XI.fejezet

Futottam ahogy csak bírtam, még elakartam érni az iskolához mielőtt a bácsikám rám küldi a rendőrséget. Bár ki tudja? Az is lehet, hogy észre se veszi. És egyáltalán miért jöttem el a kórházból, ha egyszer úgy is vissza fognak vinni? Egyszerű. Mert szerelmes vagyok.
Bekanyarodtam az egyik sarkon és belefutottam Joshsba.
-Bocs.-mondtam és kikerülve már menni is akartam tovább de ő elkapott.
-Mi a jó büdös francot művelsz Bonnie?-kérdezte visszafogott ámbár iszonyú dühös hangon.-Neked a kórházban van a helyed!-mondta és megragadva a karomat húzni kezdett a kórház felé.
-Engedj el!-sikítottam. Annyira meglepődött, hogy lehullott rólam a keze. Kihasználtam az alkalmat és futottam tovább az iskola felé. Ám Josh elkapott. Lefogta a kezeimet és befogta a számat.
-Figyelj Bonnie. Ezt a te érdekedben teszem. Mert....-elharapta a mondatot-....hagyjuk...-azzal visszaráncigált a kórházba. Mikor már az épület belsejében voltunk és átadott a doktornak sírva felé fordultam és azt üvöltöttem "Gyűlöllek!". Végül hívtak egy őrt aki lefogott és betuszkolt a szobába. Egy ideig őrjöngve dörömböltem a kórterem ajtaján, majd behúzódtam a legsötétebb sarokba és csak sírtam. Mikor a nővér bejött, hogy odaadja a vacsorát mint az őrült úgy futottam az ajtó felé, de a jó erőben lévő bácsikám visszatartott. így hát újra a sarokba kuporodtam.
Jóval sötétedés után ismerős hang ütötte meg a fülemet s közelebb kúsztam az ajtóhoz.
-Csak had nézzem meg hogy van.-kérlelt valakit Carter.
-Tűnj el! Hát nem okoztál már elég bajt? Őt is tönkre akarod tenni?-kérdezte mérgesen Edward bácsi. Nem akartam, hogy el menjen Carter. Tenyeremmel dörömbölni kezdtem az ajtón és a nevét sikítoztam.
-Carter! Carter! Segíts! Vigyél haza Carter! Ne hagyj itt!-hallottam amint megpróbálja kinyitni az ajtót majd azt morogja "A francba, zárva van!".
-Itt vagyok ne félj!-mondta az ajtó túloldaláról.-Segítek....Segítek de...Zárva van.
-Nem hiába.-hallottam Edward bácsi hangját.-Így nem juthatnak be hozzá a hívatlan vendégek.
-Gyere be kérlek...-nekidőltem az ajtónak és közben fogtam a fejemet. Annyira fájt, hogy nem ölelhetem át...
-Bácsikám, engedd be hozzá! Hiszen szenved!-parancsolta Molly. Csend támadt majd hirtelen megszólalt Edward bácsi.
-Nővér! A kulcsokat.-kattant a zár és alig, hogy kinyílt az ajtó kirobbantam és a karjai közé vetettem magam. Szaporán vettem a levegőt és megállíthatatlanul folytak a könnyeim.
-Csss...-csitított és felkapott. Lábaim a dereka köré fonódtak ő pedig a combom alá nyúlva tartott meg. Bevitt és lefektetett az ágyra. Nem vártam meg, hogy megkerüljön és mellém feküdjön: magamra rántottam és olyan szenvedéllyel csókoltam meg, hogy még az ajtóban álló Mollynak és Edward bácsinak is elakadt a lélegzete. Különösebben nem érdekelt, hogy itt vannak, csak arra tudtam gondolni, hogy Carter velem van. Végül még is mellém feküdt és átölelve csitított.
-Mikor Josh elmondta mi történt,....hogy megszöktél és ő visszahozott ide, azonnal jöttem.-mondta és még jobban magához szorított.
-Remélem tudja Josh, hogy számomra már nem létezik.-mondtam és élveztem ahogy cirógatja a vállaimat.
-Azt hiszem sejti.-válaszolta mosolyogva. Elkezdett dúdolni és nehezedni kezdett a szemhéjam.-Ígérj meg valamit.-suttogta mikor már alig voltam magamnál.
-Micsodát?-kérdeztem laposakat pislogva.
-Hogy jól fogsz viselkedni.-mondta mosolyogva.
-Rendbennn...-azzal hosszú és mély álomba merültem.
Másnaptól fogva betartottam az ígéretemet és rendesen viselkedtem. Ez részben persze annak is köszönhető volt, hogy Carter minden este bejött meglátogatni. Végül szeptember elsején elhagyhattam a kórház menta zöld falait. Hívtunk egy taxit és mikor hazaértem meglepetés várt. A szobámban, az ágyon ott volt szépen lefektetve a vörös-abroncsos ruha. Egy kis cetlin ez állt "Évnyitóra jó lesz. Bocsáss meg!"
-Tayson.-mosolyodtam el. Felvettem a ruhát az ágyról és bementem a fürdőbe. Már csak alig két órám volt, hogy elkészüljek az évnyitóra. Letusoltam, megmostam a hajamat majd megszárítottam. Apró-csigás tincsekbe formáltam a hajamat, majd egy vörös-rózsás csatot a hajamba tűztem. Sminknek a szemhéj belsejétől kifelé haladva halványodva felkentem egy adag gyöngyház színű szemhájpúdert. Ajkaimat szinte olyan vörös rúzzsal kentem ki mint amilyen a ruha volt. belebújtam a ruhába majd leszaladtam a földszintre és megkerestem a bácsikámat, hogy megkérjem húzza meg a fűzőt.
-Szorosabban....szorosabban...még...oké.-a végén már alig kaptam levegőt de legalább arányos és karcsú vonalaim voltak.
-Nem fogsz elájulni?-kérdezte Edward bácsikám.
-Nem.-válaszoltam-Jut eszembe! Carter visz el engem és Mollyt az évnyitóra, szóval neked nem muszáj eljönnöd.-nem vártam meg a válaszát felmentem az emeletre még utoljára belenéztem a tükörbe. Míg az általános iskolások fekete-fehérbe mentek, a gimnazisták estélyit és szmokingot viseltek...Kintről duda szó hangzott fel.
-Kész vagy Molly?-kérdeztem és bementem a szobába.
-Gyűlölöm ezt a béna felsőt!-morgolódott miközben lefele mentünk a lépcsőn-Mért nem lehetek olyan csinos mint te?
-Hidd el, hogy százszor csinosabb vagy!-mondtam. Mikor kiléptünk az ajtón és Carter meglátott a lélegzete is el. Ám amikor én megláttam, hogy Josh is mellette ül visszafordultam.
-Edward bácsi!-kiáltottam-Nem hívnál taxit?-a kocsi felé fordultam. Integettem Carternek és csókot dobtam neki, majd Joshoz fordulva felemeltem középső ujjamat.-Tudod mit? Hagyd csak. Majd megyek gyalog...-odasétáltam Carterhez és nyomtam egy csókot ajkaira. Beültettem hátulra Mollyt, majd becsuktam az ajtót és Carterhez fordultam.
-Én nem szívok vele egy levegőt. Szeretlek.-azzal elindultam a főút fele.
-Ne csináld ezt Bonnie. Kérlek. El fogunk késni.-mondta és megfogta a karomat.
-Menny csak. Én úgy se fogok senkinek se hiányozni...
-Hogy lehetsz ennyire makacs?-kiáltott fel majd beült a kocsiba és nagy port kavarva elhajtott. Ezek szerint összevesztünk? Végig mentem a poros fűúton majd elérkeztem az erdős részhez. Mentem egy darabig mikor halk morgás ütötte meg a fülemet, majd valaki elkapott hátulról.