-Hella? Ki az a Hella? - kérdezte Josh a falat bámulva. Én még mindig remegtem a zokogástól és húgomat erősen magamhoz szorítottam. - Hella. Talán...talán ez csak egy becenév, vagy álnév. Nem ismersz olyan valakit akit Helgának vagy Heremisznek hívnak? - én azonban alig hallottam meg, hogy mit mond. Tűnődve nézte a feliratot majd mikor már épp felcsillant a szeme a felismeréstől....
-Hozz...Whiskeyt...- nyögtem és újra magamhoz szorítottam Molly dermedt testét. A vér már rá volt alvadva a ruhájára és a falra is. Talán már tegnap este meghalt...Most elakartam felejteni ezeket a gondolatokat, nem akartam a tudatomnál lenni...Josh arca azonban elsötétült.
-Én csak hülyeségből mondtam a whiskyt Bons. Nehogy leidd magad, az nem segít...-ajkam remegett a szomorúságtól de azért mosolyra húzódott. Fájdalmas mosolyra. Minden izmomat megfeszítve feltápászkodtam majd húgom hóna alá nyúlva felemeltem.
-Mit csinálsz Bonnie? - kérdezte kerekre nyílt szemekkel. Mérgesen rámordultam.
-Legalább holtában vigyázni akarok rá! - elindultam lefelé de Josh az utamat állta. Védekezően maga elé nyújtotta kezeit.
-Ez beteges Bons. Belefogsz őrülni! - nagy levegőt vettem és teli torokból ordítani kezdtem.
-NEM ÉRDEKEL MENNYIRE BETEGES! NEM HAGYOM, HOGY CARTER UTÁN A HÚGOM IS A TRÓFEÁJA LEGYEN! ÉS HA NEM TUDOD HASZNOSSÁ TENNI MAGADAT AKKOR TŰNJ EL AZ UTAMBÓL! - el akartam menni mellette de ő egy mozdulattal átkarolt. Először küzdöttem, sírtam, majd lassan csillapodni kezdtem. Odasétáltunk az ágyhoz és leültünk rá.
*
Már bőven besötétedett mikor elaludtam. Halványan reménykedtem abban, hogy álmomban megnyugszom egy kicsit de nem. A rémálmok tépdesték a testemet, fájt, kínzott és sírva ébredtem fel. Josh szobájában voltam s most egy zöld selyemtakaró volt rám terítve. Ő az ablak előtt állt, a kintről beáradó holdfény sejtelmes fénybe vonta. Körbenéztem a szobában majd középső és mutató ujjammal megmasszíroztam lüktető halántékomat majd azonnal a könyökhajlatomhoz nyúltam. Égő, szúró fájdalmat éreztem. Mikor ránéztem egy hatalmas vörös, kék foltot pillantottam meg aminek közepén egyetlen apró kis fekete pont volt.
-Az éjjeli szekrényben találsz fájdalomcsillapítót. - szólt Josh, de még mindig kifelé meredt. Egy percig csak pislogtam rá és azon gondolkoztam, hogy mit nézhet. De a fájás egyre erősödött így hát felkeltem és kipattintottam egy szem gyógyszert. Kis habozás után felkaptam a gyógyszeres levelet és még négy kis fehér bogyót a tenyerembe rejtettem. - Szerintem egy is elég lesz. - a hűvös lehelet csiklandozta a tarkómat, a lágy hang pedig a csontomig hatolt. Josh a hátam mögött állt: először fél lépésnyire mögöttem, majd pedig teljesen a hátamhoz tapadt. Bal keze a hasamra vándorolt és magához vont, jobbjával pedig a fehér gyógyszereket tartó kezemet fogta meg. A hűvös bőr, a halk morgás, a dallamos légzés. Ezek mind olyan dolgok voltak melyektől meg tudtam nyugodni...még most is.
Ujjaim elzsibbadtak, szétnyíltak és a fehér gyógyszerek kigurultak belőle. Felsóhajtottam ahogy megcsókolta az ujjaimat és azt suttogta "-Helyes". A keze, mely eddig a hasamat simogatta, most a bordáim között siklott fel...és fel...és fel...
Ajkai hozzáértek a fülemhez majd bal arcát az enyémhez nyomta. Egyetlen bizonytalan lépéssel az ágy széléhez léptünk és leereszkedtünk rá. A puha matrac besüppedt, a finom selyem pedig kellemesen simogatta tarkómat.
Lassan lekerült rólunk a felső. A csodálatos, szobor szerű kockahas, a fel-le mozgó kemény mellkas...Szégyen, hogy én ehhez képest hogy nézek ki. Ez azonban Josh száját nem zavarta: ajkai és nyelve finoman siklottak végig a testemen, bebarangolva annak minden zugát. A felszakadozni készülő sóhaj azonban a torkomra forrt mikor szöget ütött fejemben a felismerés. Eltoltam magamtól Josht, felkaptam az ingemet és az ágy, egy távoli sarkába kuporodtam a párnák közé. Felszenvedtem magamra a melltartót és a felsőt, közben pedig ügyeltem, hogy ne nézzek a férfira.
-Mi a baj? - kérdezte halkan és közelebb csúszott. Megmarkoltam a mellettem lévő párnát, amit ő a félelem jelének vélt ezért inkább hátrább húzódott. Ha úgy vesszük igaza is van. Félek. De nem tőle. Hanem Juliette-től, Hellától...a temetéstől. Összevontam a szemöldökömet miközben próbáltam összefonni a szálakat. Mikor kattant valami odabent, ijedten-vádlón Joshra néztem.
-Hol van a húgom? És hogy kerültem ide? - arra emlékszek, hogy elmentünk a házhoz...a szoba...a bácsikám...a vér....a húgom...Hella..Hella..Hella.. Josh azonban szemmel láthatóan megkönnyebbült egy kicsit, hogy nem tőle félek. Odakúszott mellém, befészkelte magát a párnák közé és átölelt.
-Miután tudod...elaludtál hazahoztalak. - rám sandított, hogy ellenőrizze mennyire haragszom a dolog miatt. Mikor látta, hogy csak meredek magam elé, elképzelve a történteket, folytatta. - Felhoztalak ide és a biztonság kedvéért vasfüvet juttattam a szervezetedbe.
-Hogyan? - kotyogtam közbe. Bár sejtettem a választ, és kezem önkéntelenül is a könyökhalatom felé vándorolt, hallani akartam ezt az ő szájából is.
-Injekcióval. - felsóhajtottam majd bólintottam, hogy "Oké, mond tovább!" - Azután még tettem pár...óvintézkedést is.
-Mint például? - nem tudtam eldönteni, hogy mit akarok. Egyszerre haladtam is volna, hogy mihamarabb megtudjam mit tett a húgommal, másrészt mindent fontosnak találtam és muszáj volt rákérdeznem.
- Először is kerestem egy embert. A tudatommal rávettem, hogy Holdköveket és gyöngyhagy...
-A tudatoddal rávetted? Azt meg hogyan? - kérdeztem kíváncsian és kissé összébb húztam magamat. Kint egy erős széllöket megrengette a fenyőket melyek behódolva illegették-billegették magukat.
-Ez olyan vámpír dolog. Ha szemkontaktust teremtünk egy emberrel bármit megtesz amit kérünk...akár el is felejthet dolgokat. - a meghökkenésem ellenére egy hang azt suttogta a fejemben, hogy pontosan erre lenne szükségem. Elfelejteni, hogy volt családom, elfelejteni, hogy hogyan találtam rájuk, elfelejteni a fájdalmat.
De végül csak ennyit nyögtem ki.:Értem. Folytasd. - néztem rá könyörögve.
-Tehát rávettem, hogy a kastély köré és az ágyad köré Holdköveket és gyöngyhagymákat helyezzen el. Ugyanis ha ezekhez hozzá ér egy vámpír a bőre felhólyagosodik, izzani kezd, erős fájdalmai lesznek és ha nem veszi el időben a kezét akár halálos is lehet. - ijedten rápislogtam de ő nyugtatóan megdörzsölte a vállamat. - Azután visszamentem a birtokra. És...-látszott, hogy nem akaródzik neki elmondani, hogy mi történt. Talán félt, hogy kiborulok.
-Minden részletet tudni akarok. - mondtam elszánt hangon. Beharapta alsó ajkát majd bólintott.
-Először a bácsikád testét rendbe szedtem. Kihúztam a fát a szívéből, átöltötöztettem, lemostam róla a vért. A szobát is megtisztítottam. Azután felmentem és a húgod testét - itt gyomrom görcsbe rándult, ajkaim pedig vékony pengévé aszalódtak - és szobáját is ráncba szedtem. Előtte még lefényképeztem az üzenetet. Azután eltemettem Mollyt és Edwardot Carter mellé. - elkerekedtek a szemeim, felpattantam az ágyról és nekihátráltam az ajtónak. Minden arcizmom rángatózott.
-Hogy érted azt, hogy Carter mellé? Hisz ő eltűnt! Juliette elvitte a testét! - kiáltottam és teljes erőmből belebokszoltam az ajtóba. Ennek azonban nem lett pozitív végeredménye: az ujjaim megreccsentek, az öklömről pedig lejött a bőr. Josh azonnal mellettem termett de én kitéptem magamat a karjaiból és az ablakhoz rohantam. Muszáj volt kiszellőztetnem a fejem. Azonban ez a terv porrá vált a nagy széllöketben. A puha gyepen, az erdő szélénél ott ült hosszú, fehér ruhában Juliette. Az erdő felé nézett majd mikor egy lágy szellő felborzolta haját, lefeküdt a zöld fűtengerre és a csillagokat kezdte kémlelni. Mindeközben én a fulladás első jeleit produkáltam.
-Josh...Itt van...Ott van...Lent...Van...Jul....Iette.
-Sss! - csitított s közben átölelte a derekamat. Az ágyhoz támogatott. - Ezt akartam elmondani neked. Elég bonyolult ez az egész történet. Biztos hallani akarod?
-Elment az eszed? Még hogy hallani akarom-e? IGEN! Képzeld hallani akarom! - kiáltottam. Egy arcizma se rándult.
-Emlékszel az üzenetre, ugye? Hella. Ez volt odaírva. Nos, a teljes neve Hellaranira Mineé. Amennyit megtudtam Juliettől...
-Juliettől? - kérdeztem értetlenkedve. De ő csak leintett.
-Azt majd később. Szóval Hellának volt egy férje, Max és egy nővére Helga. Az apád megölte Hella családját és ezért bosszút akart állni. Illetve állt is. Az apádon azután rajtatok, mivel ugye anyukád és az öcséd már...szóval ... tudod.
Miután volt itt Adaneyben a vámpír irtás és -itt kerül képbe- Juliette elmenekült. De szerette Edwardot. Elmondta. A világ legnehezebb feladata volt itt hagynia őt. Ezért is tette rá az átkot. Hogy ha visszatér újra együtt lehessenek. Csakhogy Hella tudomást szerzett minderről és a bosszúhadjáratába mindenki célpont volt aki apádhoz kapcsolódott.
Nyomozott egy ideig és részletesen megtudta Juliette történetét. Felkereste és az irányítása alá vonta őt. Tehát a tónál valójában Hellaranira beszélt.
-De hát Juliette megölte Cartert! És olyan dolgokat mondott el amiket...amiket mintha tényleg ő mondott volna! - annyira meglepődtem a hallottakon, hogy észre se vettem de végig kiabáltam.
-Megölte. Igen. De csak mert Hella úgy akarta. Ő irányította. És mint mondtam sokáig nyomozott utána így mindent megtudott. Juliette jó ... ember. Csak azért jött vissza vállalva a kockázatot, hogy megölöm, mert elakarta temetni Cartert. Az egész sírt ő készítette. - hitetlenkedve néztem Joshra. Beveszi ezt a maszlagot? Most ez komoly? Ahhoz képest, hogy én vagyok a barátnője, tök jól elvan Juliettel. De ha így állunk, akkor így. Nekem nyolc. Vagy kilenc.
Felálltam az ágyról és a kinti szeles időre tekintettel felhúztam egy dzsekit.
-Hová mégy? - kérdezte Josh. Megvontam a vállamat.
-Nem tudom. - feleltem a valósághoz hűen. Mert tényleg nem tudtam hova menjek. Családom nincs. Barátaim nincsenek. Josh is elárult, életem sincs már. Csak a döntések maradtak meg nekem. Könnyű vagy rögös út? Rögös vagy könnyű út? Majd eldöntöm később...Most balra át és el innen!
Lerohantam a lépcsőn Josh "Ne csináld ezt!", "Veszélyben vagy!" és "Szeretlek!" kiáltásaitól kísérve. Viaskodtak bennem az érzések hisz egyfelől azt akartam, hogy utánam jöjjön, öleljen magához, szeressen és óvjon. Másfelől pedig kiakartam szellőztetni a fejemet, egyedül akartam lenni lehetőleg úgy, hogy még csak véletlenül se zavarnak meg.
Feltéptem az ajtót és szembe találtam magam Juliette-tel. A vörös szemeknek most nyoma sem: kék szivárványhártyája fakó volt s haja is vesztett fényéből. Ellenben bennem tombolt a harag. A sejtjeim mintha tömegesen robbantak volna fel, szememben pedig gyilkos fény csillant. Ujjaimat begörbítettem és neki támadtam. Ahol értem ott vájtam körmömet a bőrébe, csomóstól téptem ki hosszú, barna haját és öklömmel szüntelenül ütöttem. Az a mérhetetlen nyugalom ami az arcára ült csak még jobban felbosszantott. És saját gyengeségem is, hogy nem tudok fájdalmat okozni neki. A haja visszanőtt, a sebei begyógyultak.
-Megnyugodtál? - kérdezve nagyot sóhajtva. Meglepetten rápislogtam majd felordítottam a tehetetlen dühtől. Hogy lehet valaki ennyire....ennyire...áhh!! Elfordultam és elfutottam az ösvény felé. Mikor már biztos lehettem abban, hogy nem hallanak és nem látnak, ledőltem az egyik fenyő tövébe és álomba sírtam magam.
*
-Ébresztő Csipkerózsika! - a halk női hang érzelem mentesen csengett. Tenyeremmel megdörzsöltem szemeimet miközben felültem az ágyon. A szobában félhomály uralkodott az elhúzott függönyök miatt. Juliette épp akkor tért vissza a fürdőből kezében egy összecsavart, vizes törülközővel. Lehuppant mellém a franciaágyra, felsóhajtott és rám nézve elmosolyodott. A törülköző a homlokomhoz érintette.
-Meghaltam vagy csak álmodok? - kérdeztem gyanakodva.
-Nem lehetek kedves veled? - kérdezte és felkelt az ágyról.
-Nem. Asszem nem lehetsz. Szóval mi történt veled? Beverted a fejed? - kérdeztem gúnyosan. Érzelemmentesen rám nézett majd fintorgott egyet.
-Josh rám parancsolt, hogy legyek veled kedves és vigyázzak rád. Nem tudom mit képzel magáról...Nem vagyok bébiszitter! - mérgesen rácsapott az asztalra ami megadóan összeroskadt.
-Remek. Szuper. Akkor mehetsz is. Vagy tudod mit? Ne fáradj, majd én megyek! - de ahogy felültem mellettem termett és visszanyomott az ágyra. Mielőtt tiltakozhattam volna megszólalt.
-Én szerettem Edwardot. - suttogta. A meglepettségtől elakadt a lélegzetem. - Elfogok menni. Esküszöm békén hagylak titeket. Csak annyit kérek: hidd el, hogy nekem ő volt a legfontosabb. - leült az ágy szélére - Nem akartam megölni Cartert! Én...Engem ... Engem Hella irányított!
És amennyi fájdalmat okozott nekem...
-Elhiszem. - mondtam és rámosolyogtam. Nem tudom hogy honnan jött ez a hirtelen barátság, de éreztem, hogy igazat mond.
-Bonnie. Én...ismerek egy...egy módszert amivel...el lehet pusztítani Hellát. De veszélyes és...
-Vállalom.
Bocs, hogy ennyi ideig tartott ennek a nyamvadt kis fejezetnek a megírása de el voltam foglalva.xD
Már csak 1 feji lesz amit fogalmam sincs mikor fogok hozni...:\
Most itt találtok meg: www.feketetunder.blogspot.com
Ez a fejezet ill. ez az egész történet tudom, hogy béna lett de az uccsó fejit megpróbálom jóra megírni.:))
Bonnie
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése