-Segítenél?-kérdezte Josh aki négykézláb hevert a földön. Gyorsan észbe kaptam és felsegítettem. Leültünk a kis padra és a pár perces csöndet én törtem meg.
-Mi a fene volt ez?-kérdeztem és kezemmel egy nagyobbféle gömböt formáztam, csak, hogy tudja erre az egész jelenetre értem. Arcát a tenyerébe temette de közben nemet intett a fejével.
-Nem hiszem, hogy most van itt az ideje annak, hogy megtudd.-szólt halkan és átölelte a vállamat. Belenéztem zöldes-sárga varázsos szemeibe és melegség öntött el. Akármennyire is fúrta az oldalamat a kíváncsiság, bólintottam, hogy rendben van. Pedig semmi sem volt rendben. Legalább is minden erre utalt.
-Akkor mikor?-kérdeztem halkan. Elmosolyodott és közelebb hajolt. Édes lehelete csiklandozta a fülemet, és borzongás futott végig rajtam.
-Egyszer.-súgta. Lehunytam a szemeimet. Hagytam, hogy most szétáradjon bennem a rég elrejtett érzés. Minden pillanatát ki akartam élvezni a boldogságnak, ha csak 1percig tart is. Jó volt most itt ülni a csöndben Mr.Josh-sal és tudni, hogy kalandok várnak rám. Azt hiszem, hogy azt remélem így meg fogom találni magamat.
Egy másik érzelem is feléledt bennem, de ez nem Joshnak szólt.
-Ki volt az a tanár?-kérdeztem és kinyitottam a szemeimet. De senki sem ült már mellettem. Na...ez...már...cink! Pislogtam egyet hátha csak káprázik a szemem, de nem volt már itt. Sóhajtottam és felkeltem a padról. A boldogság, huss-elröppent jó messzire, nyomot se hagyva maga után. Tényleg csak egy percig tartott. De vajon miért hagyott faképnél? Elindultam a lépcsők felé, ám ekkor a titokzatos tanár jött velem szembe, és két érzés áradt szét bennem. Az egyik, azt súgta, hogy szégyen a futás de hasznos! A másik....nos, a másik eléggé vad gondolatokat szült bennem amikre nem voltam büszke. De mivel valamelyik érzelemre hallgatnom kellett, így az elsőnél döntöttem és hátra arcot csináltam. Alig mentem két lépést utánam szólt.
-Te vagy Bonnie Raullin?-nem tudtam, hogy feleljek-e neki. Egyáltalán megálljak-e? Végül is nem parasztnak neveltek...
-Igen. Üdvözlöm.-megfordultam, de orra buktam a küszöbben. Elkapott. Kezeimet a mellkasának támasztottam, ő pedig a derekamat fogta.
-Minden rendben?-kérdezte és talpra állított. Az arcom színe versenybe szállhatott volna egy pipaccsal. És győzött volna.
-Igen.-motyogtam és lenéztem a papucsomra. Nem mertem a szemeibe nézni, legalább is addig ameddig az arcom színe vissza nem vált.
-A nevem Carter Will és én vagyok a fiúk testnevelő tanára.-mutatkozott be csak, hogy megtörje a csendet amiért én iszonyú hálás voltam. A pipacsságom el is múlt és végül viszonoztam az üdvözlést.
-Örvendek.-felnéztem a jég kék szemekbe. Különös, de nem éreztem azt a melegséget amit Mr.Joshnál. Sőt, semmit se éreztem csak ürességet. Mintha a tekintete egy mélységes-mély tenger lenne. De minden tenger rejt kincseket-gondoltam.-Nem tudja, hogy hová tűnt Mr.Josh?
-Haza kellett mennie mert nem érezte magát valami fényesen.-látta, hogy mennyire elszontyolodtam így gyorsan hozzá tette.-De holnap már jön. Addig is, engedelmeddel körbevezetnélek itt az iskolában!-rám mosolygott annyira csibészesen, hogy arra gondoltam talán magában tényleg kieszelt valami csínyt.
-Rendben.-egy ideig róttuk a suli folyosóit és minden terembe benéztünk. Volt, hogy egy-egy tárgyhoz vagy fényképhez hozzáfűzött egy mondatot, s végül ezekből a mondatokból megtudtam a suli történetét. Mikor már a földszinten jártunk megengedtem magamnak, hogy feltegyek egy-két kevésbé személyes dolgot az életéről.
-Nem mindig tanár akartam lenni.-felelte arra a kérdésemre, hogy mindig erre a munkára vágyott-e.-Hidd el nekem, nagyon sok minden meg fordult a fejembe. Egyik nap még orvos, a másik nap költő akarsz lenni. Végül pedig majd mások eldöntik mi is legyél.-ezt úgy mondta minthogyha számára valami nagyon-nagyon fontosról kellett volna lemondania a tanári állása miatt. Erre azonban már nem kérdeztem rá, mert magánügy. Miután meg mutatta az ebédlőt és a két torna termet, kimentünk a focipálya szélén lévő padok egyikéhez és folytattuk beszélgetésünket. Mollyék elég lassan haladtak, még legalább fél óra mire végeznek.
Jelentéktelen dolgokról beszélgettünk, és olyanokat kérdezett amiken én sose gondolkodtam még el. Megkérdezte melyik a kedvenc színem és virágom, mit szeretek jobban a rock-ot vagy pop-ot? Végül újra az iskolára terelődött a szó.
-Ha holnap vissza jössz akkor előkeresem majd neked a kötelező olvasmányok listáját. Arra emlékszek, hogy Homérosz: Odüsszeia fent van a listán.-elhallgatott. Arcomat a nap felé tartottam, hogy egy kicsit megmelengesse. Mikor nem szólalt meg Carter, kinyitottam a szemeimet és ránéztem. Szemmel láthatóan közelebb jött. Kezét felém nyújtotta és halkan, vágyakozással suttogni kezdte az Odüsszeia első énekéből egy részletet.-Csakhogy nem tarthatta meg őket, akárhogy akarta:
mert önnön buta vétkeikért odavesztek a társak,
balgák: fölfalták Hüperíón Éeliosznak
barmait, és hazatértük napját ő elorozta.
Istennő, Zeusz lánya, beszélj minekünk is ezekből...-a kezét a tarkómra csúsztatta és óvatosan maga felé húzott. Nem ellenkeztem. De vajon miért?
-Bonnie!-kiáltott fel a húgom és elkezdett felénk szaladni. Hihetetlen gyorsasággal, mint két rajtakapott tini ketté röppentünk és én mosolyt erőltettem az arcomra. Molly a karjaimba ugrott.
-Szia, te! Na, hogy tetszik a suli?-kérdeztem kedvesen és az ölembe vettem. Lerítt róla, hogy élvezte a "kirándulást".
-Csodaszép! Ms.Pearl azt mondta, hogy az elsősöknek vannak olyan óráik amikor meséket néznek és amikor csak játszani kell!-látszott, hogy nagyon tettszik neki az iskola.
-És ön, Bonnie élvezte?-kérdezte a mellettem ülő alak, akiről most legszívesebben tudomást se vettem volna. Pedig egy ilyen dologhoz ketten kellenek.
-Nekem is tettszik az iskola-mondtam majd egy kis szünet után hozzá tettem-Mr.Carter.
-Ő kicsoda?-kérdezte Molly.
-Ő itt Mr.Carter Will a gimis fiúk testnevelő tanára. Ő pedig itt a húgom, Molly Raullin.-mutattam be őket egymásnak.-Gyere Molly, meg kellene keresni néhányat a tanáraink közül.
-Ne aggódj kedves Bonnie, majd én elviszem a kis Mollyt és bemutatom a tanárainak!-mondta Ms.Peral.
-Jó ötlet Pearl!-kiáltott föl Carter-Addig én a bájos Bonniet mutatom be a tanárainak.
-Hurrá.-mondtam cseppet se lelkes hangon. Mikor Mollyék már messze jártak felé fordultam.-Mondja csak Mr.Carter. Hány éves is?-pislogtam rá ártatlanul. Elmosolyodott.
-Tudom, hogy mire gondolsz de nem az történt aminek hiszed!-válaszolta mosolyogva.
-Miért, minek hiszem?-emeltem föl egyik szemöldökömet.
-Azt csak te tudhatod. No de gyere, be kell, hogy mutassalak a leendő tanáraidnak!-felmentünk a tanáriba ahol mostanra már igazi kis tömeg gyűlt össze. Először egy rövid, vörös hajú és kampós orrú nőhöz mentünk oda. Kiderült, hogy ő fogja tanítani az irodalmat és nyelvtant. Ihola Vicsey-nek hívták.
A következő egy barna, vállig érő hajú, szigorú tekintetű nő volt. Az ének tanár, akit Eva Stengler-nek hívtak. Megismerkedtem még a történelem, informatika és matematika tanárokkal is akik mind férfiak voltak s végül a testnevelő tanárommal is aki egy magas, szőke hajú és zöld szemű fiatal nő volt.
Ezután lementünk-igen, mentünk ugyan is Carter végig a nyomomban járt-a földszintre és megkerestük Mollyt. Épp egy fiatal barna hajú szemüveges nőnek mutatkozott be.
-Jó napot!-köszöntem mosolyogva.
-Szia. Te biztos Bonnie vagy!-mondta és kezet nyújtott-A nevem Cornelia Smith. Én vagyok Molly osztályfőnöke.
-Ooh, örvendek!-mondtam majd sietve hozzá tettem-Nem bánná ha holnap vennénk át a papírokat és a vásárlási listát?
-Nem, persze, hogy nem. De még Mollyt gyorsan beszeretném mutatni az osztályfőnök helyettesnek, ha nembánod...-hogy a fenébe is nem bánnám! De azért mosolyogva bólintottam. Mikor elmentek meg akartam fordulni és kimenni a teremből, de Carter az ajtót támasztva elállta az utamat és nagyon szomorú fejet vágott.
-Már is menni akarsz?-kérdezte.
-Bátorkodnám megkérdezni újra, hogy hány éves is maga?-elnevette magát és elállt az útból. Természetesen nem teljesen így kénytelen voltam a hátamat a mellkasának nyomni, hogy kiférjek. Ezt a nyomulást, öcsém!
-Mehetünk Bonnie! Kiáltott Molly, és én kapva az alkalmon megragadtam a karját és elkezdtem vonszolni a tároló felé. Kioldottam a láncot és felültettem a csomagtartóra. Úgy terveztem, hogy a kapunál szállok fel, de nagy meglepetésemre Mr.Carter az utamat állta. Bizsergett a tenyerem, és úgy éreztem, hogy arca ezt elmulasztaná.
-Mit akar?-kérdeztem. Rosszalló arcot vágott.
-No de Bonnie, hogy beszélsz a tanároddal?-mikor látta, hogy nem győzött meg megforgatta a szemét és normális hangnemben folytatta.-Holnap elég ha tíz órára bejössz a papírokért...stb...stb.-bólintottam és kitoltam a kapun a biciklit. Ám mikor felszálltam még utánam kiáltott.
-Huszonegy!
-Hogy micsoda?-kérdeztem vissza. Huncutul elmosolyodott.
-Huszonegy éves vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése