XXI.fejezet

[Megjött e legújabb fejezet. Vészesen közeleg a történet vége szóval most megpróbálok hosszabb és izgalmasabb részeket írni:)]
Készítettem nektek egy képet Bonnie-ról és Josh-ról :)))


-Gyere...gyere. - Josh kinyitotta a kastély ajtaját és áttámogatott a küszöbön. Teljesen ki voltam merülve, lábaim annyira remegtek, hogy alig bírtam menni és fejemben zúgtak a gondolatok mint a méhek. De még is mind közül a gyász volt a legocsmányabb, legkegyetlenebb, legkínzóbb érzés. A gyász ami most fekete füstként telepedett a lelkemre, a szívemre és az agyamra láthatatlanná téve azokat.
Leültetett a kanapéra és elszaladt egy takaróért. Pár másodperc múlva vissza is tért egy zöld-piros kockás takaróval, rám terítette majd a mellkasára vont. Egyikünk se szólalt meg: mind ketten a kandallóban ropogó tüzet néztük s halkan gyászoltuk Cartert. Nem volt már erőm arra se, hogy sírjak, pedig tudtam, hogy ez enyhítene a fájdalmon. Josh ölelő keze -ami máskor oly gyengéden simogatott- most görcsösen kapaszkodott a vállamba mintha az lenne az a bizonyos utolsó szalmaszál. Mind ketten üveges szemmel meredtünk a tűzre, még se láttunk többet egy nagy narancssárga foltnál. Agyunk teljesen elzsibbadt, lelkünk pedig belefáradt, hogy kiűzze testünkből a bánatot. Ott ültünk és mindketten lélek nélkül meredtünk a semmibe.
Szemhéjaim elnehezedtek, szemeim szúrtak, kezem pedig ernyedten lelógott Josh mellett. Alig fél perc múlva már egyenletes szuszogásom is belevegyült a tűz ropogásába és én belemerültem a drága öntudatlanságba.
Mikor felébredtem már bőven benne jártunk a délutánban: az ablakokon gyönyörű, sárga fény ömlött be és eltöltötte az egész nappalit. A kanapén feküdtem, egyik kezem lelógott a piros-zöld kockás takaró pedig a padlóra volt lecsúszva. A kandallóban már csak szürke hamu kupac emlékeztetett a tegnap estére. Tekintetemet végighordoztam a nappalin, de Josh nem volt sehol.
-Josh? - kérdeztem álmosan miközben beletúrtam a hajamba. Te jó ég, mennyi lehet az idő? Ránéztem a karórámra de annak mutatói nem mozdultak. Megkocogtattam az üveglapot de nem történt semmi. Felvettem a földről a takarót, magam köré tekertem és közben azon gondolkoztam, hogy hol lehet Josh. Ebben a pillanatban csörömpölés hangzott fel a konyhából. Tehát főzni próbál. Felkeltem a kanapéról és kikerülve a dohányzóasztalt elindultam a konyhába.
-Josh, mit csinálsz? - kérdeztem volna de a szavak a torkomra forrtak. - Ez nem lehet igaz...-helyette ez a suttogás tört fel belőlem. A mosogató mellett Carter állt egy serpenyővel a kezében és széles mosollyal üdvözölt. - Ez nem lehet igaz! - kiáltottam el magamat boldogan. Egymás felé szaladtunk kitárt karokkal, ám mikor elértük volna egymást hideg borzongás futott át rajtam. Lehunytam a szemeimet a következő pillanatban pedig már öleltem is...valamit. A valamin éreztem, hogy ruha van de nem lehetett élőlény hisz nem hallottam szívének dobbanását és nem éreztem a forró ölelést. Mikor kinyitottam a szemeimet elborzadtam a látványtól és felsikoltottam...
Elakadt a lélegzetem rémülettől és ettől felébredtem. Még sötét volt kint bár a fekete eget tinta kékké hígították a felkelő nap első sugarai. Kint esett az eső, a kandallóban pedig még mindigg pislákolt valamennyire a tűz. A kanapén feküdtem, egyik kezem lelógott a szélén a takaró pedig a padlón hevert. Ijedten körülnéztem de nem láttam sehol Josh-t. A konyhából csörömpölés hangja szűrődött ki amitől csak még hevesebben vert a szívem.
-Josh? - suttogtam nagyon halkan. Nem érkezett ugyan válasz de pohár csörgés hallatszódott újra. Felkeltem és lassan elindultam a konyha felé. Útközben felvettem egy fekete esernyőt a tartóból, hogy szükség esetén azt használhassam. Odalopóztam az ajtó mellé, nagy levegőt vettem és feltartott esernyővel beléptem a megvilágított konyhába.
-Sajnálom. Felébresztettelek? - Josh volt az kezében egy csészével, az illatok alapján egy jó erős teát főzött épp. - Mit akarsz azzal az esernyővel? - kérdezte homlok ráncolva. Elkerekedtek a szemeim, kiesett az esernyő a kezemből majd szám elé kaptam a kezemet és sírni kezdtem. Nekidőltem az ajtófélfának és lassan lecsúsztam a padlóra. Josh lerakta a csészéjét az asztalra és mellém ült. Mindkét karjával átölelt és csitítani kezdett.
-Ne sírj. Kérlek Bonnie, ne sírj. Nincs semmi baj. Nincs..Nincs..-karjaimat a nyaka köré fontam s hamarosan az ő vállát áztatták krokodil könnyeim. Egyik kezét térdhajlatom, másik kezét pedig lapockáim alá csúsztatta és egy könnyed mozdulattal felemet. Visszavitt a nappaliba és lerakott a kanapéra. Felvette a padlóról a takarót és rám terítette. Megsimogatta tarkómat és belenézett kisírt szemeimbe.
-Hozok teát. - hamarosan meg is érkezett két gőzölgő csészével. Az egyiket odanyújtotta. Belekortyoltam a mentás teába és közben próbáltam kiverni emlékezetemből az álom második felét...-Mi történt Bonnie? - kérdezte hirtelen Josh. Felnéztem rám.
-Ezt..ezt..ho...hogy érted? - kérdeztem és lenyeltem egy újabb forró kortyot.
-Mi történt az előbb? Miért csináltad úgy mint aki szellemet lát? - kérdezte komolyan. A tea kissé átmelegített és megnyugtatott. Már nem zsibbadtak a kezeim, az agyam is tisztulni kezdett és a hideg se rázott már.
-Álmodtam. Ennyi az egész. - mondtam könnyednek szánt hangon. Sejtettem, hogy ez a válasz nem elégíti ki kíváncsiságát így belefogtam az első részbe. - Csak..Csak azt hittem, hogy Carter lesz a konyhában. - vontam meg a vállamat könnyedén de szemeim újra bevörösödtek elárulva érzéseimet.
-Ennél több történt Bonnie. És én tudni akarom mi. - elfordítottam tekintetemet arcáról reménykedve, hogy nem akarja majd felidéztetni velem a szörnyű álmot. De csalódnom kellett. Leguggolt elém és az államnál fogva maga felé irányította arcomat, hogy a szemembe tudjon nézni. - Nem segíthetek ha titkolózol előttem. - mélységes mély tengerkék szemeiben felcsillant a féltés.
-Oké. - suttogtam és tenyeremet kézfejére csúsztattam. Leült mellém de még mindig nem eresztettem. Tenyerét arcomra simítottam és nagy levegőket vettem. Lehunytam a szemeimet és nekikezdtem. - Amikor odaértem a konyhához Carter ott állt és rám mosolygott. Olyan..Olyan boldog voltam. - nyögtem fájdalmasan mire az arcomra tapadt kéz hüvelykujja simogatni kezdte járomcsontomat. - Azután meg akartam ölelni de...de olyan hideg volt és...féltem. Becsuktam a szemeimet és akkor ... átöleltem valamit. Kemény volt és büdös. És mikor...mikor kinyitottam...a szememet és ott...ott volt...-elhallgattam és végig a rémkép lebegett a szemeim előtt.
-Mi volt ott? - kérdezte nagyon halkan Josh. Sírásra húzódott a szám, kinyitottam könnyel telt szemeimet.
-Ott volt Carter összeaszott teste egy gabona mező közepén egy keresztre szögelve. - hadartam el a mondatot és a következő pillanatban kétrét görnyedtem a lelkemet átjáró fájdalomtól. Láttam magam előtt ahogy az inge alól szalmaszálak lógnak ki, láttam ahogy kalapja alól kibukkant összeaszott arca és megszáradt haja, ahogy egy fekete holló megszáradt szemét próbálja kikaparni...és ahogy az összeaszott, famreres lábát ölelem át.
-Sssh! Nyugodj meg...nyugodj meg...nyugodj meg...-Josh minden erejét bevetve próbált lefogni egyik kezével míg másikkal arcomból söpörte ki a hajamat, hogy Niagara-könnyeim miatt ne tapadjanak rá. Hideg verejtékben úsztam és mindkét kezemet ökölbe szorítottam. Csuklómmal Josh jobb kezét odaszorítottam mellkasomhoz közben azt szerettem volna ordítani, hogy "Érzed a kínomat? Érzed? Érzed?" de az eszeveszett sikítozáson kívül semmi más hang nem jött ki.
-Jajj Bonnie. Ne csináld kérlek...Nekem is hiányzik, nagyon is de...jobban fáj, hogy így látlak. - alig hallottam meg nyugtatgató szavait. Görcsösen szorítottam izmos karját és még mindig arra vártam, hogy elordíthassam mennyire fáj Carter halál. Hihetetlen mennyiségű könny csorgott ki szemeimből ami végül Josh ingén kötött ki.
A ház fölé érő Nap már nyugodtan talált minket. A kihúzott kanapén feküdtünk egymással szemben és némán néztük a másik fájdalmát. Végül, mikor már több órája így feküdtünk, nagyot sóhajtott és megszólalt.
-Elmegyek...Carterért. - megrándult ugyan az ajkam a név hallatán, de már nem örjöngtem. Kifogytam az energiából, a könnyből. - Mi lenne ha vennél egy forró fürdőt? - kérdezte és átfutott arcán régi mosolyának halvány árnyéka. A semmibe meredve bólintottam. Újra sóhajtott, visszatérdelt mellém és megcsókolta homlokomat. Várt egy percet hátha reagálok rá valamit, majd mikor látta, hogy továbbra is csak bámulok magam elé lemondóan elmosolyodott és felállt. - Ne menj ki a házból, itt biztonságban vagy. - mondta miközben felhúzta fekete bőrdzsekiét. Gépiesen bólintottam. - Ha kérsz van még tea és a hűtőben is van étel. - újra bólintottam - Nagyon vigyázz magadra. - nézett rám aggodalmasan majd kisétált az ajtón. Egy ideig fekve maradtam, élveztem, hogy nem kell semmire gondolnom. Jó volt üres elmével élni. Így legalább nem éreztem semmit.
Egy óra körül aztán felkeltem és elindultam Carter szobája felé. A szoba kongott az ürességtől, még ha teli is volt bútorokkal. A falakon lévő tájképek is úgy tűntek mintha sokkal sötétebbek lennének a kelleténél. Az íróasztal fölötti tükröt elborították a közös képeink amiket akkor csinált mikor itt aludtam. Levettem sorban a fényképeket majd bevonultam velük a fürdőbe. Megengedtem a forró vizet és azt a tusfürdőt lötyköltem bele amit régen Carter használt...
Belemerültem a lazító hatással bíró meleg vízbe és közben a fényképeket nézegettem. Carter és én ahogy a tükörben lefotózzuk egymást, Carter és én ahogy a mellkasán fekszek, Carter és én ahogy becsavartuk magunkat egy közös törülközőbe, Carter és én...Carter és én....Carter és én...
Mélyen és szaggatottan kezdtem el venni a levegőt. Miért kellett meghalnia? Miért? Azért mert megakart védeni, azért te hülye...
Nem bírtam tovább, kiszálltam a kádból, magam köré csavartam egy barna törülközőt és a képekkel bementem a konyhába. Leraktam őket az étkezőasztalra és elővettem egy csészét. Leraktam a kancsó mellé, de mikor ki akartam tölteni a teát azzal a mozdulattal lelöktem a csészét és az a lábam előtt több ezer darabra tört. Először csak meredten néztem a lábfejemen lévő kis vágásokból kiserkenő vért majd valami kattant bennem és kézfejemmel belevágtam a porcelán kancsóba aminek teteje letört. Jobb kezemen több mély vágásból is utat tört magának a vörös nedű. A bal kezemmel is csapást mértem egy megmaradt nagyobb darabra. Az egész padlót beterítették a porcelándarabok de nem törődve vele az egyik fiókhoz sétáltam. Éreztem a talpamba szúródó szilánkokat, ahogy elszakítják a bőrömet és a húsomba vágnak. Kihúztam a fiókot és kivettem belőle egy alkarnyi nagyságú, éles húsvágó kést. Leszedtem a fényképeket az asztalról majd leültem a szilánkok közé. A fényképekről egyesével levágtam arcomat, csak Cartert hagyva rajta. Saját képeimet pedig mindig odaraktam egy testrészemhez és beleszúrtam a kést miközben azt motyogtam "Megérdemled!". A törülközőt eláztatta a vér -már amennyi megmaradt belőle hisz a késsel eléggé megszaggattam. Kezeim remegtek és a ráalvadt vér kissé összehúzta bőrömet. Teljesen elborult az elmém, egyszerűen nem tudtam mit teszek. Szerencsére Josh még azelőtt megérkezett, hogy elfogytak volna a fényképek...
-Uram...Isten...-motyogta mikor meglátott. A szilánkokra ügyet se vetve odaszaladt hozzám, kivette kezemből a kést és felkapott karjaiba. Nem kerülte el a figyelmemet az se, hogy jól megnézte magának a fényképeket. Felvitt a szobájába lerakott az ágyra. Első dolga az volt, hogy minden ajtót és ablakot bezárt, majd az ágy alól kivett egy elsősegély csomagot. A dobozból elővett egy flakont és megrázta, majd rám nézett.
-Nem hiszem, hogy elég lesz ennyi fertőtlenítő...-elővett gézt és ragszalagot majd levette rólam a megtépázott törülközőt. Egy nagyobb gézdarabot jól befújt fertőtlenítővel majd elkezdte vele letörölni az alvadt vért és kitisztítani a sebeket. Meredten néztem közben a plafont és nem szóltam egy szót se. Ellentétben Josh-sal.
-Hogy lehetsz ennyire de ennyire buta Bonnie? Mit képzeltél? Hogy ezzel visszahozod Cartert? Istenem...És velem mi lett volna ha meghalsz? Megmondanád? Főleg miután Carter is eltűnt...-hirtelen visszatért belém az élet.
-Hogy-hogy eltűnt? - kérdeztem meglepetten. - Mi az, hogy eltűnt? - szememben remény csillant amit Josh komor arckifejezése azonnal elaltatott. - Mi történt Josh? Eltemetted, ugye? Szép temetése volt, ugye? - kérdeztem és egyre szaporábban vettem a levegőt.
-Nem. - válaszolta és tovább törölgetett a hasamon egy vágást. Homlokom ráncokba szaladt.
-Mi az...Mi az, hogy NEM? - kérdeztem és ahogy egyre gyorsabban kapkodtam levegő után a mélyebb sebekből vér buggyant elő.
-Nem...-kezdte tétován - Valaki elvitte Carter testét.