünk.-elmosolyodtam mikor arra gondoltam, hogy még csak most fogja bejelölni, hogy milyen szakra szeretne menni.
-Majd még találkozunk!-köszöntem el. Mentünk két lépést és megkérdeztem Cartert, hogy a könyveimet ki fogja átvenni ha az orvosnál vagyok.
-Én szívesen átveszem!-szólt a mögöttünk léptető Tayson.
-Nem kell!-mordult rá Carter, majd kedvesebben hozzátette-A bátyám Josh majd átveszi.-majd olyan kaján hangnemet vett fel amilyet én reggel, mikor Joshsal csipkelődtünk.
-Úgy is ott alszol ma is nálunk, nem?-tudtam, hogy most csak Tay-t akarja bosszantani, de ennyi elégtételt kaphat, nem?
-Ha már ma ilyen jól szórakoztunk....-válaszoltam és még szorosabban magamhoz öleltem. Bekanyarodtunk az Aston Martinhoz majd tényleg búcsút intettem az iskola kapun épp beforduló Taysonnak.
A kórházig végig terveket szőttünk, hogy hogyan tudnánk borsot törni Ms.Naomi Liba Torns orra alá.
-A bors töréssel még várnia kell Bonnie kisasszony!-mondta az orvos belépve a kórtermbe.
-Valami baj van?-pattant fel Carter a fotelből.
-Nyugodjon meg fiatal úr, semmi halálos és komoly dolog, csupán egy enyhe agyrázkódás és kisebb fertőzés. Ugyan is nem tudom hogyan -mivel megtiltottuk, hogy kint mászkáljon- a varratai felszakadtak és elfertőződött. Nos, azt javasolnám, hogy még legalább egy hétig figyelje meg Bonnie kisasszony viselkedését Mr.Carter, és ha bármi szédülést vagy hányingert érezne akkor azonnal hozza be! Ezentúl minden nap fürdés után kenje be ezzel-egy nagy tubus kenőcsöt nyomott Carter kezébe- a sebet és cseréljenek kötést. Egy hét múlva, az az szeptember negyedikén várom vissza kisasszony.-megköszöntük majd kimentünk a kocsihoz.
-Még egy hétig velem kell laknod. Ki fogod bírni?-kérdezte miközben felberregtette a kocsi motorját. Látszólag elgondolkoztam a dolgon majd megszólaltam.
-Igen, azt hiszem ki fogom bírni!-elindultunk az iskola felé. Mikor leállította az autót felé fordultam-Kérlek had mondjam el én!-gonoszul vigyorogva bólintott.
Felszaladtunk a lépcsőn majd a tanáriban megkerestük Josht.
-Szia!-köszöntünk neki kórusban. Kivonszoltuk az aulába, úgy hogy Ms.Naomi is lássa. Nem hiába: kijött és mintha valami nagyon fontosat akarna mondani Carternek elkezdett felénk jönni. Mikor már bőven hallótávolságon belül volt elújságoltam Joshnak mi történt.
-Képzeld, az orvos azt mondta, hogy még egy hétig Carternek kell ápolnia.-szemem sarkából láttam amint felfúvódik a tanárnő arca. Carter pedig rátett egy lapáttal.
-Én leszek majd a sexy doktorbácsid.-vigyorgott. Megrepedtek a bordáim az elfojtott nevetéstől.
-Tök jó, hogy maradsz még egy kicsit!-mondta Josh-Mintha lenne egy húgom. Aki az öcsémmel jár. Ez fura volt...-motyogta majd visszaváltott csevegő hangnemre-Na és most hová mentek? Jut eszembe a tankönyvek bent vannak az irodádban Carter.
-Majd bemegyek értük, én!-ajánlkoztam és már indultam is. Ms.Naomi előtt megálltam és érdeklődve az arcára néztem.
-Jól van? Kissé mintha vörös lenne...-szemei kezdtek vérben forogni, úgy hogy tanácsosabbnak láttam lelépni. Bementem az irodába és kihoztam a táskába helyezett tankönyveket. Mikor kiértem Ms.Naomi ott nyáladzott Carter körül, aki segélykérően rám nézett majd valami ötlettől vezérelve felkiáltott.
-Gyere Cica! Elviszlek a boltig!-odafutottam -és csak a bosszantás (na meg persze lelkivilágom jóléte miatt)kedvéért- megcsókoltam Cartert. Naomi olyan hangot adott mint egy egér akit eltaposnak.
Bedobtam a hátsóülésre a könyvekkel teli hátizsákot majd elindultunk az írószerboltba.
-Szeretlek.-búcsúzott Carter majd visszahajtott a kocsival az iskolához.
Bent a boltban Taysonnal találtam magam szembe.

VIII.fejezet

-Eressz el!-sikítottam és ahol értem ott ütöttem az állatott. Hirtelen nagy recsegés-ropogás támadt és az a valami ami a földhöz szegezett, elszaladt. Nem tudom kinek köszönhetem az életemet, de örülök, hogy itt van. Lassan kinyitottam a szemeimet, ám észre kellett vennem, hogy egyedül vagyok. A távolból meghallottam Carter és Josh, "Merre vagy Bonnie?" kórusát. Megdörzsöltem a fejemet majd hunyorogva a hangok fele fordultam.
-Itt vagyok!-nem mondhatnám, hogy lelkesen kiáltottam, sőt még csak nem is kiáltottam....inkább csak hangosan beszéltem. Hamarosan léptek zaja törte meg a csendet és megjelent Carter, Joshal a nyomában.
-Jézusom, Bonnie! Mi történt veled?-kérdezte és leguggolt mellém. Megtapogatta a vállaimat, ott ahol az előbb a valami a karmait belém vájta.
-Ne piszkáld!-szisszentem fel és a kezére csaptam.-Fáj...-mondtam halkan majd lassan feltápászkodtam a földről. Körbenéztem majd elindultam azzal ellenkező irányba amerről Carterék jöttek.
-Te meg hová mész?-kérdezte Carter őszintén elcsodálkozva.
-Haza.-fordultam meg és ártatlan arccal ránéztem.
-Neeem!-mosolyodott el és mellém lépve a karjaiba kapott.-A haza erre van.-azzal elindult velem a házuk felé. Erőtlenül rúgkapáltam egy darabig, majd átnéztem a válla fölött Joshra.
-Segítséééééég!-formáltam hang nélkül a segélykiáltást. Elmosolyodott és megrázta a fejét, majd ő is szavak nélkül azt mondta "Neeeeem!". Sértődötten karba fontam a kezeimet és csak abban tudtam bízni, hogy Carter hamarosan elfárad és a saját lábamon mehetek tovább. De nem így lett. Még akkor sem rakott le mikor az ajtóban álltunk sőt, egészen a kanapéig vitt.
-Köszönöm.-mondtam gúnyosan de ő ügyet se vetett rám. Kiment a fürdőbe.
-Mit tervez?-kérdeztem közelebb hajolva Joshhoz.-Nagyon mérges rám?
-Inkább csak aggódott, de rendesen! Ha láttad volna mikor rájött, hogy eltűntél...Pff, öcsém! Két antik szekrény bánta!-mosolygott izgatottan. Kétkedőn ránéztem.-Mi van?
-Te biztos a bátyja vagy?-kérdeztem. Mielőtt felelhetett volna visszajött Carter egy vízzel teli fehér lavórral a kezében. Lerakta a kanapé mellé és feltűrte pólójának az ujját.
-Vesd le a felsődet!-mondta s kivette a vizes rongyot.
-Parancsolsz?-néztem rá felvont szemöldökkel. Ennyire megártott neki a meleg?
-Ki kell mosni a sebeket mielőtt elfertőződnek.-sóhajtotta.
-Azt egyedül is meg tudom csinálni. Nem kell nézőközönség hozzá!-dacoskodtam. Az érzés, hogy csak is Carteré legyek nem szűnt meg, még sem akartam kimutatni...nem akartam gyengének látszani.
-Bonnie...Kérlek.-sóhajtott és elém lépett. Lehunytam a szemeimet."Csak ezt ne csináld..."-könyörögtem magamban. Ha csak egy kicsit is hozzám ér porba fog hullani az elhatározásom. Mikor éreztem, hogy az ing gombot pattintja ki, felugrottam.
-Oké.-ziháltam-De akkor Josh mossa ki a sebeimet!-mondtam ijedten. Megsejthetett valamit Carter mert megrándult a szája széle.
-Én?-vonta fel a szemöldökét Josh-Hát ha ennyire akarod...
-Látom nem kell sokáig győzködni téged-morogtam. Nem tudtam nem észrevenni azt a kaján mosolyt amit Josh, Carterre vetett és azt a gyilkos pillantást se amit pedig Carter küldött Joshnak. Az utóbbi személy a lavórhoz lépett és kicsavarta a rongyot, majd elém lépett.
-Töröld le azt a mosolyt a képedről mert a végén az öklömmel radírozom le!-mondtam Joshnak aki épp az inget hántotta le rólam. Lehunytam a szemeimet és vártam, hogy véget érjen a rémálom. Ám hirtelen azt vettem észre, hogy Josh keze megállt. Mikor kinyitottam a szemeimet épp a vállaimat bámulta elborzadó tekintettel.
-Te, Carter! Ezt nézd meg!-mondta. Én is lenéztem a vállaimra és ijedtemben ugrottam egyet. A hely, ahol az állat alig fél órája megkarmolt több éves hegnek nézett ki.
-Mi ez?-kérdeztem idegesen. Végigsimítottam a vonalakon. Te jó ég! Hisz ez lehetetlen! Bár úgy tűnik mégse....
-Nem tudom...-válaszolta Carter, de a szemében láttam, hogy megcsillant valami.
-Nos, ezzel sokat mondtál!-mondtam bosszúsan. Vettem egy nagy levegőt-Én most letusolok.-jelentettem ki. Két lépés után meghallottam amint Josh azt mondja öccsének:
-Milyen jól bírja a különös dolgokat!-megfordultam.
-Csak egy láthatatlan maszk kell hozzá és egy kis idő, hogy gyakorolni tudd a felvételét.-rántottam meg a vállaimat majd mentem tovább. Carter utánam futott.
-Mi az?-kérdeztem és elindultam fel, a lépcsőn.
-Most már nem engedem, hogy egyedül legyél. A végén még butaságot csinálsz!-nem álltam meg de a bosszúság végig futott rajtam.
-Ugye nem akarsz a...?-kérdeztem döbbenten.
-De bizooony!-mondta és olyan vigyor terült szét az arcán, hogy kedvem lett volna lepofozni róla.
-Akkor inkább nem fürdök és nem alszok!-mondtam hitetlenkedve.
-Pedig nem ártana. Tiszta vér és föld vagy. És már csak pár órád van aludni.-megforgattam a szemeimet. Elővettem újabb fehérneműket és már reflex szerűen mozdultam, hogy kivegyem Carter ingét a szekrényből, de eszembe jutott az elhatározásom, így a táskából kivettem a Molly által pizsamának készített szürke spagetti pántos póló, és hozzá illő rövidnadrág. Beléptem a fürdőbe, Carter pedig utánam.
-Légyszi.-könyörögtem felé fordulva-Itt nem tudok megszökni. Majd az ajtó elé állsz vagy valami....
-Nem,nem!-mondta nagy komolyan-Így is megszegtük a bácsikádnak tett ígéretünket!-nyöszörögtem egyet majd megengedtem a vizet. Beleöntöttem a kavargó vízbe vagy egy teáscsészényi tusfürdőt és vártam , hogy hatalmas habokká dagadjanak. Carter a lehajtott tetejű WC-n ült és szüntelenül vigyorgott. Ujjaimmal mutattam neki, hogy forduljon meg.
-Lennél szíves?-tettem hozzá. Nem bíztam semmit a véletlenre: a törülközőt magam elé tartottam és úgy vettem le a ruhámat majd elmerültem a habok között.
-Nézhetek?-kérdezte. Megforgattam a szemeimet de nem válaszoltam. Egyszerűen csak élveztem a forró vizet és a simogató habokat.-Nem válaszoltál, azt hittem baj van!-Carter a fürdőkád mellett állt és próbálta visszafojtani a nevetését. Fújtattam egy sort majd, megpróbáltam újra a vízre koncentrálni.
-Miért vagy mérges?-kérdezte hirtelen.
-Ezt komolyan kérdezed?-bólintott-Hahó! Nézz már körül! A fürdőzés általában magánügy...!
-Én nem erre gondoltam. Miért mentél el?-kérdezte szomorkásan.
-Oh..-ennél frappánsabb válaszra hirtelen nem futotta. Elgondolkoztam egy kicsit, megfogalmaztam magamban a mondanivalómat, mérlegeltem egy kicsit majd tömören elmondtam mit érzek-Szeretlek.- rám nézett majd mellém sétált.
-Én is szeretlek.-mondta és lerúgta a cipőit.
-Te meg mit csinálsz?-nevettem el magam miközben ő ruhástól beszállt a kádba, mellém.
-Megmosom a hátadat.-mondta mosolyogva. Megfordultam a kádban úgy, hogy a hátam felé legyen és beledőltem a karjaiba. Egy ideig így feküdtünk szótlanul, egymás karjaiban a habok között, majd Carter megtörte a csendet.
-Csak azért mentél el mert szeretsz?-kérdezte miközben sebhelyes vállamat cirógatta.
-Igen. Bár ezen belül több ok is volt.-mondtam.
-Kifejtenéd bővebben a kedvemért?-kérdezte.
-Megpróbálhatom.-mondtam és összeszedtem a gondolataimat-Belegondoltam, hogy milyen nagy zűrt jelentene a sulinak, vagy akár egész Elford Adaney-nek egy tanár-diák kapcsolat. Féltem, hogy az iskolában áttekintesz majd rajtam, nem tudunk iskola után kéz a kézben sétálni a többiek miatt, és nem tudunk elmenni egymás mellett anélkül, hogy egymásra ne néznénk vagy épp, hogy igen is átnézünk egymáson. És mind ez azért, mert a diákod vagyok.-kifújtam a megmaradt levegőt jelezve, hogy végeztem a mondandómmal.
-Az igaz, hogy nem tenne jót az iskolának egy ilyen botrány.-megrémültem.-De az az ő bajuk. Szeretlek és nem tudnék csak úgy keresztül nézni rajtad. Ha kell akár ki is lépek az iskolából.-elképedtem.
-Ezt komolyan megtennéd?-kérdeztem elcsodálkozva. Bólintott.-Tudod én is pont ezen gondolkoztam. Mármint, hogy átmegyek másik suliba. De ezt Molly miatt el kellett vetnem.
-Tudom. Ezért is ajánlottam fel én.-mondta. Éreztem, hogy a szívem a többszörösére dagadt a felgyülemlő szerelemtől és szeretettől. Megkapaszkodtam a vállában, fentebb húztam magam és úgy csókoltam meg mintha ezzel minden szerelmemet át tudnám adni neki. Kezei a derekamra fonódtak és ritmikus fel-le mozgással simogatta a gerincem mentét. Mind lentebb és lentebb csúsztuk a kádban, s végén már a víz alá is lemerültünk. Ez volt eddig a számomra legkellemesebb csók. Nem csak azért mert józan állapotomban történt és hosszúra nyúlt, hanem mert most biztos voltam abban, hogy ő is úgy érzi: összeillünk. Elfogyott a levegőnk így felmentünk a víz fölé, de ajkaink nem akarták elengedni egymást. Mikor végül is külön váltak Carteré a nyakamat kényeztette.
-Gyere. Szálljunk ki mielőtt elfogynak a habok.-lihegte.
-Nem érdekel!-mondtam és újra megcsókoltam.
-Folytassuk kint...-nyögte újra. Végül kiszálltam a kádból és magam köré tekertem a törülközőt. Megvártam míg ő is leveti a vizes ruháit.
-Elég nagy ez a törülköző!-mondtam bociszemeket meresztve. Elmosolyodott és végül megosztozva a törülközőn léptünk ki a fürdő ajtaján. Lekapcsoltuk a villanyt és befeküdtünk a selyemtakaró alá. Kezem átöleltem meztelen mellkasát és a fülébe suttogtam.
-Még mondhatod, hogy állj. Vagy a kanapén is aludhatok.-végigcsókoltam a nyakától indulva az állán keresztül végig, míg meg nem találtam ajkait.
-Nem lehet.-mondta huncutul-Megígértem a bácsikádnak, hogy vigyázok rád. Azzal teljes szenvedéllyel visszacsókolt.
Ez után az éjszaka után már csak egy dologban voltam biztos: nem létezik olyan, hogy ÉN vagy Ő. Csak is MI vagyunk!

VII.fejezet

Gyorsan elléptem az íróasztal mellől, ugyan is már nem hallottam a veszekedést. Odaléptem a ruhásszekrény mellé, ám ekkor Carter jött be a szobába. Arcán cseppet se látszódot, hogy megviselte volna az előbbi veszekedés sőt, kaján vigyorral mért végig. Mikor már úgy éreztem, hogy a hangom nem fog remegni az izgatottságtól és meglepetéstől megszólaltam.
-Tudsz adni valami ruhát?-kérdeztem nagy bociszemeket meresztve rá. Odasétált mellém, majd a hátam mögé lépett és végig simított a gerincemen. Ezután átölelt úgy, hogy tenyerét a hasamra tapasztotta, fejét pedig a vállamon nyugtatta.
-Minek a ruha?-kérdezte tettetett komolysággal.-Így sokkal sexybb vagy!-Felnevettem.
-Talán nem kéne egész nap egy szál törülközőben rohangálnom!-mondtam majd csibészesen-suttogva hozzá tettem-A végén még meglát Josh...-azzal lefejtettem kezét a hasamról. Odaléptem a szekrényhez. -Csak egy fölső kellene. A nadrágom épségben maradt.-kotorásztam egy kicsit az ingei között, s közben hallottam amint becsukja az előbb olvasott könyvet. Nem szóltam semmit. Még nem tudtam mi legyen. Egyenlőre nem akartam neki szegezni a kérdést, hogy mi az a könyv. Találomra lekaptam egy kék inget majd Carterhez fordultam.
-Amíg ezt felveszem, telefonálnál a bácsikámnak? Mond meg neki, hogy jól vagyok csak egy kicsit késni fogok.-mondtam. Ő nagy komolyan elém állt és megcirógatta meztelen vállaimat.
-Bonnie. Az orvos Josh és az én felügyeletemre bízott. Holnap különben is vissza kell menned a kórházba, és mint tudjuk most éppen nincs biciklid amivel közlekedni tudsz. Szóval ma itt kell maradnod.-mélyen a szemébe néztem és a kacérság falán átnézve megláttam az őszinte aggódást.
-Hát jó.-rántottam meg a vállaimat.-Ha Edward bácsikám is beleegyezik akkor az éjszakát itt töltöm. De valami ruhát szerezned kell nekem!-jelentettem ki mosolyogva. Hirtelen átölelt és azt suttogta "köszönöm!", majd kiment a szobából. Egy percig csak bámultam magam elé a meglepettségtől. Azt hittem, hogy a kérlek és köszönöm nem szerepel Carter szótárában. Jó tudni viszont, hogy érzékeny...na jó ne túlozzunk: kedves oldala is van, és nem csak az a tapló aki pár perc után belemászik a lányok szájába. Felvettem az inget majd belenéztem az alsónemű fiókba. Kivettem egy piros-fehér kockás boxert és belebújtam. Mikor belenéztem a tükörbe úgy éreztem, hogy elrepedt egy-két bordám az elfojtott nevetéstől. A hajam úgy állt mint egy szénaboglya, a homlokomon pedig kissé átvérzett a kötés. Az ing százszor nagyobb volt rám, az alsó pedig...Arról inkább nem beszélnék. Hirtelen hangos kacagást hallottam meg az ajtóban. Carter a hasát fogta a röhögéstől.
-Azonnal hozd el a ruháimat vagy hazamegyek! Molly majd összeszed néhány darabot. A fehérneműket se felejtse el!-kiáltottam a távolodó hahotázás után. Majd utána szaladva hozzá tettem.-Taplóság kiröhögni egy lányt!
Visszamentem a fürdőbe és összeszedtem a szennyes ruháimat, majd beledobtam a szennyes tartóba. Nem tudtam mit csináljak amíg Carterék nem érnek haza. Leültem hát az ágyra és onnan szemléltem meg a szobát. A bútorok -akár csak a lentiek- antikok voltak és mind sötét színűek. A polcokon nem volt sok fénykép viszont annál több érdekes tárgy helyezkedett el.
-Nos, mit csináljunk?-kérdezte az ajtóban álló Carter. Nagy szemeket meresztettem rá.
-Ti...te...nem?-motyogtam.
-Nem, én nem mentem csak Josh. Olyan fél óra és visszajön.-mondta és oda feküdt mellém az ágyra.-Gyere ide!-mutatott a mellkasára. Mikor mosolyogva megráztam a fejemet megfogta a karomat és odahúzott. Mind két kezemet ráfektettem izmos mellkasára, s a fejemet kezeimen nyugtattam. A nyakamat simogatta és közben -csak, hogy ne legyen csend- valami különös dalt dúdolt.
-Ne csináld!-böktem oldalba pár perc után, mikor már úgy éreztem, hogy leragadnak a szemeim.
-Hatásos volt?-vigyorgott rám de abba hagyta a dúdolást. Bólintottam.-Akkor jó, mert pihenned kell. -azzal újra dúdolni kezdett. Most már nem ellenkeztem: hagytam, hogy a dallam magával ragadjon... Álmomban végig Carter kék szemeit láttam. Nem aludhattam sokáig mert mikor visszanyertem a tudatomat még mindig ugyanúgy feküdtem Carter mellkasán ám most épp Josh-sal beszélt. Nem nyitottam ki a szemeimet, inkább hallgatóztam egy kicsit.
-...biztosan mindkettőnké rajta volt?-kérdezte Carter és éreztem ahogy végig simít a hajamon.
-Biztos.-jelentette ki Josh de többet nem szóltak egymáshoz, és a nagy csönd miatt újra elnyomott az álom. A mostani viszont sokkal de sokkal furcsább volt mint az előző. Most egy abroncsos halványzöld ruha volt rajtam és egy partin voltam. Az emberek arca el volt mosódva, kivéve a kísérőmét: Carter. Táncoltunk a csillagok alatt s közben a tömeg lassacskán eltűnt. Ekkor Carter szemei bevörösödtek és hosszú hegyes karmai nőttek melyekkel megsebezte az arcomat. Majd szép lassan Carter füstté vált, s engem egyedül hagyott a vaksötétben és fájdalomban.
Arra ébredtem, hogy Carter rázza a vállamat. Először fel sem ismertem, hogy ki ő és elhúzódtam tőle. Az álom olyan valóságos volt...
-Carter?-kérdeztem s mikor egy halk "Igen?"-nel felelt a nyakába ugrottam és próbáltam lenyugodni.
-Josh!-kiáltott ki miközben én görcsösen kapaszkodtam a nyakába.
-Mi történt? Mit csináltál vele?-kérdezte az éppen belépő Josh. Letérdelt az ágyra és próbálta lefejteni a karjaimat Carter nyakáról de annyira megijedtem, hogy nem bírtam...nem akartam elengedni.
-Valamit álmodhatott. Úgy kapálózott mint egy szélmalom.-felelt Carter.
-Hallottam, hogy a nevedet sikítozza de azt hittem...mindegy...-köszörülte meg a torkát Josh.
-Ne hagyj el!-suttogtam Carter fülébe rémülten. És most jöttem csak rá, hogy ezt most komolyan gondolom. Nem akarom, hogy elhagyjon.
-Nem foglak, ne félj!-suttogta s közben próbált nyugtatgatni.-Gyere, menjünk le.-nagy levegőt vettem és lazítottam a szorításomon. A szemeibe néztem s nem bírtam megállni, hogy ne csókoljam meg. Nem tudom, hogy Josh mögöttem van-e még de nem is érdekel. Carter azonban eltolt magától és én értetlenül néztem rá. Szomorú tekintettel magyarázkodott.
-Biztosnak kell lennem abban, hogy nem az alkohol irányít. Meglátjuk, hogy holnap mit szólsz a mai naphoz.-azzal felállt az ágyról. Magam elé bámultam. Nem az alkohol irányít! Én akartam az egészet! ÉN! Carter felém nyújtotta a kezét és én elfogadtam. Lementünk a konyhába ahol Josh épp a....
-Mennyi az idő?-kérdeztem. Teljesen elvesztettem az időérzékemet.
-Mindjárt kilenc óra.-mondta Josh. Este. Kilenc. Óra. Van.????.
-Edward bácsi nagyon dühös volt?-haraptam be az alsó ajkamat.
-Csak aggódott. Oh, és megfenyegetett minket.-mondta vigyorogva Josh és cinkosan Carterre kacsintott.
-Megfenyegetett?-kérdeztem vissza. Ez nem vall Edward bácsira.
-Ahan. Engem meg Cartert, hogy aszondja: "Ha Bonnienak egy haja szála is meggörbül, akkor azt ajánlom nyitott szemmel aludjatok! Előveszem a régi cölöpöket meg a puskámat és lesbe fogok állni! Most pedig ereggy és vigyázz rá!"-mind a hárman felnevettünk. Ez tényleg nem rá vallt. Míg a fiúk beszélgettek és kenyér darabokat vagdostak egymáshoz szimpla viccből, én kimentem szétnézni a nappaliba. Hatalmas volt, bár a fotelok és kanapék teljesen kitöltötték a teret. Körbejártam a helyiséget majd úgy gondoltam szívok egy kis friss levegőt. Kiléptem a sötétségbe. Egyetlen fényforrásom az ablakokon kiszűrődő lámpafény volt. Oda-vissza sétálgattam a kavicsos kocsifelhajtón és azon gondolkoztam, hogy holnap a kórház után el kell menni megvenni a felszereléseket. És a könyveket is holnap osztják ki. Jó sok dolgom lesz. Ekkor megcsikordult mögöttem a kavicstenger.
-Holnap tényleg el kell mennem vásárolni...-mondtam oda se nézve. Hátulról átkarol Carter és arcát az enyémhez nyomta.
-Honnan tudtad, hogy én vagyok?-kérdezte és még mindig nem engedett el.
-Tippeltem...-sóhajtottam és megfordulva megcsókoltam. Nem vártam meg, hogy tiltakozni kezdjen mondván, hogy "most még az alkohol irányít", úgyhogy ellöktem magam tőle és bementem a házba. Leültem a kandallóval szemben lévő kanapéra és vártam...csak nem tudom, hogy mire...Talán abban reménykedtem, hogy utánam jön és azt mondja "Szeretlek!"?
Mikor Josh szólt, hogy kész a vacsora, dühöngve megmondtam neki, hogy kösz,de nem vagyok éhes és felmentem Carter szobájába. Nem tudtam mit kezdjek magammal, hát elővettem egy francia bugyit az elhozott ruháim közül majd Carter szekrényéből egy fehér inget és bezárkóztam a fürdőbe.
Megengedtem a vizet, de most már forró vízzel zuhanyoztam le. Ez valamennyire megnyugtatott, ellazított és hagyott gondolkozni...Viszont a gondolataim csak egy személy körül forogtak akire ebben a pillanatban haragudtam. És elmondhatatlanul szerettem. De leginkább féltem. Féltem, hogy az iskolában hogy fog viselkedni velem? És az iskolán kívül? Még is csak egy tanár én pedig a diákja. Még ha csak 4 -nemsoká 3- év van is köztünk... Átfutott az agyamon, hogy ha esetleg átmennék egy másik gimnáziumba akkor már nem lenne a tanárom. De akkor Mollyval mi lesz? Bonyolult, fájdalmas, megoldhatatlan....Legjobb lesz ha most azonnal hazamegyek. Felvettem a fehérneműket, az inget és a comb farmert majd halkan kinyitottam az ajtót. Hihetetlen de már megint kiabáltak. Min tudnak ennyit veszekedni? Kinyitottam az ablakot és kinéztem rajta. Úgy tűnt, hogy az indák elég erősek ahhoz, hogy le tudjak rajtuk mászni. Kiraktam a lábaimat majd lassan leereszkedtem. Halkan átfutottam a kavicsos felhajtón és megkerestem a szandálomat, majd irány be az erdőbe, s onnan rohanni kezdtem. Szinte biztos voltam benne, hogy jó fele megyek, ám egyre rosszabb ötletnek tűnt, hogy eljöttem. Fáztam és az öltések is felszakadtak a homlokomon. Eltévedtem. Na ennyit a hatodik érzékről...Körülnéztem de csak a sötétséget láttam. Hátrálni kezdtem de két lépés után hangos, öblös morgás hangzott fel mögöttem.
-Ki az?-kérdeztem de inkább a "Mi az?"-t kellett volna feltennem és megfordultam. Most a másik irányba kezdtem a hátrálást, és egészen addig mentem ameddig neki nem vethettem a hátamat egy fának. Hangosan ziháltam és szívem úgy kalapált, hogy azt hittem kiugrik a helyéről.
Ekkor hirtelen két hatalmas mancs szegezett a földnek.